Magyarország új nézőpontból, mellébeszélés nélkül.

A Körúton Kívül

A Körúton Kívül

Biztos, hogy "az emberekkel" van a baj?

2014. szeptember 25. - AKörútonKívül

herd.jpgVan egy ellenzéki aktivista- és internetes troll-körökben népszerű közhely, amivel érdemes lenne leszámolni, mivel nemcsak, hogy hatalmas szereptévesztés, de kimondottan demotiváló is, ellehetetlenít mindenféle valós tervezést, eltemetve azt a jól eső, de nem éppen hasznos önsajnálatban.

Az ominózus elgondolás valahogy így hangzik: a magyar társadalom passzív, hiányzik az emberekből az állampolgári öntudat, a nép észre sem veszi, hogy mekkora baj van, pedig már régóta fel lehet lázadni, csak hát az emberek nem hajlandók felemelni a seggüket a Barátok közt elől. Ezt rosszabb esetben követi egy eszmefuttatás arról, hogy ez itt a tízmillió fasiszta birka országa, vagy hogy minden népnek olyan kormánya van, amit megérdemel. Mindez különösen gyakran hallható különböző apró, alternatív ellenzéki (vagyis a meglévő pártoktól idegenkedő), félig vagy teljesen civil mozgalmak aktivistáitól, azoktól, akiket például Tamás Gáspár Miklós az Orbán-kormány valódi ellenzékének tart. Ezek általában jóravaló, de politikailag naiv népek, akik hajlamosak feltételezni, hogy ők, és az általuk preferált szervezet már nagyjából mindent megtett azért, hogy elérjen valamiféle országos változást (a vágyott cél többnyire azért a kormány megbuktatása, illetve a "rendszerváltás befejezése"), és most már „az embereken” van a sor, hogy ők is beszálljanak. Általában ezt követően szokott elhangzani a fenti gondolatmenet, mivel megint ugyanaz az ötven ember vett részt valamelyik csodálatos rendezvényükön – a lényeg, hogy ez nem a szervezők hibája, hanem az embereké, amiért nem jöttek el és nem vesznek részt az új ellenzéki pólus építésében.

Micsoda öntelt hozzáállás! Mintha az átlagembernek valamiféle kötelessége lenne, hogy (napi nyolc órás munka, lakbér, rezsi, tandíj stb. befizetése mellett) mindenféle obskurus programokon vegyen részt. Az az igazság, hogy az emberek többsége elsősorban magának és a családjának szeretne jobb életet biztosítani, és ezért ha a kormány ennek útjába áll, és olyan helyzet van, akár hajlandó elzavarni a kormányt és újat tenni a helyébe. Ha olyan helyzet van. Csak éppen jelenleg nincs. És ez nem "az emberek" hibája, hanem azoké, akik úgy döntöttek, ők lesznek azok, akik a kormány/rendszerváltást előidézik.

Az ellenzéki pártokról fölösleges is beszélni, tudjuk, hogy ha rajtuk múlik, Orbán Viktor a százéves születésnapját is miniszterelnökként ünnepli majd. A baj az, hogy az ellenzéki alternatívaként beállított pártonkívüli erők még náluk is kevesebb embert tudnak megszólítani – és pont az ő köreikben a legelterjedtebb a fent leírt defetista hozzáállás. Pedig csak arról van szó, hogy ők hiába hitelesebbek az MSZP-nél vagy Bajnaiéknál, a széles közvélemény számára befogadható üzeneteket, programot, követhető személyiségeket, erőt(!) ők sem képesek mutatni. (Még az sem lenne baj, hogy idegenkednek például a párttá alakulástól, ha ezek meglennének, arra sem lenne feltétlen szükség.) Többnyire csak különféle tiltakozó tüntetésekre futja tőlük, amikről úgyis előre tudható, hogy, a klasszikust idézve, „előbb-utóbb megunják, hazamennek.” És mostanra már tényleg nagyon unalmas, hogy lassan minden hére jut valami teljesen következmények nélküli tiltakozó demonstráció, ahol a kormány valamelyik aktuális hülyeségére reagálva kimegy pár ember, elmondják, hogy ezt már tényleg nem szabad tűrni, aztán békésen hazamennek. Nem csoda, hogy a nép inkább otthon marad nézni a Barátok köztöt (amúgy jó eséllyel nem is azért, inkább, hogy befejezen némi hazahozott munkát, vagy készüljön a másnapi ZH-ra).

Kedves ellenzéki aktivista!

Nem, nem várható el az átlagembertől, hogy minden tüntetésen (csak azért, mert az kormányellenes tüntetés) részt vegyen, belépjen az egyesületedbe (csak azért, mert az egy ellenzéki szervezet), és a rendszerváltásnak szentelje az életét. Ellenben Tőled, ha már politikai aktivistának álltál, vagyis vállaltad azt a feladatot, hogy kiharcolsz valami változást, Tőled igenis elvárható, hogy képes legyél embereket magad mellé állítani. Éves rendszerességgel több olyan közvélemény-kutatás is kijön, ahol megállapítják, hogy a magyarok többsége elégedetlen a rendszerváltással, a kormány munkájával, a politikai elittel. Egyszerűen nem igaz, hogy egy birkakarámban élünk, és alig veszi észre valaki, hogy nem jól mennek a dolgok. Ha ebben a közegben nem tudsz elég embert magad mellé állítani, akkor nem az emberekkel van a baj, hanem azzal, amit Te csinálsz.

Ha tényleg változást akarsz, tessék elfogadható alternatívát (pártot, mozgalmat, vezetőket) felmutatni, ehhez jó propagandát csinálni, mozgósítható aktivista-réteget szervezni (nem szégyen tanulni a kormánytól és/vagy a Jobbiktól), és úgy általában alkalmazkodni az itteni viszonyokhoz, felismerni, hogy nem ideológiailag képzett kalifrorniai egyetemistákból áll a célközönséged. Ez nem populizmus, nem demagógia, hanem a legelemibb politikai realitás: tömegek támogatása nélkül semmit se fogsz tudni elérni. Maximum panaszkodhatsz, hogy a birka nép nem követ Téged.

A bejegyzés trackback címe:

https://korutonkivul.blog.hu/api/trackback/id/tr716729469

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

danialves · http://smokingbarrels.blog.hu 2014.09.25. 08:36:36

(Szerintem még jóindulatú is voltál ezzel az ellenzéki aktivistával, a legtöbb ilyen az interneten csak ilyen "bezzegamagyarok" papírkutya, aki tüntetést is még csak tévében látott.)

Nem vagyok ellenzéki aktivista, így csak a saját szemszögemből tudom megfogalmazni a problémát: nem az a fájdalmas, hogy emberek otthon maradnak Barátok Köztöt nézni (és miután a rendszerváltás utáni időszak egyik legkomolyabb tömegmegmozdulása szemkilövetéssel ért véget, senkit nem is tudok hibáztatni érte, bármilyen okból is teszi), hanem, hogy a polgári demokrácia elvei szerint 4 évente el lehet menni szavazni, és elküldeni a büdös picsába azt a társaságot, aki lenyúlta magánnyugdíjadat, faszságokat írt a gyereked tankönyveibe vagy elvette tőled az ingyenes felsőoktatás lehetőségét.
De persze ilyenkor jön a legnagyobb közhely, hogy "nincs értelmes alternatíva", ami a 2010-es kétharmados protestszavazás után már egy kifejezetten érett gondolatnak tűnik, viszont ettől függetlenül nem lehet mindent felülről várni. Ez a cikk is pont erről szól, hogy "majd ha XY csinál elfogadható civil szervezetet/pártot, akkor majd én..." És hozzád hasonlóan milliók ülnek a seggükön, és ülnének még Orbán 100. szülinapjáig, arra várva, hogy mikor csinál valaki egy elfogadható mozgalmat megfelelő propagandával.
Úgyhogy azt tudom mondani, hogy ha tényleg változást akarsz, és nem felel meg neked az ellenzéki pártok / civil szervezetek programja, hozzáállása vagy akármi, akkor kutyakötelességed alapítani egyet, és jobbat csinálni. Ezt üzenném mindenkinek, aki számára áprilisban nem volt értelmes alternatíva.
(Nekem sikerült találni, még mielőtt valaki...)

maxval a bircaman · http://maxval.co.nr 2014.09.25. 08:36:49

A ballib ellenzék olyan káros, hogy az átlagember nem kíván velük közösködni. Ha a ballibák nem gágognak el a szakadékba gyorsan, hamarosan a Jobbik lesz a fő ellenzéki erő.

amergin 2014.09.25. 09:46:40

@maxval a bircaman: A gondolkodni próbáló birkának ezúttal sem sikerült gondolkodnia. Sebaj, birka, majd máskor!

bahahaha 2014.09.25. 10:19:41

"Az ominózus elgondolás valahogy így hangzik: a magyar társadalom passzív, hiányzik az emberekből az állampolgári öntudat"

"Micsoda öntelt hozzáállás! Mintha az átlagembernek valamiféle kötelessége lenne, hogy (napi nyolc órás munka, lakbér, rezsi, tandíj stb. befizetése mellett) mindenféle obskurus programokon vegyen részt."

Pedig hát pont erről van szó: arról, hogy az állampolgári öntudat arról szól, hogy én vagyok az állam gazdája - és igen, ehhez hozzátartozik az is, hogy erre is figyelmet fordít, mint ahogy pl. a kiégett villanykörtét is kicseréli a napi nyolc órás munka meg egyebek mellett is.
Ha az egyszeri állampolgár nem törődik azzal, hogy hallatszon az álláspontja, vagy akár nincs is, akkor ne lepődjön meg, hogy azok, akik elvileg képviselnék, a saját álláspontukat képviselik, nem az övét.

Huffnágel Pista · http://www.huffnagelpista.com 2014.09.25. 10:22:32

Kedves feminsta aktivista!

Nem, nem várható el a Férfiaktól, hogy minden tüntetésen (csak azért, mert az kormányellenes tüntetés) részt vegyen, belépjen a Nane vagy a Patent egyesületedbe (csak azért, mert az egy ellenzéki szervezet), és a a nemek egyenlőségért vivott harcnak szentelje az életét. Ellenben Tőled, ha már femintsa aktivistának álltál, vagyis vállaltad azt a feladatot, hogy kiharcolsz valami változást, Tőled igenis elvárható, hogy képes legyél embereket magad mellé állítani. Éves rendszerességgel több olyan közvélemény-kutatás is kijön, ahol megállapítják, hogy a magyarok többsége elégedetlen a rendszerváltással, a kormány munkájával, a politikai elittel. Egyszerűen nem igaz, hogy egy birkakarámban élünk, és alig veszi észre valaki, hogy nem jól mennek a dolgok. Ha ebben a közegben nem tudsz elég embert magad mellé állítani, akkor nem az emberekkel van a baj, hanem azzal, amit Te csinálsz.

Emma Watson és a Férfigyűlölet
huffnagel.blog.hu/2014/09/24/emma_watson_es_a_ferfigyulolet

colonel Tigh 2014.09.25. 11:09:57

@maxval a bircaman: A baj csak az, hogy jelenleg mindenki ballib ellenzéki, meg ultralib, meg egyéb jelzővel van illetve, aki kritizálni merészeli a jelenlegi vezetést. Röviden csak "ti", ez a megszólítás általában a fideszpárti droidoktól, ők a "mi" a többi meg csak a "ti, ti máshogy gondolkodók". Ez a ti és a ballib, ultralib, komcsi, stb kifejezések közé pedig egyenlőség van téve, és ha valamiért gyűlölöm Orbán Viktort az ez, rájátszik erre, ezzel tud nagyon sok embert maga mellett tartani, a baj csak az, hogy azok, akiket most ilyenekkel köpködnek a legtöbbjüknek semmi köze ezekhez a jelzőkhöz. Baj az, ha elismeri valaki, hogy a liberalizmusnak vannak azért nagyon is hasznos vívmányai /amit például az a szerencsétlen barom droid is élvez éppen, és sikítana, ha hirtelen kirántanák alóla/, baj a demokrácia? Itt nem ezekkel van meg volt a probléma sohasem, hanem az emberekkel akik ezeket a rendszereket nem úgy használták, ahogy üdvözítő lenne. De ezért nem azok a hibásak, akik ezt kihasználják? Erre az a megoldás, hogy szét kell cseszni a fékek, ellensúlyok rendszerét? Illiberáció, tényleg? Akkor tessék arra gondolni, mi lett volna, ha az előző bagázs hirdet illiberális rendszert, cseszi szét a fékek ellensúlyok rendszerét, és heréli ki az alkotmánybíróságot, eltüntetve a jogállamiságot. Akkor is jó lenne? Azok kiáltanának legjobban cseréptörést, akik most baromi illiberálisok, erre a nyakamat teszem. Én baromira nem szerettem soha ilyen izmusokon keresztül meghatározni, nem voltam soha egy párt el- és lekötelezettje, nem szeretem a címkéket, de ha mindenáron meg kell magamat határozni, leginkább középre tájolnám magam, jobbra húzással. Mszp-re soha nem szavaztam, dédapám, ükapám ingóságait, vagyonát a komcsik kobozták el. Most mégis én vagyok a komcsilibsi zsidóbérenc, ha le merem írni, ha a fidesz lábbal tiporja a jogállamiságot... ez most főbenjáró bűn, miközben ma egy polgármesternek jelölt politikus következmények nélkül állíthat ilyeneket: "Mi globalizacióellenesek, euroszkeptikusok, valódi keleti nyitás pártiak és antiliberálisok vagyunk. Ehhez képest Oroszország egyáltalán nem tűnik rémisztőnek. Így, ha valaki nekik "kémkedik" az EU ellen, maximum annyit mondunk: hajrá. " És ezt egy elvileg doktori fokozattal bíró ember mondta. No comment. Hova vezet ez, emberek? A posztod birka meg ugyanazt a szemellenzős általánosítást tükrözi, mint amit fentebb írtam. Befejezem, mert unom. Egyre jobban. No de hát majd meglátjuk milyen fasza világot építenek nekünk a fijjug.

maxval a bircaman · http://maxval.co.nr 2014.09.25. 11:49:17

@colonel Tigh:

Nyilván minden párt igyekszik ellenfeleit befeketíteni.

A ballibeknél olyan is náci minősítést kap, aki nem is az. S aki nem ballib, az minimum fideszesnek számít. (Mint

ahogy ezt te is teszed ebben a hozzászólásodban.)

Ugyanez a Fidesznél is megvan. Az ellenfelek komcsik meg ballibek, azok is, akik nem is azok.

De ezzel nincs értelme foglalkozni. Ez csak propaganda, a tények számítanak csak.

A tények pedig azok, hogy jelenleg a Fidesznek az egyetlen alternatívája a Jobbik, márpedig a Jobbik hatalma katasztrofális lenne. Más nincs. A ballib eszmeiség bukott és nem kell senkinek.

Nyilván van minden eszmének pozitívuma is, a liberalizmusnak is, a fasizmusnak is, a kommunizmusnak is, s minden másnak is. Aki antiliberális, az jellemzően NEM ellenzi a liberalizmus pozitívumait.

Abba a hibába esel, hogy a ballibekben csak a jót látod, a Fideszben meg csak a rosszat. Pedig a valóságban egyik se egyértelműen jó vagy rossz.

Pl. ami a demokráciát és a jogállamiságot illeti, hozzám közelebb áll a ballib álláspont, mint a Fideszé.

gmihaly 2014.09.25. 12:28:58

Az emlegetett ellenzékiek doktríner, dogmatikus módon ignorálják, urambocsá' leugatják a másik oldal történelmi felvetéseit, ha egyáltalán ismerik azokat, vagy ha egyáltalán van történelemszemléletük. Ha pedig nincs nekik ilyenjük, akkor csak lózungokat, frázisokat képesek pufogtatni. Pl. néhai Kállay Miklós "hintapolitikájának" okait, bele értve azt a kutyaszorítót, amit az jelentett, hogy Hitler majd' mindegyik, partnerként számba jöhető európai, kontinensbéli országot megszállta, a többit pedig nálunk túllihegőbb vazallussá tette. A sztálini-pánszláv doktrínát éltetik tovább, amely az "utolsó csatlós"-koncepció lebutított változata. Ettől a felfogástól a "bűnös nemzet - vö.:"legpocsékabb nemzet" - az öngyilkos Teleki Pál búcsúlevele - már ha nem hamisítvány - egyszer már helyre rakott elvéhez visszatérni könnyű, egyéb felhánytorgatásokról (megszállási emlékmű körüli tüntetések, stb.) nem is beszélve. A zemberek egy jelentős részének pl. ez sem tetszik. Az persze pech, hogy ha ettől a merev álláspontból való minimális elmozdulnak, azt már arcvesztésnek érzik, miközben azon siránkoznak, hogy a másik oldal, amely ezeket "kisajátította", "tematizál". A jogállam leple alatt pedig a kerekasztal-tárgyalások környékén épp' a jogot hekkelték meg. A sok, a gazdaságot érintő "szaktörvény" pl. "zárójelbe tette" a Ptk.-ban megfogalmazott azon alapelvet, amely tiltja a joggal való visszaélést. Az felkészületlen országra rászabadított ügyvédseregről nem is szólva. Az a sok pénzt elnyelő, demokratikusnak mondott jogállami struktúra, amelyet megteremtettek, tistességesebbnek látszott, holott nem volt az. A megrendeléseket akkor azok a haverok kapták, akiket ők tartottak annak. A rendszerváltó Antall-kormány közgazdái és a reformközgazdák közötti "csörte" is érdekes volt, de ők ideológiai alapon csak az agráriumot qrták el, valszeg az ipar eqrását a reformosokra hagyták.

polyvinyl · http://beszelomajom.blog.hu 2014.09.25. 12:57:38

@bahahaha:

"Ha az egyszeri állampolgár nem törődik azzal, hogy hallatszon az álláspontja, vagy akár nincs is, akkor ne lepődjön meg, hogy azok, akik elvileg képviselnék, a saját álláspontukat képviselik, nem az övét."

Az egyszeri állampolgár nem akarja, hogy "ezek" képviseljék az érdekeit.

Az ellenzéki aktivisták azért vergődnek, mert bár ők teli torokból képviselnék a TÉNYLEGES megbízóik érdekét, csak azt nem tudják összehozni sehogy se, hogy ÚGY TŰNJÖN, mintha az egyszeri állampolgár akarná őket az érdeke képviselőjeként.

Mit nem lehet azon érteni, hogy az egyszeri emberek nem kérnek se az össze-vissza fogott ellenzékből, se az aktivista-csürhéből, se a lejáratott frontembereikből, se abból, hogy ezek újra hatalomra kerülhessenek?

Ha valakit egy éven belül már kétszer kifütyültek, és harmadszor is ki fognak fütyülni, akkor fogja a cókmókját és tűnjön el.

Tudományos libsizmus 2014.09.25. 12:59:37

@gmihaly:
Te jó ég, hogy mit kaptam én egyszer ezért a "doktriner" jelzőért:) Napokig szekáltak miatta itt a libbantak.

Kurt úrfi [teuto-nordikus parasztlegény] 2014.09.25. 20:28:44

@Tudományos libsizmus: Persze KISZ titkár úr, persze. Mert ellentétben @gmihaly: -al, te nem tudtad mit jelent és rosszul használtad. Ismerünk, te aki a foxi maxin végeztél, a "hónod" alá nyúlt a főnököd, hálából rögtön bizalmi ember, KISZ titkár lettél, neked ha megtetszik egy szó, akkor nyakra főre használod, úgy hogy a jelentését sem tudod. Vagy csak a tudatalattid. Mint a tudományos szocializmus tanulmányidból, megmaradt a tudományos, a "libsizmust" meg azt sem tudod mit jelent.
Na fussá hangulatjelentést írni, felidézve a régi szép időket, KISZ titkár úr!

Kurt úrfi [teuto-nordikus parasztlegény] 2014.09.25. 20:30:25

@maxval a bircaman: Ahogy aki nem ért veletek egyet, az nektek rögtön ballib, aminek a jelentését sem tudod. Le tudod írni mit jelent az hogy baloldali liberális? Fogadjunk a párt főiskolán ezt nem tanították!

Kurt úrfi [teuto-nordikus parasztlegény] 2014.09.25. 20:31:03

@maxval a bircaman: Egyébként meg leszel fenyítve, hogy nem te vagy az első. Mi ez a lazaság?

maxval a bircaman · http://maxval.co.nr 2014.09.26. 06:24:27

@Kurt úrfi [teuto-nordikus parasztlegény]:

"ki nem ért veletek egyet, az nektek rögtön ballib"

Téves.

Kurt úrfi [teuto-nordikus parasztlegény] 2014.09.28. 15:30:53

@maxval a bircaman: Persze, hogy téves. ballibsiség nélkül is lehet utálni Orbánt.

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2015.01.04. 19:03:57

1) De bizony az emberekkel van a baj.
2) Az embereknek nem kötelessége kimenni tüntetni, hanem elemi, kibaszott érdeke lenne, hogy ne otthon üljenek a seggükön, mert úgy tesznek jót a családjuknak, ha nem hagyják a Fideszt tönkretenni az országot.

3) Az az állítás, hogy a pártoknak kellene tudniuk jobb programot, ötletet, kiutat mutatni csak úgy hiteles, ha megmondod ezt a programot, ötletet. De akkor már alapíthatsz is pártot. De nem teszed, mert neked sincs. Te se tudsz jobbat. Így viszont kurvára alaptalan az, hogy "azt HISZED", hogy a pártok a nem elég jók. De ezt az égadta világon kurva semmivel nem tudod igazolni. Csak másra kened az emberek, azaz a saját felelősségedet.
süti beállítások módosítása