Magyarország új nézőpontból, mellébeszélés nélkül.

A Körúton Kívül

Gumicsont TOP 8: A 3. Magyar Köztársaság legnagyobb politikai műbalhéi (1. rész)

2014. szeptember 13. - AKörútonKívül

Kenyér és cirkusz kell a népnek, tartották a régi rómaiak. Azóta szerencsére sikerült meghaladni ezt az elavult szemléletet, mert manapság úgy tűnik, bőven megelégszünk a cirkusszal is. Jobb helyeken a politika elsősorban jóléti, gazdasági, emberjogi kérdésekről szól, nálunk viszont hosszú ideje olyan témák határozzák meg a közbeszédet, amikről egy sör mellett tök jól el lehet vitatkozgatni, de ennyiben nagyjából ki is merül a jelentőségük: szobrok, felfújt botrányok, szimbólumpolitizálás minden mennyiségben – a lényeg, hogy amíg ezekről vitatkozunk, addig sem esik szó arról, ki hány milliárdot nyúlt le és ebbe hány ember ment tönkre. Kétrészes sorozatunkban azokat az úgynevezett ügyeket mutatjuk be, amelyeket az elmúlt kormányzati ciklusokban a legfölöslegesebb közéleti vitákat váltották ki.

8. A köteles beszéd

koteles.jpg

Tény, hogy nem volt kifejezetten kulturált megnyilvánulás Kövér László 2002-ben elhangzott beszéde, de enyhe túlzás volt, hogy hetekig ez tartotta lázban a közvéleményt. Gyurcsány Ferenc később Debreczeni Józsefnek büszkélkedett azzal, hogy az ő ötlete volt a beszéd félremagyarázása (ugyanis a beszéd a kontextusával együtt jóval árnyaltabb volt annál, mint hogy „aki nem ért egyet a kormány politikájával, az keressen magának kötelet, menjen le a pincébe, és akassza fel magát.”), és az arra épített SMS-kampány, tévéreklám és tüntetés.

Pár év múlva viszont elég szórakoztató helyzetet teremtett, hogy Kuncze Gábor gyakorlatilag ugyanazt mondta el, mint anno Kövér László, csak a kötél helyett ciánkapszulával. Az SMS-kampány és a ciános tüntetés ezúttal elmaradt.

7. Bácsfi Diána

bácsfibeforafter.png

A mai napig rejtély, hogy okozott 2003-2004 környékén országos méretű botrányt Bácsfi Diána rövid életű újnyilas mozgalma, akik miatt majdnem gyülekezési jogról szóló törvényt is módosították (pedig máig nem tudni, hogy Bácsfin kívül volt-e más tagja a csoportnak). Ugyanis tényleg csak annyi történt, hogy egy szeretethiányos bölcsészlány kiragasztott néhány plakátot a Nagykörúton, aztán a „Magyar Jövő Csoport” nevében bejelentett egy demonstrációt. Az egész „mozgalom” teljesen észrevétlen maradt volna, ha nem repül rá a teljes baloldali média- és politikai elit, nincsenek a felháborodott cikkek, parlamenti felszólalások, nem szerveznek miatta antifasiszta tüntetést.

Az igazi vicc az, hogy az időszakban bőven működtek a valóságban is létező neonáci szervezetek Magyarországon: 2003-ban engedélyezte a bíróság (a 90-es években katonai szárnyként elindult Magyar Nemzeti Arcvonalból kivált) a Vér és Becsület Közhasznú Kulturális Egyesületet bejegyzését, számos ilyen szellemiségű hírlap terjedt, a média mégis Bácsfi Diána bohóckodása miatt vizionált nyilas puccsot. A Magyar Jövő Csoport tüntetése aztán érdeklődés hiányában elmaradt, Bácsfi Diána pedig azóta megtért, és Avatara Satyavati néven ad elő ufókról, csakrákról és földenergia-gyógyászatról (ez a tény nagyjából eldönti azt a vitát is, hogy provokátor volt-e, vagy egyszerű futóbolond).

6. Simon Peresz felvásárlós beszéde

thejoos.jpg

Avagy Köteles Beszéd 2.0. Történt egyszer, hogy az akkori izraeli államfő, Simon Peresz egy üzleti konferencián tartott beszédet. Az izraeli gazdaság akkoriban recesszióban volt, és a nyomott hangulatot a politikus azzal próbálta feldobni, hogy a külkereskedelem állítólagos eredményeit hangsúlyozta. Ekkor hangzott el a kulcsmondat, mely szerint „megvesszük Manhattent, Lengyelországot, Magyarországot és Romániát”. Az üzleti zsargonban bevett fordulat ez, ennek ellenére ebből az egymondatos retorikai kiszólásból a radikáljobbos sajtó olyan mitológiát gyártott, amit maga Molnár F. Árpád is megsüvegelne: eszerint egy titkos összeesküvés már eldöntötte, hogy Izraelből hamarosan elvándoroljon az összes zsidó lakos(!), hogy Magyarországon(!!!) alapítsák meg az új Izrael Államot. (Arról általában nem esik szó, hogy fér bele az elméletbe Románia és Lengyelország, vagy a ciszjordániai telepépítések…)

Ezt az konteót a Jobbik és holdudvara lényegében hivatalos ideológiává tette, igaz, mostanában kevésbé hangoztatják, bár Pörzse Sándor bizonyára továbbra is meg van róla győződve, hogy Jeruzsálemben már titokban tanulják is a magyar nyelvet a zsidógyerekek. Akik esetleg még mindig rettegnek az izraeli inváziótól, azok reméljük, a Magyarországon valójában minimális izraeli befektetések láttán elkezdik majd kipakolni az ágyuk alatt tartogatott bőröndjüket. Rosszabb esetben elkezdenek az izraelinél pár fokkal valódibb német "országfelvásárlás" miatt aggódni.

5. Az Árpád-sávos zászló

Diosgyor.jpg

Az 2006-os zavargások közepette Gyurcsányék azzal próbálták elvenni a tiltakozások élét, hogy kihirdették: a tiltakozók valójában neonácik. Ennek bizonyítására vették elő Árpád-sávos zászlót, amely korábban is ott volt mindenféle jobboldali rendezvényen, és az átlaghasználó valószínűleg annyit tudott róla, hogy egy régi magyar zászló, amivel jól meg lehet mutatni az idegenszívű ellenségnek. (Jól példázza egyébként az akkori politikai elit és a valóság viszonyát, hogy ezen a zászlón keresztül próbálták megfogni a tüntetőket, hiszen könnyen találhattak volna valódi újnyilas elemeket a kormányellenes tüntetések környékén, a Szabó Albert volt harcostársaként ismert Ekrem-Kemál Györgytől kezdve a Kossuth tériek Nemzeti Bizottmányát szervező Halász Józsefig.)

Ezután rövid időre úgy tűnt, tízmillió vexillológus országa lettünk: parlamenti felszólalások, publicisztikák, tévé- és rádióinterjúk sora érvelt az ellen vagy mellett, hogy középkori, vagy nyilas jelkép-e négy vörös és négy ezüst sáv, hogy mennyi sávnak kéne lennie, illetve, hogy egyáltalán mit akarnak a tüntetők kifejezni ezzel a zászlóval. Erről magukat a tüntetőket nem igazán kérdezte meg senki, viszont az Árpád-sávos zászlók nem tűntek el a tiltakozásokról, hiszen ha a kormányt idegesíti egy jelkép, akkor a kormányellenes tüntetők nyilvánvalóan még nagyobb lelkesedéssel fogják lobogtatni.

A zászló október 23-ára a Gyurcsány-ellenes demonstrációk hivatalos jelképévé vált, majd a tiltakozások lecsengése után simán lenyúlta és hivatalos pártzászlóvá tette a Jobbik. Vagyis többpárti összefogással sikerült egy újabb történelmi jelképet fegyverré silányítani a napi politikában. A zászlóvita egyetlen pozitív hozadéka az volt, hogy általa tömegek tettek szert alapszintű heraldikai ismeretekre.

(Folyt. köv.)

A bejegyzés trackback címe:

https://korutonkivul.blog.hu/api/trackback/id/tr586692439

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

nemorino 2014.09.13. 18:09:32

Jó írás, külön örülök, hogy az Árpád-sávos zászlóval is foglalkozik. A balos médiának és elitnek soha nem fogom megbocsátani, hogy egy történelmi zászlót szalonképtelenné tettek. És igen, valóban a 2006-os tüntetések jelképe volt, mint 50 évvel korábban a lyukas zászló. Még egy érdekesség, hogy az Árpád-sávos zászló nem zászló, hanem banner. Bannert a legtöbb nyugati ország használ, általában az ország címeréből készült zászló, többnyire jelentősen eltér a zászlótól (lásd pl. Skóciát). Csak egy hiba van, a zászlókkal a vexillológia foglalkozik, ami a heraldikával ugyan rokon tudomány, de mégsem ugyanaz.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2014.09.13. 18:23:58

@nemorino: hogy milyen könnyen megfeledkezel te is, meg a posztoló is arról az apróságról, hogy miért tartották sokan azt a zászlót nyilas zászlónak... Erről valahogy nem írtok, pedig nem igazán lehet kihagyni a képletből. a ti leírástokból annyi jön le, hogy Gyurcsányék azért tartották nyilas zászlónak, mert csak.

nemorino 2014.09.13. 18:32:52

@Fedor: Nem mert csak, hanem mert műbalhékkal akarták elterelni a figyelmet a siralmas teljesítményükről, többek között erről szól az írás. Az Árpád-sávok a középkor során sok család címerében megjelentek, az Árpád-házi származást, vagy a magyar trónra való igényt fejezték ki. A nyilasok a saját emblémájukkal használtak egy nyolc helyett kilencsávos zászlót. Ezzel a logikával még az amerikai zászlót is nyilas jelképnek tarthatnád...

Dr_utcai_arcos 2014.09.13. 18:37:16

Remélem a következő részben benne lesz a Újraszámlálást!!! is :).

gizmo26 2014.09.13. 18:42:50

Bácsi Diána azóta sokra vitte.
Pl. Puzsér Róberttel vitatkozik a Magyar Televízióban:
www.youtube.com/watch?v=fkf1zccU6b4

gizmo26 2014.09.13. 18:44:31

ÉS az Öszödi beszéd hol van kérem? Meg a rendőrattak 2006 október 23-án?

Punxsutawney Mormota 2014.09.13. 18:54:54

@nemorino: De mégis, milyen érdekes, hogy ezek a jóemberek nem az Anjouk liliomos vagy a Hunyadiak oroszlános zászlóját vették elő, hanem csakis-kizárólag azt, amely a nyilasokra emlékeztet. És azért azt sem kellene elfelejteni, hogy a magyar királyok árpádsávos zászlójában sok egyéb motívum volt, vagy éppen cakkozott volt a szegélyük - egy csomó mindent meg lehetett volna tenni, hogy sokan ne kapjanak sikítófrászt, mert az lehetett volna mondani, hogy kérem, ez II. László zászlója, tessék szépen utána nézni.

pongesz 2014.09.13. 18:57:00

@nemorino: várj, függetlenül attól, hogy a mai átlagtüntetőknek vagy zászlólobogtatóknak mi erről a véleménye, sőt még attól függetlenül is, hogy én mit gondolok erről, az a baj, hogy az árpádsávos zászló (kifejezetten a zászló, és nem a piros-fehér csíkok) olyan értelemben nem "hagyományos" jelkép, hogy nem volt folytonossága. ezt a zászlót a 90es évek elején az akkori szélsőjobb azért vette elő (a cikkben is említett szabó albert pl) és kifejezetten azért használta, hogy magát megkülönböztesse az akkori mainstream jobboldaltól. addig ez nem volt benne a nemzeti köztudatban, gondolj csak arra, hogy pl az 56os forradalom is elsősorban a kossuth címert akarta, és a rendszerváltáskor is ez volt az egyik legelső szimbolikus politikai tett. ettől még a a körülötte kialakult hiszti röhejes, de én emlékszem, amikor először megjelentek ezek a zászlók nagy tömegben, akkor nekem nem a nyilasok jutottak először eszembe, hanem a korai 90es évek militánskodó újnyilasai. tegyük hozzá, hogy a mai nemzeti jelképek közül szinte mindegyik diszkreditálóott valamilyen értelemben, elég a koronaúsztatásra gondolni, vagy a kokárdakitűzésre, de én anno hallottam vérfideszes szájából azt a mondatot, hogy "nem értem, hogy a szocik miért lengetnek magyar zászlót a gyűléseiken". szóval az a baj, hogy majd mindegyik nemzeti jelkép az eredeti funkciójával ellentétben (tehát, hogy valamiféle egységet teremtsen) valójában megosztó politikai jelképpé vált (tegyük hozzá, hogy maga a nemzet fogalma, ahogy azt anno a 19. században kitalálták is elvesztette majd minden pozitív tartalmát)

Zerwikaptur - Hármat egy csapásra! 2014.09.13. 19:13:36

A zászlóbalhéról jutott eszembe a turulbalhé is. Az is nácifasiszta jelképnek lett minősítve, miközben használta/használja többek között a Honvédség és a titkosszolgálat is.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2014.09.13. 19:33:52

@nemorino: Ez de unalmas már, a könyökömön jön ki, annyiszor hallottam már ezt az álérvet. Tény, hogy a magyar történelemben ezt a zászlót utoljára a nyilasok használták, és az is tény, hogy a kilencvenes években a neonácik hozták vissza az utcára. És totál lényegtelen, hogy 7, vagy 8 vagy 9 sávos: azt senki sem számolgatja, ha az összhatás egyszer ugyanaz, és kopaszok lengetik. Az igaz, hogy 2002 táján, amikor az átlag jobbos és a szélsőjobb egymásmellé került a Gyurcsány elleni demonstrációkon, akkor némileg domesztikálódni látszódott, de nem véletlen, hogy aztán ez lecsengett, és visszakerült a szélsőjobb eszköztárába.

Page Not Found Top 10 · http://pnftop10.blog.hu/ 2014.09.13. 20:29:19

A köteles beszédhez:

"Kövér László a hibás.

Most csöppet persze megzavartuk a már a Mikulás-bulira készülődő kerületi Fidelitas-alapszervezet alelnökét, mert a nyitómondat alanyaként csak Gyurcsány Ferencet ismerte, mint egy sorba kapcsolt Heki-kutya. De hogy egy olvasót se veszítsünk el: Gyurcsány Ferenc is hibás, naná, ahogyan a fakult matrica hirdeti a villanyoszlopokon. Csak a vidéki postás az ártatlan, aki extra jattért néhány nappal korábban viszi ki a nyugdíjat a telefonon odacsörgő nincstelennek.
De most helyezzük föl a piros és narancssárga kampányhűtőmágneseket a diagramra. Szaladt az idő a 2002-es választások felé, a Fidesz magabiztos volt, mint Kokó az Üllői úton felállított ringben. Akadtak szocik, akik talán már le is mondtak a győzelemről. Az a helyzet, amelyekben John McClane szokott fordítani.
És akkor most jön a „one man” kezdetű mondat a trailerben.
Gyurcsány házában üldögélt a kampánystáb egy része: ott volt a házigazda, Dobrev Klára, Gál J. Zoltán, valamint két reklámszakember. A duó tagjainak nevét sohasem tudjuk meg, mert a szakmában pörög a nevük, s csöppet lassabban szolgálnák ki őket villányi rozéval a belvárosi borbárban, ha kiderülne, hogy Gyurcsánnyal gondolkodtak a tutin. (Most néhány kreatív igazgató, aki a lábát az asztalra felkúrva olvassa ezt a szöveget, gyorsan rendel egy baszom nagy szusitálat, hogy elterelje a figyelmét a gyomorgörcséről. Csak az röhög, aki Kovács Pistit a szadeszos plakátokra küldte: könnyű Supermannek lenni.)
Szóval a Gyurcsánynál üldögélő ötös eldöntötte: a köteles sztorit megcsinálják. Ezalatt nem Hitchcock A kötél című kamaradrámájának remake-jére gondoltak, hanem arra, hogy Kövér beszédét feldobják egy kicsit, mint adalékanyagokkal és stabilizátorokkal a rostos őszilevet. Akinek esetleg kimaradt: a Fidesz Rózsa Sándor-arcú elöljárója az akasztással erősítette beszédét. A parti pedig újra beindult, mint amikor a házibuli hajrájában valaki újra belövi az Induljon a banzájt.
„Szili Kati félig oldalra hajtott fejjel, sírós hangon mondja el, hogy ez milyen borzasztó. Nagyszombaton Lendvai Ildikó még a Fidesznek kézbesít mindenféle leveleket, és elindítjuk az SMS-kampányt, amelynek a vége a köteles tüntetés” – mondja a szakirodalom.

Akár ennek köszönhető a fordulat, akár nem, 2002-ben Medgyessy Péter lett Magyarország miniszterelnöke, nagyjából annyi ideig, míg James Bond volt Timothy Dalton, s az egykori szuperkém nekilátott 100 napos programját megvalósítani. Kár, hogy betartotta ígéreteit – mondják sokan. Kár, hogy megígérte – mondjuk mi. És akkor a fülünkbe súgja Paulo Coelho: utólag kurva könnyű okosnak lenni."

cspg.nolblog.hu/archives/2012/09/13/Tudom_hogy_ennek_ara_lesz_-_Medgyessy_Peter_es_a_100_napos_program/

Page Not Found Top 10 · http://pnftop10.blog.hu/ 2014.09.13. 20:32:10

@gizmo26: Őszöd nem műbalhé volt, hanem valóban jelentős, mondhatni emblematikus eseménye a 2000-es éveknek.

A mi top tenünkben a 2. helyre került:

pnftop10.blog.hu/2014/09/11/top_10_a_2000-es_evek_emblematikus_pillanatai

Netuddki. 2014.09.13. 20:54:47

"Tény, hogy nem volt kifejezetten kulturált megnyilvánulás Kövér László 2002-ben elhangzott beszéde"

Tény, hogy már akkor ki kellett volna rúgni a fidesztől. Most éppen az országgyűlés elnöke, vagy mi. No comment...

nemorino 2014.09.13. 21:01:44

@Punxsutawney Mormota: Nem lehetett II. László zászlója, mert csak Imre király kezdte használni a sávokat, vélhetően az Aragóniai-ház mintája alapján, amelyből a felesége származott. Egyébként az Árpád-korból egyetlen színes ábrázolása sem maradt fenn az Árpád-sávoknak, tehát kizárólag Anjou-kori ábrákról tudjuk, hogy vörös-ezüst színezése volt.

@pongesz: Az Árpád-sávok zászlóként való használata nyilván nem volt folytonos, ugyanis a középkorban az Árpád-házzal való rokonság kifejezésére szolgált (a Valois-Anjou-ház, majd rajtuk keresztül a Lotharingiai-ház és a Guise-ház is használta), míg a kettőskeresztes címer a királyi hatalmat jelképezte. A 15. század közepétől egyfajta magyarságot jelképező jelentéstartalmat vett fel, I. Ulászló volt az első olyan uralkodónk, akinek a címerében úgy szerepeltek az Árpád-sávok, hogy nem volt az Árpád-ház leszármazottja. Szintén korabeli példa a Hofämterspiel nevű 15. századi játékkártya, aminek egyik színe az Árpád-sávos címerrel jelképezett "magyar" volt. (A többi: csehek - kétfarkú oroszlán, németek - sas, franciák - liliomok.)
Az utolsó mondatod az, ami tökéletesen leírja a mai helyzetet. Én, mint heraldikával, szigillográfiával, numizmatikával és vexillológiával szívesen foglalkozó ember nagyon szomorú vagyok emiatt.

@Fedor: Szerinted mindegy, szerintem nem. A definíciód alapján itt egy nyilas: www.bagnewsnotes.com/files/2014/04/bald-man-flag-marathon-Getty.jpg Én általában meggyőzhető vagyok vitákban, de ebben soha nem leszek az. Ha a logikádat követjük kidobhatjuk a trikolort is, hiszen az elnyomó, tömeggyilkos kommunisták is használták a saját emblémájukkal.

Punxsutawney Mormota 2014.09.13. 21:08:30

@nemorino: Szia! Amit írtam az idézőjelben volt, mintegy utalva arra, hogy ezt is lehetett volna mondani. Csak hasraöütészerűen írtam II. Lászlót.
Amúgy meg kösz, érdekes dolgot írtál le. Nem nagyon vagyok otthon vexillológiában.

igazi hős 2014.09.13. 21:25:46

@Page Not Found Top 10: "Őszöd nem műbalhé volt" Értjük, az egyik oldal bolhából fújt elefántja -bár elég volt egy választási győzelemhez- az műbalhé, a másik oldal ugyanilyen célú és eredményű cselekedete az nem műbalhé. Vagy úgy érted, hogy a pártpénzből fizetett városfelgyújtók alkalmazása már túlmegy a műbalhé fogalmán? Akkor persze igazad van.

aleb19 2014.09.13. 21:29:52

bacsfidi elott volt ausztraliabol importalt szaboalbert is a hirado vagokepekben sokat szerepeltettek -a miep tuntetesek szelen provokalgatott

pongesz 2014.09.13. 21:35:39

@nemorino: van valami, amit sajnos a mai véleményformálók gyakran félreértenek. a magyar nemzet fogalma egészen mást jelentett a 19. század előtt, mint ma. korábban a nemzet alkotói a nemesek voltak, egyáltalán egy feudális berendezkedésű országban az, hogy a király felségjoga meddig terjedt, az nem feltétlenül (sőt általában nem) esett egybe az akkori etnikai határokkal. egy nemest meg bőven nem érdekelte, hogy a jobbágyai vagy a felszabadítás után a földjein dolgozó parasztok milyen nyelven beszélnek, csak dolgozzanak és fizessék meg az uraság jussát. ezért egy középkori szimbólumot, mint valamiféle magyar szakrális jelképet tekinteni nem egészen korrekt (pláne, hogy már ott is mindösszesen a család jelképe volt). a minél régebbi címerek és jeképek nemzetiként való feltüntetése azzal van összefüggésben, hogy a kelet-európai nacionalizmus kialakulásakor ezek az öntudat erősítőjeként jelentek meg; hogy ki tudott korábbi ősöket felmutatni, ezzel bizonyítva jussát az adott földre (lévén itt az államok határa szinte egyáltalán nem esett egybe az etnikai határokkal - ismét). ebből a szempontból az árpád-sáv csak egy példa. az világos, hogy a magyar államiság nagyjából folytonos istván óta, de 1848-ig magyarország nem a "magyarok országa" volt, hanem a király országa (vagy a király és a nemesség, mert azért volt középkor is vastagon).

Blogger Géza 2014.09.13. 21:36:10

@Fedor: Neked lényegtelen, de aki tud számolni, annak nem. Ennyi erővel akkor el kell borzadnod egy lengyel vagy egy osztrák zászló láttán is, hiszen juj, piros-fehér...

Blogger Géza 2014.09.13. 21:38:55

@IGAZI_kovi1970: Tény, hogy utána meg Kuncze mondta el tartalmilag ugyanezt ciánnal, és őt sem rúgták ki sehonnan miatta. Ellenben indult az utolsó választáson is, igaz, elbukta azt a körzetet, amit előtte évtizedekig hozott...

Blogger Géza 2014.09.13. 21:41:37

@pongesz: Mitől diszkreditálta volna a koronát az, hogy a millenniumi ünnepségeket szerepet kapott?

Hanula Zsolt 2014.09.13. 21:44:08

Remek poszt, ritka, hogy valaki ilyen világosan lássa, mi van körülötte. Hadd kérdezzem meg, nem demotivál ezek után elolvasni a kommenteket?

Orbán egy Palpatine 2014.09.13. 22:09:02

@nemorino: Tehát a történelmi zászlót nem azok tették szalonképtelenné, akik autókat gyújtogattak a belvárosban "alatta"? Érdekes. Amúgy a fidesz kalandja a kokárdával megvan?

turista a saját országában 2014.09.13. 22:11:47

@gizmo26: A te szemedben a kuka-autó-és tévészékházgyújtogatás, a rendőrök dobálása műbalhé volt?

pongesz 2014.09.13. 22:13:44

@Blogger Géza: a kérdésed jogos, ez ugye alapvetően ízlés dolga. két dolog, ami abszolúte szubjektív (tehát hangsúlyozottan az én véleményem és nem itélet). két dolgot mondanék el erről. volt szerencsém hallgatni anno a koronaúsztatás televíziós közvetítését, illetve addig hallgattam, amíg le nem játszódott a következő közjáték. a riporter, aki amúgy végig iszonyatosan szervilis volt, megkérdezte borókai gábort, hogy hogy van ez, hogy a köztársaság zászlaját félárbócra vonják, viszont elvonul alatta a szentkorona? most akkor a zászló tiszteleg a koronának, vagy fordítva? borókai gábor válasza az volt, hogy természetesen a zászló tiszteleg, a szentkorona nem tiszteleg a zászlónak. itt kapcsoltam el. a másik dolog, amitől borsódzik a hátamon a hideg, az a korona parlamentbe szállítása és a koronaőrös bohóckodás körülötte. az egyetlen pozitív hozadéka a 20. századiónak a magyar történelem szempontjából, hogy nincsenek királyaink és nincs törvénybe foglalt előjoga senkinek semmivel kapcsolatban. a korona nem jelképe tehát semminek jelenleg, csak egy szép aranytárgy. a parlament ugyan egy szép épület, de valójában egy hivatal, ahol az alkalmazottaim ülnek, és jól-rosszul végzik a dolgukat. nem múzeum. nem jelkép. semmi, csak egy hivatal. ettől függetlenül, mindenkit bátorítok, hogy menjen a parlamentbe, mert szép, és mert meg lehet nézni. de nincs ott a koronának semmi keresnivalója -szerintem.

Blogger Géza 2014.09.13. 22:20:09

@pongesz: A korona ma már a magyar államiságot jelképezi, és nem valamiféle uralkodót, mert olyanunk már lassan egy évszázada nincs, ideje lenne ezt megérteni, és kevesebb lenne a probléma.

Blogger Géza 2014.09.13. 22:26:38

@pongesz: Ne most hogy két állami jelkép egymásnak hogyan "tiszteleg", hát szerintem másodlagos kérdés, de tény, hogy a korona évszázadokkal régebbi jelképe a magyar államiságnak, mint a piros-fehér-zöld lobogó, tehát logikus, hogy a fiatalabb tiszteleg az idősebbnek. Egy ilyenen kiakadni tipikus műbalhé, beleillik a sorba.

zobod 2014.09.13. 22:32:48

A kilencvenes évek újnáci hisztériája egy baloldali médiahack. Egyetlen célja az volt, hogy a maguk számára a legitimitás valamiféle morzsáját megkreálhassák. Ha már egyszer nincsen tényleges veszély, akkor legyen meg legalább az illúziója, aminek ellensúlyaként magukat valamiképp értékesnek tüntethetik fel a társadalom számára. Mert ha még ez sincs, akkor esetleg felvetődött volna a szavazópolgárban, hogy az egész pártállami vagyon- és hatalomátmentő mszpnek és az őt '94-ben legitimáló szdsz kompániának nem pont annyi-e a hozzáadott értéke, mint egy pöcsre nőtt körömnek. A fejleményeket elnézve, a legtöbb szavazó ezt a kérdést magában már megválaszolta mostanra, csak hát sajnos kicsit sokára...

kalandozomagyar 2014.09.13. 22:46:29

@Punxsutawney Mormota: "De mégis, milyen érdekes, hogy ezek a jóemberek nem az Anjouk liliomos vagy a Hunyadiak oroszlános zászlóját vették elő, hanem csakis-kizárólag azt, amely a nyilasokra emlékeztet."

Aha, mert pl. az Anjou-k vagy a Hunyadiak címerében nem volt Árpád-sáv...
Nekik is pont azért volt benne, mint a nyilasoknak, a jogfolytonosságra akartak utalni. CSak érdekes módon a nyilasok kicsit másképp, mert ők meg akarták újítani a hagyományokat, ezért is használtak eggyel több piros csíkot. Az Anjou-k, meg a Hunyadiak viszont megélni és folytatni akarták a hagyományokat...

pongesz 2014.09.13. 23:03:59

@Blogger Géza: namost, a hozzászólásomban elfelejtettem kiemelni, hogy engem nem az zavart, hogy a korona tisztelgett a zászlónak. hanem az a pátosz, amivel a dologhoz viszonyult a kormányszóvívő és a kérdező szervilizmusa. nekem a korona nem jelent semmit. nem jelképez semmit, az államiságnak nincs szüksége jelképekre. az államnak esetleg, de épp azt próbáltam magyarázni, hogy az ilyen jelképnek egyetemlegesnek kell lennie, nem okés az, hogy az egyik fele az országnak kioktatja a másikat arról, hogy te szerencsétlen, az árpádsávos lobogó az ősi magyar jelkép, miközben neki meg nem azt JELENTI. és akik kioktatnak sem azért lengetnek feltétlen, hogy a magyarságukat ezzel kifejezzék, hiszen ezt a jelképet pár éve találták ki, pontosan azért lengetik, mert magyarabbnak érzik magukat azoknál, akik ezen kiakadnak. én őszintén szarok az árpádsávos lobogóra, a koronára, meg himnuszra is, de még a rovásírás sem érdekel, mert ezek önmagukban semmit sem jelentenek. nem bosszantom fel magam rajtuk, ha valakinek egy aranytárgy meg zászló kell ahhoz, hogy a magyarságát megélje, hát lelke rajta. nem hibáztatom érte. de lássuk be, önmagában még a magyarság sem "érték", hiszen semmit sem kellett érte tenni, egyszerűen így születtél. érték a műveltség, amivel esetleg hozzájárulsz a közhöz. meg ha dolgozol, és adózol. ezzel jót teszel az országnak és az itt élőknek. a pirosfehérzöldbe kötött lófaszok, azok meg engem nem érdekelnek.

rockjano 2014.09.13. 23:49:13

Azért a 2006-os tiltakozók sem csak jóindulatú felháborodott emberek voltak. Meg volt az szervezve rendesen ezt gondolom mindenki tudja. Valszeg nem sikerült a cél de aki szervezte sokat tanult belöle.

Blogger Géza 2014.09.13. 23:50:42

@pongesz: Oké, de mégsem lehet az egész ország nihilista, nem lehet ez alapján megszervezni egy ünnepséget. :)

nemorino 2014.09.14. 00:15:59

@pongesz: A nemzetfogalom változása azért elég jól ismert tény, legfeljebb szélsőjobbos körökben vetítik vissza a 19. századi nacionalizmust a középkorra. Én az Árpád-sávos zászlóra történelmi emlékként tekintek, ami egy család jelképéből egy országévá vált, azé az országé, amit minden hibája ellenére mégiscsak jobban szeretek a többinél. És mint ilyet, nem szeretem, ha hamis érvekkel kicsinyes politikai okokból megpróbálják bemocskolni.

@Pocakos focista: A történelmi zászlót nem tették szalonképtelenné, pont azt írtam, hogy számomra egyáltalán nem az. Az autógyújtogatást meg hagyjuk, ha nyitott szemmel figyeltél, tudod, hogy 2006 ősze nem erről szólt, hanem a kormányzati gőg és cinizmus elleni lázadásról. Azoknak, akik akkor az utcán voltak töredéke volt a gyújtogató, a többi annak adott hangot, hogy megundorodott attól, hogy folyamatosan hülyének nézik. Én várom, hogy mikor lesz a következő ilyen, mert már rég itt az ideje. 2012 januárjában ott volt az esély, csak a pocakosnak volt annyi esze, hogy nem eresztette rá a rendőröket a tüntetőkre.

Orbán egy Palpatine 2014.09.14. 08:56:18

@nemorino: Sajnos nem. Azzal, hogy a mai kormányt adó párt akkor nem határolódott el a gyújtogatóktól, sőt leste, hátha lehet egy jót puccsolni az én szemeben eggyé vált a gyújtogatókkal. Egyértelmű volt, hogy semmi más nem érdekli őket, csak a hatalom, méghozzá azonnal. Aztán 2010 óta láthatjuk azt is, hogy miért / mire kellett a hatalom. És azért legyünk őszinték, a fidesz mai vezetése a GŐG szónak is új értelmet adott: Lázár, Rogán, ha elfelejtkezik magárol, akkor Viktor is. Játszák az élet császárát, mert megtehetik. DE ez utóbbi már a Nemzet hibája.

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2014.09.14. 09:14:06

mikor jöna folyt köv?4

Bácsfi Dia egy hoax volt ez már akkor is világos volt mindenkinek aki kicsit is komolyabban érdeklődött a politika iránt.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2014.09.14. 11:34:00

@nemorino: "A definíciód alapján itt egy nyilas: www.bagnewsnotes.com/files/2014/04/bald-man-flag-marathon-Getty.jpg "

Mondtam már, hogy az amerikai zászlózást csak terelésnek tartom. Az összhatás a lényeg. Szerinted az amerikai zászló összhatását nem htaározza meg a csillagos rész is?

"Ha a logikádat követjük kidobhatjuk a trikolort is, hiszen az elnyomó, tömeggyilkos kommunisták is használták a saját emblémájukkal. "

Nagy különbség, hogy az árpádsávos zászlót CSAK a nyilasok használták országzászlóként. Ráadásul továbbra se lehet kivonni a képletből azt, hogy a rendszerváltás utáni újrafelbukkanása is neonácikhoz köthető, szóval én is azt tudom mondani, amit te: ebben a kérdésben nem vagyok meggyőzhető.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2014.09.14. 11:39:33

@Blogger Géza: "Neked lényegtelen, de aki tud számolni, annak nem. Ennyi erővel akkor el kell borzadnod egy lengyel vagy egy osztrák zászló láttán is, hiszen juj, piros-fehér... "

Nem szoktam vele dicsekedni, de mérnök a végzettségem, szóval nehezen vagyok azzal vádolható, hogy nem tudok számolni :-) Neked is csak azt tudom mondani: az összhatás a lényeg. A lengyel zászló kettő, az osztrák három sávból áll. Jól átlátható. De ha te első pillantásra, számolgatás nélkül rávágod, hogy egy lobogó zászlón nyolc vagy kilenc sáv van, akkor te autista vagy. Ez kb. annyi eltérés, mintha a vörös csillagon vagy a horogkereszt szárán teszel egy apró változtatást, amitől még felismerhető, de te rámondhatod, hogy nem ugyanaz.

MolnarErik · http://heraldika.blog.hu/ 2014.09.14. 13:07:23

@Blogger Géza: Na, itt a jobberek fő gumicsontja:
"a piros és a fehér az Árpád-dinasztia színei, a sávok száma pedig változatos, 3-tól 11-ig bármennyi lehetett. "
gondola.hu/cikkek/26077-Arpadsavos_zaszlok_Hodmezovasarhelyen_-_krealt_botrany.html
Persze a számolás se szokott annyira menni:
forum.index.hu/Article/viewArticle?a=76057128&t=9151304
forum.index.hu/Article/viewArticle?a=76371215&t=9151304
De sávszám szempontjából ez volt a csúcs
forum.index.hu/Article/viewArticle?a=102627979&t=9151304

Blogger Géza 2014.09.14. 17:23:08

@Fedor: Pedig tök egyszerű, a történelmi Árpád-sávoknak fehér az alja (címerben is ellenőrizhető), míg a nyilas zászlónak piros. Na, mérnökkém, erre soha nem jöttél volna rá, mi? (Tapasztalatim szerint sajnos az, hogy valaki mérnökként végzett, még egyáltalán nem jelenti azt , hogy tud számolni vagy értelmesen gondolkodni.) Egyébként mind a nyilas zászlón, mind a nyilas karszalagon ott volt nyilaskereszt is, anélkül elve neme lehet nyilas jelképről beszélni, ezt rögzíti a magyar törvényi szabályozás is.

MolnarErik · http://heraldika.blog.hu/ 2014.09.14. 19:27:29

@Blogger Géza: Lát6om, h hazugságaid egyértelmű cáfolatára nemigen akarsz reagálni.
Bónusz. a fennmaradt árpád-kori árpádsávos címeres emlékek egyikének sincs színe.

Blogger Géza 2014.09.14. 21:51:18

@MolnarErik: Már mi lett volna a hazugság, és mi lett volna cáfolat?
És mit akarsz a"bónuszoddal"? Semmi értelme. Lehet, hogy egy fennmaradt ábrázolásnál nem egyértelmű a szín, de a hagyományban fennmaradt, ennyi.

tintamin 2014.09.15. 02:00:31

Remélem, lesz a "minket lehallgattak a szocialisták" című sikersztori 98 nyaráról a fidesz jóvoltából.

Ami csak viharkeltésre volt jó, bizonyíték semmi, el is halt az ügy.

De az "osztrák vircsaft" is ilyen, amelyikre milliárdok mentek el minden alap és eredmény nélkül.

MolnarErik · http://heraldika.blog.hu/ 2014.09.15. 11:18:56

@Blogger Géza: Egyes számú hazugság: csak a nyolc sáv az autentikus: bevágtam egy szakértő nyilatkozatát a baloldalisággal egyáltalán nem vádolható gondoláról, h a sávok száma 3 és 11 között autentikusnak tekinthető, itt van néhány példa is az eltérő sávszámhoz:
katalogus.numismatics.hu/product_info.php/cPath/31_38_39/products_id/6045
katalogus.numismatics.hu/product_info.php/cPath/31_38_39/products_id/6527
(egy új kommentben folytatom, h ne legyen gond a sok linkből).

MolnarErik · http://heraldika.blog.hu/ 2014.09.15. 11:29:28

@Blogger Géza: Kettes számú hazugság: a nyilasok/neonyilasok csak kilencsávos zászlót használnak, ellentétben az egyéb jobberekkel, akik meg csak nyolcsávosat, csak a hülye ballibek nem tudnak nyolcig számolni (pláne nem kilencig):
A bizonyíték az ellenkezőjére: uazt a 7sávos zászlót használják mind a (neo)nyilasok a Szálasi megemlékezésen
forum.index.hu/Article/viewArticle?a=76371215&t=9151304
Mint amit a magukat határozottan nem neonyilasnak valló jobboldaliak., mondjuk Fajcsák Tibor szentendrei plébános (egyéb példák a párral feljebbi kommentemben)
forum.index.hu/Article/viewArticle?a=76057420&t=9151304
A nyolcsávossal valszeg az lehetett a baj, h nem tudták megkülönböztetni az alját a tetejétől (na nem a ballibek, hanem pl. a Franciaországban Trianon ellen tüntető /magyar/ jobboldaliak)
forum.index.hu/Article/viewArticle?a=76056196&t=9151304
(Folyt köv)

Blogger Géza 2014.09.15. 11:32:24

@MolnarErik: Meg kell nézni a magyar címert, ott a végleges letisztult változat. vita vége.

Blogger Géza 2014.09.15. 11:33:49

@MolnarErik: Nem különösebben izgat, manapság ki milyen zászlóval integet, meg kell nézni az autentikus nyilas zászlót, hogyan is néz ki (piros mező, benne nyilaskereszt, 9 sáv) ennyi.

MolnarErik · http://heraldika.blog.hu/ 2014.09.15. 11:45:43

@Blogger Géza: ez már az utsó, a bónusz témában.
A "hagyomány" nagyon sokáig nem határozott meg egyértelműen semmit, jó példa erre Rákóczi zászlaja a 18. századból, aminek egyáltalán nem fehér az alja, hanem piros (ez ugyan nem az eredeti, hanem másolat, de az eredeti is nyugodtan megtekinthető a Nemzeti Múzeum állandó kiállításán, csak nem találtam róla képet):
www.nemzetijelkepek.hu/pictures/zaszlo/13_1.jpg
Az a "hagyomány", amire te hivatkozol, az az, h a 19. században az Anjou kori Képes Krónika függőleges téglalap alakú fecskefarkas zászlót választották ki AZ árpádsávos zászlónak. De h ebből továbbra sem lett szilárd "hagyomány2 azt jól mutatják a fenti példák, ill, h ilyet az árpádsávos zászlólengetők max 1-2 százaléka használ (de inkább jóval kevesebb).
Végül a színek sorrendjének egyértelműségéről az Árpád korban:
II. András egyik pecsétje, amin az oroszlánok a felső sávban vannak. Az oroszlános sávokat szokás ma pirosnak tartani (mivel azok vsz arany színűek voltak, így a fehér vagyis ezüst sávokon nem szerepelhettek a heraldika szabályai szerint), így az alsó sáv lesz fehér.
hu.wikibooks.org/wiki/F%C3%A1jl:II._Endre_kett%C5%91s_pecs%C3%A9tj%C3%A9nek_t%C3%B6red%C3%A9ke.jpg
Itt pedig II. András egy másik pecsétje (pont az Aranybulla), ahol egy üres, tehát ma fehérnek/ezüstnek tartott sáv van felül, míg oroszlános, tehát pirosnak tartott van alul.
hu.wikibooks.org/wiki/F%C3%A1jl:II._Endre_Aranybulla.jpg

MolnarErik · http://heraldika.blog.hu/ 2014.09.15. 11:48:15

@Blogger Géza: Ki lengetett magyar címert, vagy akár magyar címeres zászlót?
Senki.
Ennyi.

MolnarErik · http://heraldika.blog.hu/ 2014.09.15. 11:56:49

@Blogger Géza: Tudjuk, hogy egyáltalán nem izgat téged, meg a többi magyar jobbost, h ki hánysávos zászlót lenget, hisz mi is pont ezt mondjuk, de akkor mi a @-nak hazudjátok az ellenkezőjét?!
Ez a neonyilasok egyáltan nem is nyilasok, így aztán egyáltalán nem gáz velük szimbólumközösséget vállalni duma pedig rém aranyos (értsd gyomorforgató, de hát mi mást is lehetne várni egy jobboldalitól).
Bónusz 1945-ből
www.youtube.com/watch?v=DmPlRADsnd4&NR=1