Magyarország új nézőpontból, mellébeszélés nélkül.

A Körúton Kívül

Mindenki adót csal, de van kiút

2014. november 05. - AKörútonKívül

lopás.pngBombaként robbant kedd reggel a hír, hogy Vida Ildikó NAV-elnök pár hét bujkálás után bevallotta, hogy ő is a korrupció miatt Amerikából kitiltott személyek között van. Mi persze tudjuk, hogy mindez csak a CIA beavatkozása a magyar politikába, célja pedig a szabadon választott magyar kormány megdöntése azzal, hogy nem engednek be néhány bűnözőnek kinéző tisztviselőt Amerikába, azt nem mondják meg, kiket, és ettől majd automatikusan kitör az imperialista ügynökök szervezte lázadás Magyarországon (ha csak nem lesz megint békemenet). Azért, hogy elvehessék a rezsicsökkentést, nyilván. (Kormányunk azonban ezt a számítást is keresztülhúzta azzal, hogy inkább ők veszik el a rezsicsökkentést! Zseniális!)

 

Na most, mi nem vagyunk olyan pozícióban, hogy kioktassuk a CIA-t, de meg kell jegyeznünk, elég fura döntés, hogy egy amerikai céget érintő, külföldi megvesztegetési ügy kapcsán szítanának lázadást. Ugyanis a NAV már évek óta eléggé hasonlít egy bűnszervezetre, gyakorlataiknak hosszú ideje látják kárát magyar vállalkozók és egyéni adózók is.

Már a tavalyi botrány előtt is buktak le korrupt NAV-osok, volt, aki kenőpénzért bujtatott adócsaló vállalatokat, mások egyes cégek ellenfeleit intézték el, riválisaik zsoldjában.  A jelenség nem újkeletű, visszavezethető az APEH idejére, ahol előfordult, hogy osztályvezetőket vittek el bilincsben. És ott volt még a Hodosi-család sütőipari vállalkozásának ügye, akiket annak ellenére szivatott az APEH-NAV, hogy a bíróság is megállapította: az adóhivatal illegális tevékenységeket folytat. Az elszigetelt eseteket végül tavaly helyezte tágabb kontextusba Horváth András és Vancsura István volt adóellenőrök. Az áruk utaztatásával elkövetett áfacsalások tényét Vida Ildikóék persze tagadják, de nehéz elképzelni, hogy véletlenül oszlatták csak fel a pontosan ilyen bűncselekményekre szakosodott KÜIG-et, ahogy azt is, hogy a nagy áruházláncok valahogy mindig megússzák az átvilágítást, annak ellenére, hogy a csalás-vádak középpontjában állnak.

Adót csalni muszáj

Ha hihetünk a kitálaló ex-navosoknak, a probléma mára rendszerszintűvé vált, a piacon nincs is esélye megmaradni azoknak a vállalkozóknak, aki nem vesz részt valamilyen módon a csalásokban. Ez egyébként általánosságban jellemző a mai magyarországi (és egyben a szomszédos országokban fenálló) rendszerre. Ahogy a régi mondás tartja: ha mindenki elkezdené betartani a törvényeket, összeomlana az ország. Az adócsalás szempontjából ez valami olyasmit jelent, hogy ha hirtelen a NAV elkezdene következetesen fellépni minden adócsaló ellen, hamarosan az adózók többségét kellene bilincsben elvinni. Ideje kimondani: Magyarországon gyakorlatilag mindenki adót csal. Mi személy szerint nem ismerünk olyan embert, akik ne követtek volna már el adóelkerülést valamilyen módon: feketemunka elvállalásával, végeztetésével, vállalkozóként az áruk utaztatásával… És nem azért, mert mindenki tisztességtelen, hanem, mert ez feltétele a gazdasági életben maradásnak.

Ekkora adóterhek mellett egy „tisztességes” vállalkozó nem tudja felvenni a versenyt az adócsalókkal: vagy beszáll a bizniszbe, vagy csődbe megy. A tisztességesen leadózott bérekből tipikusan csak éhen halni lehet. Ha nem minimálbéren jelented be az alkalmazottaidat, és nem vagy piacvezető multicég, a riválisaid megesznek reggelire. És aki egyszer bekerül a körforgásba, az nem tud csak úgy kiszállni. Kérdezzétek csak meg erről Dömény Zoltánt, a Szlovákiában félholtra vert, majd nyomtalanul eltűnt magyar vállalkozót, akinek annyi volt a bűne, hogy megpróbált jó útra térni, cégével kiszállni az áfacsalásra létrehozott hálózatból.

Neked is fáj

Persze ha mindenki adót csal, tulajdonképpen kinek lesz rosszabb? – tehetik fel a kérdést cinikusabb olvasóink. Végülis ha mindenki adót csal, ugyanott tartunk, a verseny megint egyenlő módon folyik, közpénz meg csak lesz valahonnan, nem? Ráadásul a bolti árak is alacsonyabbak lesznek. Mi a rossz ebben? Az, hogy ez a helyzet kizárólag a legnagyobb cégeknek kedvez. Ha a kiindulópont az, hogy mindenki megszegi a törvényeket, azt is jelenti, hogy mindenkit bármikor el lehet meszelni, csak a hatóságok jóindulatán múlik, meddig nézik el a törvényszegést. Ez pedig csak azoknak kedvez, akiknek a legjobb kapcsolataik vannak az hatóságokkal, illetve van elég pénzük, hogy lefizessék az adóhivatalt: vagyis a legnagyobb áruházláncok és más cégeknek. A kisebb, rivális cégek csak reménykedhetnek, hogy nem sértik meg a piacvezető óriások érdekeit. Mert ők bármikor rájuk küldhetik az adóhivatalt, akik teljesen jogszerűen tehetik majd őket hűvösre. Közben persze a kicsiknek ugyanúgy muszáj adót csalniuk, ha egyáltalán életben akarnak maradni, ezzel még jobban kiszolgáltatva magukat a nagyok és az általuk ugráltatott NAV önkényének. Szép, magát újratermelő, stabil rendszer, ami biztosítja a vezető cégek egyeduralmát. Mármint, az lenne, ha éppen az országot nem tenné lassan tönkre.

120423.jpg(Forrás: Negymadar.blog.hu )

 

Aztán amellett, hogy a vállalkozóknak (a CBA, Tesco, Coop és társaik kivételével) rossz ez a helyzet, a bérből és fizetésből élő átlagember is rosszul jár. A termékek ugyan olcsóbbak lesznek 27 %-áfával, viszont a kieső állami bevételeket valahonnan pótolni kell. A magyar adóterhek az egyik legmagasabbnak számítanak Európában, azon belül az ÁFA konkrétan a legmagasabb (emiatt méginkább megéri elcsalni, ez ismét csak stabilizálja ezt a korrupt rendszert). Nem csoda, hiszen az adókötelesek kis része fizeti csak be az elvileg kötelezőt: azok a munkavállalók és vállalkozók, akiknek nincs lehetősége az adócsalásra.

A rendkívül magas adóterheket pedig mindenki érzi a bőrén: alig kapsz többet a minimálbérnél? Naná, mert ha kapsz 80 ezer forintot, az valójában a duplájába kerül a munkáltatódnak a befizetendő adók miatt. A jövedelmed nagy részét elviszik a járulékok? Köszönd meg az adócsalásra épülő rendszer fenntartóinak. Közalkalmazott vagy, és kirúgnak? Bocs, az államnak azért működnie kell, de a közteherviselés nem működik, marad tehát a kiadáscsökkentés, a közszféra leépítése. Ha pedig fel próbálnál lépni ez ellen, bosszúból bármikor elővehet téged is a hatalom, hiszen jó eséllyel neked is van valamennyi vaj a fejeden. Biztonságban csak azok vannak, akik a legtöbbet tudják lopni, és van miből megvásárolni a biztonságukat.

Adóamnesztiát!

Mi lehetne a megoldás erre a helyzetre? Mint már elhangzott, ha a NAV hirtelen fellépne az összes adócsalás ellen, csak azért nem kerülne börtönbe a teljes magyar céges szektor, mert előbb telnének meg a börtönök, és omlana össze a gazdaságunk. Van viszont kiút: az adóamnesztiát több országban alkalmazták az adócsalások visszaszorítására. Olaszországban például 2010-ben 60 milliárd euróval lett gazdagabb az állam, miután az önmagukat feladó offshore-lovagok némi elmaradt adó befizetése után megúszhatták a büntetést és folytathatták üzletüket.

amnesty_lg.jpg

Magyarországon alkalmazható lenne egy hasonló modell. Az adócsalás fő haszonélvezői, az áfacsaló hálózatok irányítói nagyvállalatok, miközben rengeteg kisebb vállalat csak azért nem veszteséges, mert adót csalnak. Emiatt húzhatnánk például egy határvonalat: ha évente x forintnál kevesebb adót csaltál el, nem büntetünk meg, és az elmaradt adókat sem kell befizetned. Cserébe megígéred, hogy többet nem csinálsz ilyet, és, mondjuk feldobsz pár céget, akik feletted álltak az áfacsaló láncolatban, ha benne voltál ilyenben. Rövid idő alatt könnyen el lehetne jutni az adócsaló-szövetkezetek tetejére. Akik közül azok, akik a kijelölt határvonalnál többet csaltak, azokon kőkeményen be kell hajtani az adókat. Az sem baj, ha nem büntetik meg őket, lényeg, hogy a tartozásukat fizessék be, valamint, ha innentől kezdve a NAV-ellenőrök minden lépésüket figyelik. Mindezzel párhuzamosan el lehetne indítani egy áfacsökkentést, hogy a jövőben ne lehessen megint milliárdos üzlet az áfacsalás, és a fogyasztóknak se kelljen feltétlenül az ár másfélszeresét fizetni alapvető élelmiszerekért.

Persze mindez csak sci-fi. A parlamenti képviselők és a közhivatalok jelenlegi, a maffiához ezer szállal kötődő, vagy csak simán korrupt vezetői biztos, hogy nem lesznek hajlandók megszavazni és végrehajtani mindezt. A változások végrehajtására hasonló okokból szintén alkalmatlan a NAV jelenlegi, Vida Ildikó vezette elnöksége is – márpedig róla tudjuk, hogy esze ágában sincs lemondani.

A bejegyzés trackback címe:

https://korutonkivul.blog.hu/api/trackback/id/tr876867331

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

endike · http://barathendre.wordpress.com/ 2014.11.09. 22:03:16

legyen mindenki állami dolgozó! ők nem csalnak adót!
megoldottam!!!
XD