Előző toplistánk folytatásában bemutatjuk a négy, szerintünk legfölöslegesebb közéleti hisztit az elmúlt húsz évből.
4. A Bajnai-gárda
A fideszes propaganda korszakos csúcsteljesítménye, hogy Bajnai Gordonból, ebből a szürke, jellegtelen bürokratából képes volt vérszomjas terrorfőnököt csinálni. A valódi célpont pedig nem is Bajnai volt, őt a libás üggyel eddigre sikerült eléggé megbélyegezni, hanem a kormány bizonyos intézkedései ellen tiltakozó civil csoportok, elsősorban a tandíj ellen tüntető diákok, akik a tiltakozásban igen messzire hajlandók voltak elmenni, ráadásul az ellenzéki pártokkal szemben nem is lehetett a velük való vitát annyival letudni, hogy „ti meg szemeket lőttetek ki 2006-ban”.
A Fidesz világképébe persze nem fér bele, hogy valaki csak azért tüntessen a NER ellen, mert nem elégedett valamivel, hiszen minden tökéletes! Nem, ha valaki tiltakozik, akkor nyilván valamilyen ármányos kapcsolatban áll Bajnai-Gyurcsánnyal, és titokban a baloldal pártjait akarja ismét kormányra segíteni (akkor is, ha néha szó szerint elküldi őket a picsába). Így a kormánypárti média teljes gőzzel gyártott elméleteket arról, hogy valójában a tiltakozó középiskolások is személyesen Bajnaitól kapják rádión az instrukciókat. A propagandahadjárat egyik fő eszköze az volt, hogy félremagyarázták a pártok ilyenkor szokásos rátelepedési kísérleteit, pedig aki valaha vett már részt tüntetésen, az tudja, hogy az ilyen események úgy vonzzák a politikusokat, mint szar a legyet. Mellékhatása pedig az, hogy Bajnait a magyar Abu Bakr Al-Baghdadiként festették le, és többször felszólították, hogy „vonja vissza” félelmetes szabadcsapatait.
3. A Világsátor
Alighanem a Jobbik eddigi pályafutásának legaljasabb húzása volt a Miskolcon, majd Sárospatakon és Ózdon tervezett kulturális központ ismétlődő megfúrása. A Világsátor néven tervezett, uniós forrásokból épülő központ elsősorban oktatási centrumként működött volna, a pályázók szerint: “lehetőség lesz arra, hogy a hátrányos helyzetű gyerekekkel foglalkozó pedagógusokat továbbképezzék, de mentorprogramot is indíthatnak. A romák számára pedig olyan képzések lesznek, amelyekkel munkát is biztosíthatnak számukra.” Ezen kívül a cigányságot kutató szociológusok központjául és kiállítások színhelyéül szolgált volna.
A miskolci Jobbik először még azt állította, hogy az épületbe a Kanadából hazaküldött cigányokat költöztetik majd. Később azzal a felkiáltással kezdtek aláírást gyűjteni a központ ellen, hogy annak megépülése nyomán növekedne a bűnözés. Tanfolyamok, munkahelyteremtés, kiállítások – ezek nyilván mind a bűnözést segítik elő... A pánikkeltés végül bevált, és a nagyrészt EU-s pénzekből épülő központ azóta sem készült el. A saját meghatározása szerint a „tisztességes cigány emberek” pártján álló Jobbik pedig a mai napig nem tudta elmagyarázni, pontosan mi bajuk a projekttel, a központ elleni tiltakozás kimerült indulatos jelszavakban („Ózdból nem lesz a cigányváros!”, „Ne a bűnöző családokat támogassák!”), illetve a már említett hazugságokban.
2. A német megszállás emlékműve
Eljött a pillanat a NER történetében, amikor a baloldali ellenzék úgy döntött, hogy Orbán tényleg túlfeszítette a húrt. Hogy betelt a pohár, hogy a kormány olyat tett, ami ellen a békés és békétlen polgári engedetlenség minden eszközét be lehet vetni. Hogy mi váltotta ki ezt a haragot? A magánnyugdíj-megtakarítások lenyúlása, a trafikügy nyílt korrupciója, vagy a kishantosi mintagazdaság barbár beszántása? Dehogy! Hanem egy ízléstelen emlékmű a Belvárosban! Ezzel nagyjából meg is magyaráztuk, hogy az MSZP-Együtt-DK miért nem fog soha többet választást nyerni.
Külön említést érdemel az egész műbalhé egy al-műbalhéja, amikor Schiffer András Kálmán Olgánál elmondta, hogy ő is hazugnak és képmutatónak tartja a Szabadság téri rondaságot, de most inkább másról szeretne beszélni. Az ún. demokratikus ellenzék a nyilatkozatra életveszélyes fenyegetésekkel, árulózással, Schiffer lenácizásával reagált, utóbbi különösen ízléses húzás volt olyasvalakivel szemben, aki maga is holokauszt-túlélők leszármazottja.
1. A norvég-ügy
Lehet kritizálni a Norvég Alapot azért, hogy hülyeségekért is fizet, de ez legyen a norvég adófizetők baja. Lázár János és a viking hódítók háborúja azzal érdemelte ki az első helyet listánkon, hogy nemcsak, hogy felesleges műbalhé volt, de többmilliárd forintba is kerülhet Magyarországnak. A Norvég Alapként ismertté vált, valójában Norvégia, Lichtenstein és Izland által fenntartott Norvég és EGT Alap lényege, hogy a három, nem EU-tag ország pénzel bizonyos Unión belüli fejlesztéseket, cserébe tagjai lehetnek az Európai Gazdasági Térségnek. Ez Magyarországra nézve azt jelenti, hogy a kormány ötévente 40 milliárd forintot kap különböző beruházásokra. Norvég pénzből épült fel például a kecskeméti biogáz-üzem vagy a gödöllői királyi vasúti váró.
A 40 milliárdos ingyenpénzhez mintegy bónuszként jár a jóval kisebb, körülbelül 4 milliárd forintos Norvég Civil Támogatási Alap, amelyet már nem a kormány, hanem kijelölt civil szervezetek oszthatnak szét, akiknél egyéb civil egyesületek pályázhatnak. Lázár félelmeivel ellentétben még ennek a pénznek a nagy részét is olyan egyesületek kapják, akik pl. játszóteret építenek, szemetet szednek, polgárőrséget működtetnek. Nem is lett volna semmi gond, azonban kiderült, hogy legutóbb olyan egyesületeknek is jutott a pénzből, akik – borzalom! – kritizálták a kormány egyes intézkedéseit!
A dolog mögött persze az áll, hogy a Fidesznek szüksége van az ellenségképre a tábora egybetartásához, az ellenzéki pártokat viszont már senki nem tudja komolyan venni, mint fenyegetést, már a CÖF-ös kisgyerekeket sem lehet ijesztgetni az ágyuk alatt lapuló Mesterházy Attilával. Sokkal jobb ellenségkép a külföldről pénzelt, sötétben bujkáló, rémhíreket terjesztő szabadkőműves civil egyesület, akik titokban szervezkednek a rendszer aláaknázására. Az a jó ezekben a szervezetekben, hogy az átlagpolgár többnyire nem is hallott róluk, így bármekkora marhaságot el lehet róluk mondani a lebukás veszélye nélkül, mert csak kevesen tudják, hogy a Krétakör Alapítvány, vagy az Liberális Fiatalok Egyesülete nem sokkal többek pár fős beszélgetőköröknél, akik nemhogy kormánybuktatásra nem képesek, de örülnek, ha egy egyetemi kiselőadót meg tudnak tölteni. Bár még nem látszik az ügy vége, úgy tűnik, ez az idióta kampány 40 milliárd forintjába kerül a magyar adófizetőknek, ugyanis a norvégok a vádaskodás hatására leállították a kormány által kezelt támogatás utalását is. Megérte, János?