Van ma egy hatóság Magyarországon, amelyik zavartalanul hagyhat figyelmen kívül jogerős bírósági döntéseket, semmilyen szerv nem meri elszámoltatni, és ha kell, több tucat ember életét teszi tönkre egy kisebb mutyi kapcsán: úgy hívják, Nemzeti Adó- és Vámhivatal. Hodosi Lajos és családja ellen 2007-2008 óta foyamatosan követ el visszaéléseket a NAV, a szálak Vida Ildikó egyik közvetlen munkatársához vezetnek, akinek korábban az egyik rokona keveredett üzleti vitába Hodosiékkal. Az alábbiakban olvashatjátok Hodosi Lajos vállalkozóval készült interjúnkat, valamint a NAV által elkövetett visszaélések néhány bizonyítékát.

Mióta foglalkozol vállalkozással, milyen cégeid voltak, vannak?

Hodosi Lajos: Több mint 30 éve vagyok vállalkozó, még 1985-ben kezdtünk el fuvarozással foglalkozni Túrkevén, ebből a családi vállalkozásból nőtt ki végül egy kisebbfajta cégcsoport. A ’90-es években indítottunk el egy vegyesbolthálózatot, ezután nyitottuk meg a sütödénket. Később az utóbbi lett a fő tevékenységünk, a Hodosi-temékek, melyek mindig az egészség szolgálatában álltak,soha nem tartalmaztak sem tartósítószert sem pedig más egészségkárosító anyagokat, mindig a hagyományőrzés vezetett bennünket.

Már a vállalkozásunk első időszakaiban is több komoly elismerést is elnyertünk, köztük az év vállalkozója díjat, az innováció- és termékdíjat, nemzetközi kiállításokon is részt vettünk. A 2000-es években már nagyobb áruházaknak, például a Corának ,később a TESCONAK is beszállítottunk, és külföldről is rendre kaptunk megrendeléseket. Folyamatosan, évtizedeken keresztül 60-70 embert foglalkoztattuk, ipari tanfolyamokat is folyamatosan tartottunk.

Heves érzelmeket váltott ki legutóbbi, az iskolai szegregáció-integráció kérdéséről szóló cikkünk. A kommentek alapján sajnos a cikk üzenetét sokan félreértették, ami valószínűleg a mi hibánk is. Fussunk neki a témának még egyszer, különösen, mert a kommentekben új szempontok is előkerültek, amikről érdemes beszélnünk.

A cikk alapállítása továbbra az tény volt, hogy az általános iskolai integráció több szempontból is megbukott. Az oktatási tárca koncepciója elvileg az úgynevezett „integráló oktatás”: vagyis, hogy nem szabad szegregáltan oktatni, hanem a lecsúszott (leginkább cigány) családokból származó, emiatt viselkedésben, tudásban is a többiektől elmaradt gyereket együtt kell tanítani a jobb körülmények közül érkezőkkel. Így majd a problémás gyerekeket „felhúzza”, megneveli a jobb közeg, itt megtanulják, hogyan kell a társadalomban élni, és az iskolából kikerülve jó állampolgárok lesznek. Ez a koncepció jelenleg egyszerűen nem működik, több okból:

Az iskolai szegregációval kapcsolatban a hivatalos álláspont, hogy csúnya dolog, tilos, ezért nyilván nem is létezik. Ehelyett mindenkinek joga van olyan iskolába járnia, ahova csak akar. Abba viszont kevesen gondolnak bele, hogy ez a két elv ellentmond egymásnak.

A hátrányos helyzetű, többségében cigány gyerekekkel kapcsolatban a hivatalos elv a rendszerváltás óta az integráló oktatás volt: vagyis, hogy az alulszocializált gyerekeket együtt kell oktatni a jobbmódú családok gyerekeivel, hogy majd a kulturáltabb közeg megváltoztassa őket, az otthonról hozott beidegződések helyett átvegyék az osztály többségének viselkedését. Emiatt az általános iskolák kötelesek minden oda jelentkező gyereket felvenni, a származás, vagy vagyoni helyzet alapján történő elkülönítést pedig, legalábbis elvileg, szigorúan büntetik.

Ahogy az Index vasárnapi cikkében is olvasható, az elmúlt hetek tüntetéssorozata kapcsán körvonalazódni látszik az új ellenzékiség. Ettől azonban nem is a Fidesz, hanem az MSZP és csatolt részei (DK, Együtt, PM) félnek a legjobban. Ők azok, akik csírájában fojtanának el minden hasonló kezdeményezést, hiszen tudják: ha a tiltakozásokból kinő egy hiteles ellenzéki mozgalom, ők kerülnek először lapátra.

Egyáltalán nem új jelenség, hogy az úgynevezett „demokratikus ellenzék” pártjai megpróbálnak rátelepedni a kormány egy-egy döntése elleni tiltakozásra, de amit mostanában művelnek Kunhalmiék, Gyurcsányék és Szabó Tímeák, az tényleg mindennek a teteje. Szinte nem múlhatott volna el tüntetés anélkül, hogy ne ment volna ki fényképezkedni valamelyik levitézlett pártpolitikus, a médiában egymást váltották, hogy „bennfentesként” nyilatkozzanak a tüntetések okairól, Kunhalmi Ágnes Facebook-oldala pedig hetek óta alig szól másról, mint, hogy milyen jót tüntettünk. Így királyi többesben. Pedig nem emlékszem rá, hogy hívta volna őt (vagy Demszkyt, Szabó Tímeát, Gyurcsányt…) bárki.

Mindenféle pénzintézeti leminősítésnél, meg hitelügyi bóvli-fokozatnál többet mond el a magyar közállapotokról egy mai hír: Magyarországra látogatnak a legnagyobb brit szendvicsgyártó cég munkatársai, százával toborozni takarítókat és gépkezelőket angliai vendégmunkára – amit egyébként már jóval korábban is meghirdettek, azonban akkora volt érte a tolongás, hogy kénytelenek Budapestre jönni, válogatni.

Csak hogy tisztázzuk: a magyar munkavállalók nem kalandvágyból vállalnak munkát Angliában. Semmiféle kaland nincs abban, ha kiköltözik az ember egy idegen országba, aminek a nyelvét is alig beszéli, lakást bérel egy lepukkant bevándorló-negyedben, és elvállal valami, a végzettségéhez képest szerény munkát. Az sem igaz, hogy tapasztalatszerzésért vállalnak munkát külföldön fiatalok tömegei: mosogatás, krumplisütés, takarítás sehova sem jó ajánlólevél, akkor sem, ha történetesen Angliában csinálja az ember. És pláne nincs értelme tapasztalatgyűjtésként robotolni Angliában, amikor ott mosogatásért is többet kap az ember, mint nálunk mondjuk tanárként vagy körzeti orvosként.

Bombaként robbant kedd reggel a hír, hogy Vida Ildikó NAV-elnök pár hét bujkálás után bevallotta, hogy ő is a korrupció miatt Amerikából kitiltott személyek között van. Mi persze tudjuk, hogy mindez csak a CIA beavatkozása a magyar politikába, célja pedig a szabadon választott magyar kormány megdöntése azzal, hogy nem engednek be néhány bűnözőnek kinéző tisztviselőt Amerikába, azt nem mondják meg, kiket, és ettől majd automatikusan kitör az imperialista ügynökök szervezte lázadás Magyarországon (ha csak nem lesz megint békemenet). Azért, hogy elvehessék a rezsicsökkentést, nyilván. (Kormányunk azonban ezt a számítást is keresztülhúzta azzal, hogy inkább ők veszik el a rezsicsökkentést! Zseniális!)

Na most, mi nem vagyunk olyan pozícióban, hogy kioktassuk a CIA-t, de meg kell jegyeznünk, elég fura döntés, hogy egy amerikai céget érintő, külföldi megvesztegetési ügy kapcsán szítanának lázadást. Ugyanis a NAV már évek óta eléggé hasonlít egy bűnszervezetre, gyakorlataiknak hosszú ideje látják kárát magyar vállalkozók és egyéni adózók is.

Szerte a világon vannak olyan csoportok, akik a társadalmi egyenlőtlenséggel foglalkoznak (gondoljunk csak például az Occupy Mozgalomra), és vannak mások, akiket a magánszféra védelme érdekel (itt jusson eszünkbe, hogy mekkora botrány lett az NSA lehallgatási gyakorlatából). Ezeket a kérdéseket sok ember valószínűleg egymáshoz nagyon közel helyezné el egy képzeletbeli politikai térképen, és az ilyenekkel foglalkozó szerveződésekre sem jellemző, hogy harcolnának egymással. Pedig az egyenlőség és a magánszféra védelme jó eséllyel nem férhet össze, csak azért lehetnek még egy térfélen ezek a forradalmárok, mert közös az ellenség, mégpedig az impulzusokra nagyjából mindenhol lassan és gyakran rosszul reagáló, korszerűtlen kormányzat.

A nem is olyan távoli jövőben viszont elkerülhetetlen lesz, hogy a magánszféra védelme és az egyenlőség témája mentén létrejött vagy létrejövő csoportok útjai elváljanak, mert aki az egyenlőségért harcol, az valamiféle kollektivizmust képvisel (ez alatt a közösségi érdek egyéni érdek elé való helyezését értem), hiszen látja, hogy a vagyoni különbségek növekednek, és erre azt a választ adja, hogy bizonyos embereknek le kell mondaniuk a jövedelmük/vagyonuk egy részéről azok javára, akiknek kevesebb van, és egy olyan társadalmi berendezkedést kell létrehozni, amiben nem jöhetnek létre nagy egyenlőtlenségek.

Ellenben aki a magánszférát védi, azt állítja, hogy mindenkinek joga van ahhoz, hogy ne ismerhesse senki tökéletesen, akár egyénként, akár csoportként elkülönülhessen a többi embertől, ez pedig alapvetően egy individualista elképzelés.

A kettő pedig azért üti egymást, mert az információt, aminek a birtokában van valaki, a magánszféra védelmére hivatkozva nem köteles megosztani másokkal, és az információ pénzzé konvertálható. Tehát az, amit tud, előnyt biztosít neki azokkal szemben, akik az adott dolgot nem tudják.

Például képzeljük el a következő helyzetet: egy tőzsdei vállalat nagy fejlesztés bejelentésére készül, ami minden bizonnyal növelni fogja a cég értékét, ehhez az információhoz pedig valaki a bejelentés előtt hozzájut, és ennek megfelelően vásárol értékpapírokat, így máris pénzt csinált a plusz tudásából. Tulajdonképpen ugyanígy gondolhatunk egy kutatóra, aki valami fontos felfedezést tesz, például kitalálja a rák ellenszerét, vagy készít egy programot, ami nagyon hatékonyan jósolja meg, hogy ki milyen terméket fog vásárolni.

Én azt gyanítom, hogy ha a jövőben valóban ki fog törni ez a konfliktus, akkor abból vagy lose-lose szituáció lesz, vagy win-lose a magánszféra védelmének pártolói javára, hiszen a korszerű technikának köszönhetően az információt a világon kis híján bárhol lehet tárolni, vannak olyan titkosítások, amik gyakorlatilag feloldhatatlanok, és az egalitáriusok még úgyis jobban járnak, ha megelégszenek a felhalmozott (és nem mindenkivel megosztott) tudás egy részével. Persze ez a gondolatkísérlet olyan feltételek fennállása esetén értelmezhető, hogy mindegyik csoport következetesen cselekszik, és vannak mindenki számára hozzáférhető információk, illetve privát információk is. Arról nem is beszélve, hogy ha feltesszük, hogy nem minden ember szeretné feláldozni a magánszféráját a kollektivizmus oltárán, akkor az egyenlőség csak valami elnyomó karhatalom által lehet fenntartható, akik előbányásszák az ellenállók által elrejtett információkat. Ráadásul az egalitárius államnak rendkívüli módon ügyelnie kell arra is, hogy az embereket nagyon hasonló impulzusok érjék, mert a különböző impulzusok szintén információdeficitet okoznak, és az információk nem csak hozzáférhetőek legyenek, hanem mindenki bírjon is velük, mert ha nem így van, az magában hordozza az egyenlőtlenség esélyét. Sőt, a megfigyelés által kialakuló információhiányt is kezelni kell valahogy (a megfigyelők bírnak az információval, a megfigyeltek nem), vagy ki kell dolgozni egy nagyon jó pontrendszert, amivel meg lehet határozni az információk értékét, és el kell érni, hogy mindenkinek ugyanannyi jusson.

Mindezeknek a kérdések, amiknek csak egy lehetséges kifutását vázoltam fel (ráadásul a szélsőértékeken vizsgálva) a magyar politikában még csak kezdeményeit sem lehet látni (eltekintve a  Nemzetbiztonsági Szakszolgálat finfisheres sztorijától vagy esetleg az internetadótól), míg például egy izlandi politikus ebben a riportban arról beszél, hogy szeretné, ha Izland lenne a „bitek Svácja” és az IT-s vállalkozó Kim Dotcom is pártot alapított Új-Zélandon, Internet Party néven. A netsemlegességről meg még nem is írtam, sőt, végső soron a szerzői jogok és a torrent problémája is a témakörhöz kapcsolódik.

Orbán Viktor hazatért külföldi útjáról, meghallgatta a forrongó nép panaszait, és eltörölte az igazságtalan adókat (amiket nem is a jó király, csak a gonosz tanácsadók akartak bevezetni a háta mögött, nyilván). Aki olvasott, vagy látott már bármilyen Robin Hood-feldolgozást, az már ismeri ezt a happy endet: amikor Richárd király végre megjön a keresztes-hadjáratról, megbünteti a korrupt, a népet túladóztató Lázár János herceget, és megjutalmazza a sherwoodi lázadókat. Ügyes színjáték, már csak az hiányzik, hogy Orbán lovaggá üsse Gulyás Balázst. Csakhogy.

Van néhány dolog, ami miatt nem áll most jól Orbánnak az Oroszlánszívű Richárd-jelmez, és átlátszóvá válik az egész színjáték. Például az, hogy az elmúlt napokban senki, de senki nem követelte, hogy a miniszterelnök jöjjön haza rendet tenni. Sőt, mi inkább valami olyasmit hallottunk, hogy „Orbán takarodj!” Ugyanis már a tiltakozás első napjaiban világossá vált, hogy az internetadó pont Orbán Viktor ötlete volt. Nem a „gonosz tanácsadóké”, hanem a most „jó király” szerepében tetszelgő Orbán Viktoré.

Még szinte el sem kezdődött az internetadó elleni tiltakozás, de az úgynevezett „demokratikus ellenzék” már most igyekszik lenyúlni. Ebben a közmédia is besegít, Németh Gábor, az MSZP-s Egyenlítő blog volt szerkesztője másnap reggel meg is jelent a királyi adón, és azt állította, a blog szervezi az internetadó-ellenes tüntetést.

És ott van még Gulyás Balázs, a tegnapi tüntetés egyik szervezője – aki egyébként igen homályos körülménye között lett szervező – akiről mára köztudott, hogy MSZP-tag, és aki a tüntetés óta nem győz elhatárolódni a résztvevőktől, legalábbis a tömeg azon részéről, aki nem azt csinálta, amit ő mondott.

„WTF?” – stílszerűen nagyjából így tudnám összefoglalni a közvélemény reakcióját az internetadó belengetett tervére. Folynak a találgatások, vajon mi értelme lehet ennek a javaslatnak, egyesek szerint az amerikai kitiltási botrányról akarja a kormány ilyen módon elterelni a figyelmet (ami elég furcsa taktika lenne, hiszen az internetadó ötlete jóval nagyobb felháborodást váltott ki, mint a másik aktuális ügy, ráadásul rengeteg apolitikus internet-felhasználót is feldühített), mások szerint egyszerűen csak tesztelik, meddig mehetnek el.

Sokaknak feltűnt az is, hogy tulajdonképpen a költségvetés szempontjából indokolatlan az internetforgalom ilyen szintű megadóztatása. Akkor mi értelme lehet ennek az egésznek? Ahhoz, hogy a kérdés végére járjunk, először azt a kérdést kell feltennünk: mi az a két dolog, amit a legjobban szeret ez a kormány? A válasz röviden: a pénzt és a hatalmat. Bővebben: maguknak és hozzájuk kötődő üzleti köröknek leosztani minden pénzforrást, valamint irányítás alá vonni lehetőleg minden hatalmi ágat.