Világszerte élő tévhit, hogy a szabad lehetőségek hazája az Egyesült Államok. Ezt azonban ideje lenne végre elfelejteni, és felismerni: a rendszerváltás óta egyértelműen Magyarország a szabad lehetőségek hazája! Hol máshol fordulhatna elő, hogy volt szkinhedsrácból a baloldal fővárosi vezére, komcsi csasztuskaszerzőből a keresztény-nemzeti mozgalom szószólója, Soros-ösztöndíjon kiképzett liberális pártvezérből az illiberalizmus pápája legyen? A KörútonKívül blog ezekből a csodálatos karrierekből, átváltozásokból válogatta össze a legizgalmasabbakat.

10. Molnár Zsolt

Tulajdonképpen nincs azzal komolyabb baj, ha valaki 17-20 éves kora között azzal próbálja a frászt hozni a szüleire, hogy kopaszra nyírja a fejét, leckeírás közben Skrewdrivert bömböltet, esetleg még egy MIÉP-gyűlésre is elkeveredik. Viszont ha az illető később politikus lesz, annyi mégiscsak elvárható tőle, hogy elmondja, „igen, egy hülyegyerek voltam akkor, de már elmúlt, különben is, más is volt fiatal”. Molnár Zsolt, az MSZP budapesti elnöke azután sem volt hajlandó elismerni, hogy hülyeséget csinált (t.i. hogy részt vett a Göncz Árpádot kifütyülő bőrfejűek gyűlésén), amikor az igazság már mindenki számára nyilvánvaló volt, sőt, a sunnyogást még beismeréssel felérő lemondása után is folytatta. Ehhez tegyük hozzá, hogy ügyvédi karrierjét még a helyi Fidesznél kezdte, és Molnár Zsolt már is stabilan felkerült listánk tízedik helyére.

9. Büki Tamás

Az idei önkormányzati választások előtt kisebbfajta botrányt kavart ez a kevéssé ismert XVI. kerületi képviselő, aki ezúttal a Baloldali Összefogás színeiben jelöltette magát a közgyűlésbe. Tudniillik, kiderült róla, hogy pár éve még Polgár „Tomcat” Tamás szélsőjobbos köreihez tartozott, valamint ő írta a Molnárgörény című blogot is, ahol Gyurcsányra és Bajnaira csak, mint „a két patkányra” hivatkoztak, máskor meg olyan zsidózó-cigányozó cikkeket közöltek, amikbe a Kurucinfó is belepirulna. Büki következetességére jellemző, hogy a riporterek kérdésére először letagadta, hogy ő írná a blogot, majd ezután a Molnárgörényen hosszú cikkben írt arról, hogy mekkora lelkiismereti válságot okoz neki, hogy MSZP-s színekben „kell” indulnia. Büki egyébként igazi túlélőgép, a ’90-es évek óta volt már SZDSZ-es és független képviselő is, de úgy tűnik, gyűjteményébe az MSZP-frakciótagsági igazolvány mégsem fog bekerülni.

8. Szentmihályi Szabó Péter

Az egykori pártfunkciból MIÉP-es propagandistává/antiszemita uszítóvá, aztán jobbikos háttéremberré, majd Magyar Hírlapos­ publicistává, végül csaknem római nagykövetté vedlő Szentmihályi Szabó részletes életpályájának bemutatása helyett álljon itt csupán két tőle származó versidézet:

Hol késel, kommunizmus,
boldogságom, tiszta szerelmem?
Boldogságunk, tiszta szerelmünk.

A bőség kosara! A jognak asztala!
A szellem napvilága!
Ehess, ihass, ölelhess, alhass!

(Szentmihályi Szabó Péter: Nyers Fohász a Kommunizmusért, 1977)

Árpád lobogóját
őrizzük meg együtt,
s akik most is óvják,
nevük ne feledjük.

Bátor férfiak, büszke nők -
adjon az Isten szebb jövőt!

(Szentmihályi Szabó Péter: Magyar Gárda, 2007)

Szentmihályi-Szabó egyébként azért is érdekes színfolt listánkon, mivel a mai napig nem döntötte el, hogy ő egyáltalán fideszes vagy jobbikos, ugyanolyan otthonosan mozog a Jobbik rendezvényein és az Attila Király Szabadegyetemen (ahol az sem zavarja, ha nemzetiszocialista nézeteket valló oktatók a kollégái), mint a CÖF rendezvényein vagy fideszközeli lapok szerkesztőségében – vagyis kaméleonunk most is folyamatosan, napról napra változtatja a színét.

7. Szabó „Tuareg” Gábor

Szabó Gábor, a Tuareg blog szerkesztője idén nyáron azzal keltett feltűnést az ellenzéki politikában azzal, hogy megalapította az általa vezetett, saját szavai szerint „Magyarország legdinamikusabban növekvő politizáló civil szervezetét”, az Ország Gyűlése Mozgalmat.

„Én hosszútávfutó vagyok, és akik ismerik az életutamat, azok tudják: mindig célbaérek” – írta egyszer magáról blogján az önjelölt népvezér. Szabó valóban sokszor célba ért már, jónéhány párt színeiben: 1998-ban az SZDSZ jelöltjeként lett közgyűlési képviselő, majd frakcióvezető, végül a Józsefvárosi Városüzemeltetési Szolgálat igazgatója. Az önkormányzattal az után romlott meg a kapcsolata, hogy közel 70 millió forintot „tüntetett el” a kerület kasszájából. Szabó ezután a Fideszhez dörgölőzött, és hamarosan ismét az önkormányzat alkalmazottja lett, amíg le nem bukott azzal, hogy alvilági figurákat („Jófiúk”) vett fel az önkormányzat biztonsági szolgálatába. Ezután bepróbálkozott az MSZP-nél, ekkoriban indította blogját is, ahol kezdetben az Együtt-2014-nek kampányolt, végül Gyurcsány Ferencben „elkötelezett” híve lett. Így indította el mozgalmát, ami a gyakorlatban annyit jelent, hogy felállított egy sátrat („Demokrata Erőd”) a Kossuth téren. Szabó ennek ellenére jókora médiafigyelmet kapott, és a mozgalmát több ellenzéki politikus is támogatásáról biztosította.

Csínytevéseit Tuareg az Ország Gyűlése Mozgalom vezetőjeként is folytatta: először a „civil mozgalom” nevében felajánlotta Gyurcsánynak a Kossuth teret, majd felszólította híveit, hogy a főpolgármester-választáson szavazzanak Bokros Lajosra az azóta visszalépett MSZP-DK-Együttes jelölt, Falus Ferenc helyett.

6. Bencsik András

A kommunista múltú Békemenet-szervező tulajdonképpen semmit nem csinál másként, mint amikor a ’80-as években a Népszabadság Pártélet-rovatát szerkesztette. Csak annyi történt, hogy Kádár helyét átvette Orbán Viktor, a Népszabadságét pedig a Demokrata, igaz, a megbonthatatlan orosz-magyar barátságot ma is ugyanúgy támogatja, mint 30 éve.

Bencsik egyébként azt állítja, sosem volt kommunista – ez a tények ismeretében viszont inkább csak ront a helyzetén, ezek szerint ugyanis 1986-ban is csak a pénz- és karrierlehetőség miatt követelte nagy hanggal az ifjúság internacionalista nevelését, nem őszinte meggyőződésből. Hasonló okokból dolgozhat most is a Fidesznek, ugyanis 1998 előtt még úgy vélte, a Fideszre szavazni „az elmebaj minősített esete”.

5. Szili Katalin

Szili Katalin karrierjét az MSZMP-ben kezdte, majd az MSZP-ben vitte sokra – egyelőre sajnos eléggé standard életút, listánkra nem is ezért, hanem az elmúlt néhány évben történt ügyei miatt került fel. Szili ugyanis 2010 után felvette a „becsületes baloldali” szerepét, kitálalt Gyurcsány Ferenc kínos ügyeiről, majd a volt kormányfő mentelmi jogának felfüggesztését is megszavazta.

2014-re aztán nagyjából világossá vált, hogy Szili nem a baloldal lelkiismerete, csak egy szégyenérzet nélküli megélhetési politikus. Áprilisban pártja, a KTI több hasonló bizniszpárttal együtt ajánlószelvény-másolási ügybe keveredett, augusztusban pedig Medgyessy Péter a Gyurcsány-féle puccs egyik fő felelőseként nevezte meg. Sajnos az önkormányzati választásokon már nem lehetett olyan könnyen milliós állami kampánytámogatásokhoz jutni, mint az országgyűlésin, ezért Szili mostanában a Fidesz kampánycsapatában tevékenykedik.

4. Csányi Sándor

Sok összeesküvés-elmélet fontos eleme, hogy van valamilyen háttérhatalom, amely Magyarországon egyszerre mozgatja mindegyik pártot. Furcsa módon egyikben sem szerepel Csányi Sándor OTP- és MLSZ-elnök, pedig ő az az ember, akinek papírja van róla, hogy egyszerre pénzelte az Orbán-kormányt és a Bajnai-féle Együtt-2014-et. Csányi valószínűleg tényleg tehetséges üzletember, de sokoldalú politikai kapcsolatok nélkül biztosan nem vált volna belőle az ország leggazdagabb embere. Csányi ugyanis tényleg mindenkit megvásárolt: Horn Gyulánál kibulizta, hogy az ő koncepciója szerint privatizálják az OTP-t, Gyurcsány alatt segítette a fideszközeli üzletembereket, közben lassan az összes kormány számára érinthetetlen, megkerülhetetlen tényezővé vált. Jellemző, hogy Csányival még egy hasonlóan gátlástalan oligarcha, Lázár János sem bírt el, és hogy Orbán is kénytelen volt neki kárpótlást fizetni a bankok megadóztatásáért cserébe. 

3. Orbán Viktor

Könyvtárnyi irodalma van annak, Orbán Viktor hányszor mondott ellent korábbi önmagának. A legaktuálisabb példa a liberalizmushoz való viszonyának fejlődése, korábbi önellentmondásait pár éve külön blogon gyűjtötték össze. Orbán pályafutását KISZ-titkárként kezdte, Soros György pénzén tanult, pártjával együtt a Liberális Internacionálé tagjává vált. Amint meglátta a piaci részt  jobboldalon, a Fideszt pár hét alatt alakított nyugatos-polgári-konzervatív mozgalommá, mostanában pedig nagyjából Kádár János és Vlagyimir Putyin keverékeként építi az illiberális államot.

Orbán kaméleonságát nem hogy titkolná, hanem valahol még rá is játszik: jó érzékkel ismerte fel, ahogy a magyar társadalom kiábrándult először a gulyáskommunizmusból, majd a rendszerváltás utáni liberálisnak mondott kísérletből. Napjainkban játszott karakterének lényege, hogy ő is csak egy közülünk, ő is hitt ezekben az eszmékben, és velünk együtt látta és tapasztalta meg ezek buktatóit, majd levonta a tanulságokat, és megtalálta a megoldást. Ez az azonosulható szerep ott bukik meg, hogy Orbán nem valami passzív elszenvedője, hanem az egyik legmeghatározóbb politikusa volt az elmúlt 25 évnek, és ugyanúgy felelős a rendszerváltás zátonyra futásában, mint a baloldal egyes vezetői.

2. Bogár László

Mi is unjuk már a kommunistából radikális jobboldalivá váló figurákat, de hát annyian vannak, hogy a teljes listát összeállíthattuk volna ilyen alakokból. A Magyar Hírlap publicistája, aki haverjához, Szentmihályi Szabó Péterhez hasonlóan ingázik fideszes és jobbikos rendezvények között, kimaxolta az MSZMP-tagságot: tagsága csak az állampárt 1989-es feloszlatásával szűnt meg. Ez nem akadályozta meg abban, hogy belépjen az MDF-be, akik a parlamentbe is bejutatták. Bogár László manapság egy összeesküvés-elmélettel házal, mely szerint van valami sötét világerő, ami a honfoglalás óta azon munkálkodik, hogy tönkretegye Magyarországot, ennek a tervnek része volt ’90-es évek privatizációja és az EU-csatlakozá is. Azzal már nem szokott büszkélkedni, hogy a jelek szerint ő is ezeknek a gonosz erőknek dolgozott: 1990 és 1994 között a Nemzetközi Gazdasági Kapcsolatok Minisztériumának államtitkára volt, a Horn-kormány alatt pedig a költségvetési és pénzügyi bizottság, ezen belül a privatizációs, az államháztartási és az Európai Unióhoz való csatlakozással foglalkozó albizottságok, valamint az európai integrációs ügyek állandó bizottságának tagja volt.

1. Kerényi Imre

Kerényi Imréről sokan úgy gondolják, hogy egy elkötelezett Fidesz-fanatikus, aki valószínűleg az első, Hősök terén tartott beszéde óta reménytelenül szerelmes Orbán Viktorba. Nekünk viszont meggyőződésünk, hogy Kerényinek a szó szoros értelmében nincsenek elvei, és bárhova odaáll, ahol karrierlehetőséget lát ­– és ez sajnos be is jött neki. Nézzük végig eddigi pályafutását: a ’80-as években MSZMP-tagkönyvvel a zsebében dolgozott színházi rendezőként, közben szörnyű kínokat átélve „kellett” a párttitkárral együtt konyakozni, majd elviselnie, hogy Aczél elvtárs színházigazgatóvá nevezi ki.

1990-ben jó ütemérzékkel hirtelen rájött, hogy valójában végig elkötelezett antikommunista volt, aki belülről bomlasztotta az MSZMP-t, és gyorsan belépett az MDF-be. Viszont amikor az MSZP és az SZDSZ összefogásával megalakult a Demokratikus Charta (és mindenki számára világossá vált, hogy a következő választásokon semmi esélye az MDF-nek), Kerényi hamarosan már az ő soraikban védte a demokráciát, Horn Gyula választási győzelmét pedig így értékelte: „Nem vagyok sem MSZP-s, sem SZDSZ-es, mégis azt mondom, hogy győztünk. Mert a politikai életből kiszavaztuk a hisztériát. A szélsőségektől elhatároltuk magunkat.” Aztán jött 1998, és Kerényi hogy-hogy nem megint (az ekkor már a Fidesz vezette) jobboldalon találta magát, ahol azóta is jókora állami fizetésért végez minimális munkát.

25 év alatt négy pártot is elárulni kipróbálni, miközben az ember karrierje töretlenül ível felfelé: ez még a magyar közéletben is egyedülálló teljesítmény. A magyarországi közéleti kaméleonok listájának első helyén nem is szerepelhetne más, mint Kerényi Imre.