Üdvözlök mindenkit az online értékesítési aukciónkon! Hadd mutassam be Önöknek legújabb termékünket, a Modern autokrácia 1.1-es rendszerét, melyet programozóink és ideológusaink évtizedeken keresztül fejlesztettek.
Nem tudja kifizetni számláit? Nyugtalanítják az ellenzéki média hírei? Felháborítják az emberi jogok? Esetleg magasról tesz a politikára? Pontosan Önnek találták ki termékünket. Ingyenes próbaverziónkat ugyan már 4+4 évre elérhetővé tettük, de most itt a vissza nem térő lehetőség!
Végre az Ön számára is elérhetővé vált a Modern autokrácia teljes verziója. Ahhoz, hogy egy stabil politikai és gazdasági rendszerben élhessen évtizedeken keresztül, nem kell mást tennie: 2018-ban is szavazzon a Fidesz-re!
Ideje komolyra fordítani a szót.
Orbán tusványosi előadása óriási lavinát zúdított a nyakunkba, hetekig meghatározva a politikai diskurzust. A szakértők, véleményvezérek neki is álltak kibogozni, hogy miről is beszélhetett a miniszterelnök, holott csak bemutatta addigi politikáját. Azóta rengeteg fideszes ismerősömmel beszéltem, akik ugyan érzékelik a regnáló kormány túlhatalmát, de ennek okaként a gyenge ellenzéket jelölték meg. A baloldalon pedig mindenki diktatúráról beszél.
Na de mégis: milyen politikai rendszerben élünk? És úgy egyáltalán:
Nézőpont Intézet kérdése ez? Ha vetünk egy pillantást Vlagyimir Putyin rendszerére, akkor egyáltalán nem.
A putyinizmus
Ahhoz, hogy Putyin rendszerét megértsük, vissza kell térnünk életútjának egyik korai epizódjához, amikor 32 évesen a KGB Drezdába vezényelte. 1985-1990-ig élt a vasfüggöny határán, ahol kénytelen volt végignézni a hatalmas Szovjetunió összeomlását. Az önmagát gerjesztő folyamatot képtelenség volt megállítani és ezt – saját bevallása szerint - katasztrófaként élte meg. Néhány évre rá már úgy nyilatkozott, hogy az ottani tartózkodása felnyitotta szemét, mert rádöbbent, hogy egy totális diktatúra fenntartása eszméletlen mennyiségű pénzt és energiát emészt fel. Tíz év múlva – már államfőként – stabilitást és biztos jövőt ígért népének. Annak a népnek, amely egy évtized alatt kiábrándult a demokráciából, a korrupcióból és a nélkülözésből. Megkezdődhetett hát a „vertikális hatalomgyakorlás” időszaka.
Putyin azonnal hozzálátott elképzeléseihez, meg is szorongatta a vadkapitalizmusban meggazdagodó oligarchákat - no persze csak azokat, akik nem működtek vele együtt. A tartományi kormányzók sem „hatalmaskodhattak” sokáig, mert felszámolták a közvetlen választásokat, kijelölésük jogát pedig az államfő kapta. A médiát is hamar megzabolázták, alig három év kellett hozzá, hogy a hírforrások 93%-át ellenőrzés alá vonják. Természetesen a hatalmi gépezet itt sem állt meg, nekiláttak az állami kontroll kiszélesítésének a politikai rendszeren belül is. Putyin számtalanszor hangoztatta az egységes politika és társadalom fontosságát és ennek égisze alatt álellenzéki pártokat hoztak létre, amit „rendszeren belüli ellenzéknek” neveznek.
A legfigyelemreméltóbb még is az, ahogy a civil szervezetekkel bántak el. A mondvacsinált okok kiváló eszköztárát gyűjtötték össze: a szoftverrendőrség, a munkavédelem, az adóhatóság vagy éppen az építésügyi hivatal mindig kéznél van, főleg, ha egy szervezet arra merészkedne, hogy állást foglaljon emberjogi vagy szólásszabadsági kérdésekben. Aki pedig nem tartja szem előtt az „orosz érdekeket”, az komoly szankciókra számíthat.
EU-s pénzeket fogadott el az egyik egyetem? Vessük tűzrendészeti vizsgálat alá! Nem láthatóak a biztonsági feliratok vagy nincsenek megfelelő műszaki állapotban a porral oltók? Akkor nincs más választásunk, fel kell függesztenünk a működési engedélyét!
Persze ennél vannak szofisztikáltabb megoldások is. Példaként említeném meg az orosz kormányzat egyik új „fejlesztését”, a kormány által fenntartott kormányon kívüli szervezeteket (GONGO), amelyek lényegében az NGO-k (nongovernmental organisation, kormányon kívüli szervezet) cöfösített változatai. A GONGO-k független szervezetnek látszanak, céljuk pedig a regnáló hatalom legitimálása és a közvélemény összezavarása.
A magyar valóság
Nem árulok el nagy titkot azzal, hogy a Kádár-rendszer mindmáig alapjaiban határozza meg a politikai kultúránkat. Társadalmunk demokráciaértelmezése elég sajátságos, mert a szocializmusban élők többsége nem érezte elnyomottnak magát, így a rendszerváltáshoz, és magához a demokráciához is materiális értékeket társított – a szabadság és a jogok csupán másodlagos értékeknek minősültek. Az állampolgárok a jólét beköszöntét várták, ám csalódniuk kellett, s a rendszerrel való elégedettség pedig zuhanásszerűen csökkenni kezdett. Ráadásul még a nyakunkon maradt a politikában való alacsony részvétel is. Bár a potenciális részvételi hajlandóság magasnak mondható, de a tényleges aktivitás mérsékelt maradt. Egyre többen érzik úgy, hogy nem tudják megvédeni érdekeiket, sőt, a legtöbben még választott vezetőikbe sem vetnek túlságosan nagy bizalmat. Ha ezt még megfejeljük a társadalom atomizációjával, akkor a képlet világossá válik:
a putyini rendszer kiépítéséhez jobb helyet nem is találhatnánk.
Persze nem kéne, hogy egyenes út vezessen odáig, de 2010-ben az ország többsége úgy döntött, hogy kétharmados többséggel ruházza fel Orbán Viktort és pártját, akik már a korábbi kormányzásuk során is megpróbálták devalválni a parlamentarizmust. A miniszterelnök sosem rejtette véka alá, hogy a 2002-es vereség óriási traumát jelentett számára, többször nyomatékosította, hogy meg kell szervezni a párt médiáját, anélkül ugyanis nem lehet hatalmon maradni. A kétharmados többség azonban még nagyobb lehetőséget nyújtott ahhoz, hogy komolyan átszervezzék a politikai rendszert, hipp-hopp össze is tákoltak egy alaptörvényt, no meg jól átalakították a választási rendszert. Navracsics Tibor álláspontja szerint, a pártok jól felfogott érdeke az, hogy hatalmukat megtarthassák, ezért egyáltalán nem ördögtől való az, ha számára ideális körülményeket teremtenek az újrázásra. E logika szerint a hatékony kormányzás tulajdonképpen csak másodlagos dolog.
Nem mehetek el szó nélkül a kamuellenzék mellett sem. Ugyan még nem tartunk ott, hogy orosz mintára új ellenzéki pártokat hozzanak létre (habár vannak erre mutató jelek), de már egyértelművé vált, hogy az úgynevezett baloldal vígan muzsikál az orbáni rendszer kiépítéséhez. Az április 6-ára összehegesztett választási szövetség olyan arcokat tömörített, akik tisztában voltak azzal, hogy miképp fest a magyar politikai kultúra. (Karácsony Gergely például a fél életét a választói magatartásnak szentelte.) Tudták nagyon jól, hogy a demokrácia jelszava mára már teljesen kiüresedett, ami arra enged következtetni, hogy a vereségre hajtottak. Aztán ott van Gyurcsány Ferenc, aki lassan három éve próbál néhány tízezer nyugdíjas hátán visszakapaszkodni a hatalomba, tudatában annak, hogy személye a hiteltelenség egyik szinonimája. Hoszni Mubárak összetette volna a két kezét egy ilyen szerzetért, aki azt hiszi, hogy a szenilitás a társadalom egészére jellemző. Más autokráciákban kifejezetten kérték volna visszatérését, mert csak keveseknek adatott meg az a képesség, hogy egy személyben aláaknázzák az ellenzék törekvéseit. Az MSZP-re pedig kár karaktereket pazarolni, olyannyira nyilvánvaló, hogy a rendszer egyetlen ellenzéki pártja akar maradni. (Talán már aláírásra is került az Orbán-Tóbiás paktum.) A rendszer fontos építőköveivé váltak – de ezt tudják ők is.
Ha valaki Orbán ellenébe akar majd menni, először velük kell megküzdenie.
Világos, hogy mi a helyzet. Ez a fertő idővel mindent el fog lepni. Legfőbbképp azért, mert a társadalom passzív, apatikus és érdektelen. Nem csoda, hiszen az emberek nem érzékelik szabadságuk folytonos csorbítását. Megosztok veletek egy általam készített fényképet. Kordokumentum.
Politológus- és jogászhallgatók alig férnek be a Loch Ness Pub nevű kocsmába, miközben a rendőrség éppen razziázik az Ökotársnál. Fájdalmas látvány.
A rendszer természete
A szó legszorosabb értelmében nem beszélhetünk diktatúráról. Egy modern autokrata okult elődjeinek hibáiból, nem fogja felesleges költségekbe verni magát – a szabadság korlátozása sokba kerül. A határátkelők nem lesznek lezárva és a boltban mindig széles lesz a választék. A televízióból ugyanúgy rád szakad majd a bulvár, mint azelőtt. Netezhetsz, megveheted a legújabb IPhone-t és te döntöd el, hogy mit szeretnél tanulni vagy dolgozni. A szuverenitásod megmarad. Akkor hol itt a gond? Elmondom.
A gond az, hogy ez egy olyan rendszer,
- ahol a hatalmat egyre erősebben koncentrálják, minimálisra csökkentve a politikai rendszer innovációját;
- ahol az ellenvéleményre apolitikus és objektív törvényekkel csapnak le;
- ahol a korrupció ellen küzdőknél tartanak házkutatást;
- ahol a civileknél razziáznak, de a korrupt politikusokat nem vegzálják;
- ahol a plakátfirkálókat meztelenre vetkőztetik, de az illegális dohányárusokat futni hagyják;
- ahol vajmi kevés esély van a változásra.
Ez egy olyan rendszer, amelyet a társadalom passzivitása legitimál.
***
