Magyarország új nézőpontból, mellébeszélés nélkül.

A Körúton Kívül

A Körúton Kívül

Jönnek a Nemzeti Netszolgáltatók?

2014. október 22. - AKörútonKívül

Internetbolt.jpg

„WTF?” – stílszerűen nagyjából így tudnám összefoglalni a közvélemény reakcióját az internetadó belengetett tervére. Folynak a találgatások, vajon mi értelme lehet ennek a javaslatnak, egyesek szerint az amerikai kitiltási botrányról akarja a kormány ilyen módon elterelni a figyelmet (ami elég furcsa taktika lenne, hiszen az internetadó ötlete jóval nagyobb felháborodást váltott ki, mint a másik aktuális ügy, ráadásul rengeteg apolitikus internet-felhasználót is feldühített), mások szerint egyszerűen csak tesztelik, meddig mehetnek el.

Sokaknak feltűnt az is, hogy tulajdonképpen a költségvetés szempontjából indokolatlan az internetforgalom ilyen szintű megadóztatása. Akkor mi értelme lehet ennek az egésznek? Ahhoz, hogy a kérdés végére járjunk, először azt a kérdést kell feltennünk: mi az a két dolog, amit a legjobban szeret ez a kormány? A válasz röviden: a pénzt és a hatalmat. Bővebben: maguknak és hozzájuk kötődő üzleti köröknek leosztani minden pénzforrást, valamint irányítás alá vonni lehetőleg minden hatalmi ágat.

Törvényes mutyi

Az elmúlt négy évben kormány szinte minden komolyabb (illetve vitatottabb) törvénymódosítása ilyen célokat szolgált. Ott volt 2013-ban a trafikügy, ahol a dohánypiacot törvényi erővel állami monopóliummá tették, majd helyi Fidesz-funkcionáriusok között osztották fel; nem sokkal később ugyanezt eljátszották a takarékszövetkezetekkel, ezúttal egy Fidesz-közeli cég, a Duna Takarék vált egyeduralkodóvá. De a módszer hasonló volt a cafetéria-rendszer reformja esetén, a tankönyvpiac államosításakor, a kaszinók újraosztásakor és a földpályázatok esetében is. A modell mindig ugyanaz: valamilyen piacot törvényi erővel szabályoz, olyan módon, hogy a végén a piacot különféle Fidesz-közeli üzletemberek oszthatják fel egymás között, és egy egész üzletág az uralkodó politikai-gazdasági kör kezébe kerül.

Szintén jól ismerjük a kormány hatalomtechnikai manipulációit: alkotmánybíróság, választási törvény, választókerületek átrajzolása, satöbbi. Amit viszont itt ki szeretnék emelni, az nem ez, hanem a média megszerzése. Napjainkban egyre többen úgy vélik, hogy a kormányzó, törvényhozó és bírói hatalom mellett megjelent egy negyedik hatalmi ág, a média képében, amely ellenőrzést gyakorol a többi felett. Logikus tehát, hogy a kormány kezdettől fogva nagy figyelmet fordított arra, hogy a médiában is egyeduralkodóvá váljon, aminek az eredményeit ismerjük: az elbukott médiatörvény után jött a közszolgálati adók kormányzati szócsővé butítása, a reklámadó, a politikai hirdetések kitiltása a tévékről.

Mindkét tevékenységben közös, hogy az adókat, és az üzleti életet szabályozó törvényeket használják az adott szektor meggyengítésére, majd a piac és a haszon letarolására.

Mindezek alapján kezd kibontakozni, mi is lehet az internetadó célja. Az internet-szolgáltatás komoly üzlet, évről- évre stabilan több Magyarországon az internet-felhasználó, és az online forgalom. Melyik oligarcha ne szeretne ebből egy zsíros szeletet? Mondjuk, azáltal, hogy a létező, vagy újonnan alapítandó internetszolgáltatóik hirtelen mentesülnek az internetadó alól, így a piacon a legolcsóbb szolgáltatást tudják kínálni? Esetleg új, állami internetszolgáltató alapításában vesznek részt? Vagy segédkeznek abban, hogy teljes mértékben államosítsák, majd újraosszák az internet-szolgáltatást?

Egyes Fidesz-közeli vállalkozók régóta érdekeltek a távközlési piacon: a Simicska-médiabirodalom büszke tagjai a Hír tévé, a Lánchíd rádió és a Class FM. És ott van számos állami megrendelést teljesítő, online hálózatok kiépítésével is foglalkozó Synergon-cégcsoport, amely a Fidesz hátországába tartozó üzletember, az Államadósság-kezelő Központ Zrt.-t vezető Töröcskei István érdekeltsége, korábbi igazgatója pedig a Fidesz volt főtitkára, Gansperger Gyula. Alkalmas jelöltek tehát lennének erre a feladatra.

A pénzforráson kívül még miért lenne jó, ha az uralkodó üzleti-politikai kör kezébe kerülne az internet-szolgáltatás? Például azért, mert ezzel az internet ellenőrizhetővé válna. A szolgáltatók szabadon hozzáférhetnek szinte minden adathoz, ami a rendszerükön keresztülmegy, és jól tudják, kik küldik azokat. A kormány és a média viszonyát már bemutattuk, ehhez pedig még tegyük hozzá, hogy egyes fideszes köröknek eddig is csípte a szemét az internet ellenőrizhetetlensége. A napokban ismét előkerült az a felvétel, ahol több Fidesz-közeli értelmiségi azon lamentál, hogy „az interneten mindenki azt ír, amit akar, névtelenül”.

 

Szintén közismert Papcsák Ferenc esete, aki képes volt a rendőrség elé vinni néhány őt kritizáló kommentelőt.

A legfontosabb persze az, hogy az internet az egyetlen megmaradt, még úgy-ahogy független médium, amit a kormánynak nincs módja ellenőrizni. Ha a hagyományos média a negyedik, az internet az ötödik hatalmi ág, ami a tartalomfogyasztás mellett a tartalomszolgáltatást is lehetővé teszi akárkinek, akár névtelenül. Kérdés, hogy meddig? Mert az biztos, hogy egy Nyerges, Széles, vagy Lázár-érdekeltségébe tartozó internetszolgáltató örömmel adná át minden kommentelő adatait a rendőrségnek/TEK-nek/CÖF-nek, aki csúnyát mondott valamelyik politikusról.

76582a77da3d81000ca6d19ea20e5924.png.gif

A netszolgáltatás megszerzése azért is megérné, mert ezzel meg lehetne ölni az úgynevezett netsemlegességet is. A szolgáltatók ugyanis önkényesen szűrhetik az online forgalmat (ahogy azt tették is az Egyesült Államokban egyes szolgáltatók torrentoldalakkal és hasonló, féllegális site-okkal), pénzért, vagy szívességből adhat nagyobb sávszélességet, vagy korlátozhatja egyes oldalak maximális forgalmát. Az ellenzéki tévéadókat reklámadóval bokáztató, rádiók frekvenciáját korlátozó kormány vajon mit meg nem adna ilyen hatalomért?

Persze mindez csak spekuláció. Simán lehet, hogy a kormánynak egyáltalán nem ez a célja. Az is lehet, hogy egyáltalán nem is lesz internetadó, vagy ha lesz, kevesebb lesz. Azonban az eddigi tapasztalatok alapján, a trafikok, a kaszinók, a takarékok lenyúlását és úgy általában a kormány hatalomgyakorlási módszereit ismerve nincs okunk a túlzott optimizmusra.

Ez itt a reklám helye:

tunti.jpg

A Százezren az internetadó ellen oldal tiltakozásra hív október 26-án, 18:00-kor a József Nádor téren!

A bejegyzés trackback címe:

https://korutonkivul.blog.hu/api/trackback/id/tr536818203

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Netuddki. 2014.10.23. 16:27:54

"Akkor mi értelme lehet ennek az egésznek?"

Erre tudok egy tuti megoldást:
- Ide figyelj viktor bazmeg! Most ne köntörfalazz, ne beszélj mellé, ne pufogtasd a kis bullshitbonbonjaidat, ne kerüld ki a kérdést! Szóval, mi az értelme az internet megadóztatásának? Mégis mi a jó büdös lófaszt akartok vele? Idő előtti választásokat?

lavór 2014.10.23. 16:34:11

Khm... Köszönet a 2 millió szavazójuknak. Na, a nagyobb részük szívni fog, hiába ikszelt. :D
Ha ezt kívánták, megkapták.

brumeszkosz 2014.10.23. 16:39:27

Látjátok feleim!!! Ezt akarta a fidesz birka, totális diktaturát. Nekik kevés volt a kádári, most a csuti cigány rátesz még kádára is. Janibá legalább nem lopott, de ezek...Á!!!

KUHULIN 2014.10.23. 17:21:49

@brumeszkosz: "csuti cigány" Ha zsidó lenne, akkor önként szopnád a metélt farkát, Te buzi. :)

NE pofázz mienk a kétharmad. 2014.10.23. 18:16:01

Az internet adora a mocskos mszp miatt van szukseg, akik szetkurtak az orszagot 8 ev alatt.

egysmás 2014.10.23. 18:25:48

@NE pofázz mienk a kétharmad.: Kádárt és a negyven év kommunizmust se hagyd ki!
Sőt, ezen a jeles évfordulón az oroszok benyomul... jah, ezt hagyjuk...

béla a görög (törölt) 2014.10.23. 18:27:38

@KUHULIN: szerintem sem szép dolog cigányozni, zsidózni. A miniszterelnök egy szar magyarféreg az a fajta aki miatt annak idején az osztrákok kirakták a "Magyar ne lopj!" táblákat! Ez így PC!

@NE pofázz mienk a kétharmad.: Erigy innen fideszes, Nem kapsz egy vasat se!
Blogtársak, mindenki nézze meg a zsebeit - fideszveszély!

gizmo26 2014.10.23. 18:28:39

Hihetetlen ez az Echo Tv-s videó.
Ezek a rohadékok cenzúrát javasolnak.

st89 2014.10.23. 18:31:29

"Akkor mi értelme lehet ennek az egésznek"

Az h Orbitron totális diktatúrát épített ki, már csak internet maradt mint szólás szabadság utolsó fellegvára. Ahol az ellenzék még megtudna szólalni.
Nem tűnt még fel ? Az ellenzéki sajtó akár tv akár más mind a nettre menekült. Ha ez se lesz nem kell számolniuk semmilyen ellenzéki reakcióval.
Bezzeg ezt május előtt nem volt pofájuk bejelenteni. Adja az ég h ne felejtsék el ezt az emberek 2018-ra és leváltsuk végre ezt a rohadt narancsos bandát.
Ezeknél még az MSZP is jobb.

Allesmor Obranna 2014.10.23. 18:40:01

Bármit is tett a mocskos MSzP "nyócévalatt", azon semmit se javított a Fidesz azóta. Ami a legfontosabb, hogy sikerült tovább fokozni a korrupciót, hála annak, hogy a Fidesz zsigerből utálja a transzparenciát, nulla az átláthatósága mindannak, amit művelnek. Mivel a Fidesznek soha nem volt normális külpolitikája, soha nem voltak emberei se Washingtonban, se Moszkvában, Brüsszelt meg folyton folyvást hülyének nézik, ha nem az EU, hát a NATO miatt, így most igazán gondban vannak, mikor a körmükre néznek olyanok, akikre már nincs hatásuk...

Ez az internetadó már nem az MSzP 8 évéről szól, hanem arról a 25 évről, ami alatt az egykori MSzMP funkcionáriusainak leszármazottai radikális liberálisból megtértek szüleik politikai örökségéhez, azok jó néhány egykori elvtársaival megerősítve. Kádár rendszer reloaded...

Viszlát és kösz a halakat 2014.10.23. 18:56:19

@poszt

"A netszolgáltatás megszerzése azért is megérné, mert ezzel meg lehetne ölni az úgynevezett netsemlegességet is. A szolgáltatók ugyanis önkényesen szűrhetik az online forgalmat "

Csak szólok, hogy ezt ma is teszik a nemállami szolgáltatók is, lásd mobilnet és voip tiltás boldog kapcsolata...

béla a görög (törölt) 2014.10.23. 18:57:59

@Allesmor Obranna: "Kádár rendszer reloaded... "
Össze se hasonlítható.
- Kádár az iskoláival úriember volt ehhez az oxfordi paraszthoz képest.
- Kádár puritán volt és a környezetében is puritánsságot követelt.
- Kádár nem basztatta azt aki politikailag nem akart a közvetetlen hatalmára törni. (átlagpolgár)
Namost a fidesz rendszerről sok minden elmondható csak AZ NEM, hogy puritán és nem basztatnak mindenkit - az állampolgár szintjéig

béla a görög (törölt) 2014.10.23. 19:01:14

@Viszlát és kösz a halakat: Politikai okokból-e? (költői kérdés nem kell rá válaszolni)

gizmo26 2014.10.23. 19:03:16

Amúgy az valahogy elkerüli a baloldali blogírók figyelmét, hogy a kormány közben bejelentette, maximalizálnák az adót magánszemélyek esetén havi 700 Forintban, válalkozásoknak meg 5000 Forintban. Ezt a limitet gyakorlatilag mindenki fel fogja érni, inenntől kedve pedig már nincs értelme a 150 Ft/Gigabyte-tal rémisztgetni a torrentezőket, hisz ez egy fix összeg lesz, amit mindenki túl fog élni, akine tellik számítógépre/okostelefonra is.

Ez a kiszivárogtatás egy jó nagy kommunikációs baki volt, valójában messze nem ilyen drámai a helyzet, és nem kellene rajta lovagolni, meg az internet szabadságát félteni.
Nyugalom, mindenki torrentezhet tovább, csak egy picit többe fog kerülni.
Max 3 sörrel, vagy 1 doboz cigivel kevesebbet fogtok venni minden hónapban, ennyi

deruyter 2014.10.23. 19:05:14

@NE pofázz mienk a kétharmad.: Te isten barma. Pont ebben a médiumban kommentelsz, amit most akarnak ellehetetleníteni. Pofád az van. Hogy a büdös francba lenne már köze a 8 évhez az internetadónak, te nyomorult. Az már majdnem öt éve volt. Nem zavar, hogy közben volt egy csomó költségvetés? Nem zavar, hogy azóta ezermilliárdokkal gazdálkodott az állam? Nem zavar, hogy azóta százmilliárdokat vertek el stadionokra, százmilliárdokat vertek el felesleges államosításokra? Menjél vissza a kisegítőbe, mert úgy tűnik a nyolcadikban elfelejtettek megbuktatni.

gizmo26 2014.10.23. 19:07:54

Amúgy meg hülye lenne a Fidesz cenzúrázni az internetet. A sok troll a kommentekben kitombolhatja magát, levezetheti a feszültségeit, és addig sem megy ki az utcára tüntetni. Ők meg figyelhetik a kommenteket, és következtethetne arra, hogy mikor van baj, és mikor kell visszavenni.

eßemfaßom meg áll 2014.10.23. 19:09:11

@béla a görög: ha gazdasági okból nem érsz el egy szolgáltatást az téged megnyugtat?

eßemfaßom meg áll 2014.10.23. 19:11:17

@deruyter: ha max 700ftal többet fizetsz az internetért az ellehetetleníti a hozzáférésedet? Ennyire szegény lennél?

egysmás 2014.10.23. 19:11:17

@gizmo26: Szóval, direkt örülni kell, hiszen ezzel engem véd.
Mint a nemzeti dohánybolttal.

deruyter 2014.10.23. 19:12:41

@gizmo26: Te is nagyon hülye vagy. Olvasgassad a valódi médiát is, ne csak a királyit. Vedd már észre, hogy gazdasági racionaliásról szó sincs. Minden országban, ahol van még ész a vezetésben, tudják, hogy az internetet a lehető legolcsóbbá és leggyorsabbá kell tenni. Ezek a pöcsök, meg pont ellene mennek ennek. Persze tudják ezek a pöcsök, hogy a szavazóik közül már szinte csak azok maradtak meg, akik sültparasztok, azok meg még majd örülnek is ennek, mert azt se tudják, hogy mijazazinternet.
A kitiltásról meg annyit, hogy ha szépen elmélyedsza témában te is meg fogod tudni, hogy bizony többször is megkapta a lehetőséget rá orbán és bandája, hogy leállítsa ezt az áfacsalás hasznát pártkasszába csorgatási konstrukciót, de nem élt a lehetőséggel. Magának csinálta a szart, hát egye is meg. Orbán és emberei kiépítettek egy mechanizmust arra, hogy a NAV-ot hog lehet lopásra használni - ez egyébként már mindennek a legalja, kb. 20 évet léptünk vissza az olajszőkítésig - a NAV-ot Simicska bizalmasa vezeti stb. Legsötétebb Kolumbia ez már.

béla a görög (törölt) 2014.10.23. 19:25:05

Hajdan volt Szabad Európa Rádió - a hogyisvolt: 19,25,31,41,49 méteres ultrarövidhullámhosszon.
Meg hidegháború
Ma meg EU+NATO tagság, relatíve békeidő és lassan felállnak a Szabad Magyarország Szerverfarm az EU+NATO védőszárnya alatt ahová el lehet helyezni a szervereket amelyiknél ott lesznek a hírportálok amelyiknél mindnél a fejlécen ott lesz, hogy "FIdesz takaroggyatok a fenébe - korrupt banda" és a népek majd munkahelyeken/közintézményeken fognak híreket olvasni arról, hogy melyik fideszes épp hogy lopta szarrá magát egy állami megrendelésen. (ma már a wc-papír beszerzés is nemzetbiztonsági érdeket sért, úgyhogy nem lehet közbeszereztetni)
Kb. ezért pöcköltek oda egyet az amerikaiak. Ólcsóbb mint a szerverfarm.
Aztán majd oda-oda pöcköl az EU is. Fideszesek meg kezdhetik építeni a vasfüggönyt. Közmunkásokkal.
Na most azért ez békeidőben ez egy picit durva egy funkcionális analfabéta korrupt kormány miatt.
A kormányt kell elzavarni, olcsóbb.

deruyter 2014.10.23. 19:25:17

@eßemfaßom meg áll: Akkor elmagyarázom. Az internet ma alap termelési eszköz. MInt a benzin, az elektromos áram. Ha ezeket drágítod a gazdaság gépezetét olajozó erőforrást drágítod. Egyébként meg igenis sok. Éves szinten 8400 forint. Vállalkozásoknak meg 60 ezer. Egy újabb sunyi kisadó. Varga anno állandóan azt szajkózta bármikor amikor módosult valamilyen adójogszabály, hogy a cucilisták, hányszor vetettek ki adót. Ehhez képest ők az elmúlt években vagy egy tucat különböző adófélét kivetettek. Cak sunyi módon. És közben arról áradoznk, hogy hogy lement az szja. A rezsit meg leviszik, amit nem kellen, mert abból importálók vagyunk. Nagyon hülyék az tagadhatatlan.

béla a görög (törölt) 2014.10.23. 19:30:35

@eßemfaßom meg áll: a gazdasági kevésbé izgat mint a politikai.
egyébiránt meg felejtsd már el ezt a 700 forintot. Mindenki tudja, hogy hazudnak csak le akarják nyeletni a dolgot, aztán majd eltörlik a korlátot vagy felemelik. a lényeg hogy áttuszkolják a törvényt aztán majd arra hivatkozva fejnek.

egysmás 2014.10.23. 19:31:43

@deruyter: Miért, a gyereknek nincs adatkapcsolat a telefonján?

Az még 700 HUF. Csak nem vagy olyan geci, hogy letiltatod. Mind a két gyerekedéről. Vagy nem fizeted ki ezentúl a mobilfeltöltésüket?

EddieCivic4g 2014.10.23. 19:32:04

@eßemfaßom meg áll: De miért is kéne többet fizetni érte? Mire kell az ebből az adóból befolyó pluszpénz? Hisz Magyarország jobban teljesít! Hmm? Melyik a hazugság? Az, hogy szükség van erre az új adóra, vagy az, hogy jobban teljesítünk? Vagy kiderült, hogy még sem engedhet meg magának az ország ennyi stadiont, és most valamiből finanszírozni kell? Hmm? Szóval? Melyik a hazugság?

eßemfaßom meg áll 2014.10.23. 19:34:02

@deruyter: az sunyi kis adó, de nem ellehetetlenítés. Akinek magánszemélyként havi max+700ft azt jelenti, hogy ki kell kötnie a netet annak hazavágja az életét ha kell vennie 2 buszjegyet? Vállakozás meg termelje ki. Napi 250 forint ha heti 5 napon 8 órában dolgozó vállalkozásról beszélünk. Ha ettől ellehetlenül a vállalkozás akkor jobb ha holnap felszámoltatja magát.

Mielőtt még valaki azt próbálja belemagyarázni, én is fasságnak tartom ezt az adót, de az "ellehetetlenítik az internetet" "itt a digitális világvége" jellegű sápítozás legalább ennyire fasság.

Fényezett Rézlábos 2014.10.23. 19:38:43

Jahm, mindenki hátradőlhet, minden rendben van, ugye gizmo26 "barátom"?

egysmás 2014.10.23. 19:39:09

@eßemfaßom meg áll: Figyi, bmeg. Tegyük fel, hogy van gyereked. Tegyük fel, hogy 12-egyetemista korban vannak.
Ezeknek a telefonjához is tartozik Internet elérés, az is egy előfizetés. Gyerekenként.
Meg apuci telefonjához is tartozik, meg anyuci telefonjához is tartozik.
Ez mindjárt 2800 HUF/hó, ami 33600 forint évente. Két nap nyaralásból.
Ezt viszi el a kormány.

eßemfaßom meg áll 2014.10.23. 19:39:52

@EddieCivic4g: amit egy politikus mond az mindig hazugság, üdv a valóságban

Fényezett Rézlábos 2014.10.23. 19:42:09

@eßemfaßom meg áll: Helyesen: ma még sunyi kis adó, holnap ellehetetlenítés.

eßemfaßom meg áll 2014.10.23. 19:42:11

@egysmás: Te, nálatok minden családtagnak van minimum 5gigás mobilnetcsomag előfizetve?

Mindjárt elkezdelek megsajnálni.

eßemfaßom meg áll 2014.10.23. 19:42:54

@Fényezett Rézlábos: és még a káposztáskő is rádeshet ha lemész a pincébe.

béla a görög (törölt) 2014.10.23. 19:45:03

@eßemfaßom meg áll:
ad1 - nem az államnak termel egyetlen egy magáncég sem!!!!!
Takarodjon a kormány a fenébe, ha nem bír gazdálkodni - többet lopott mint kellett volna úgy hogy az oktatás és lassan az egészségügy is fizetős. Merthogy nem a közintézményekbe tolja a pénzt az biztos
ad2 - magánember kifizeti a 27%-os ÁFA-t az internetkpcsolat után utána meg az csinál amit akar mert a szolgáltatóval van megállapodása nem az állammal - helloka
Úgyhogy le kéne szállni mind a magánemberekről mind a vállalkozásokról! Bele kéne nyugodni, hogy nem építünk feudalista/szocialista fideszállamot ahol a szavazók és a gazdálkodó szervezetek az állam fejőstehene.

a 700 forinttal meg mondtam felejts el! Csak a lenyeletés végett van!

Fényezett Rézlábos 2014.10.23. 19:49:52

@eßemfaßom meg áll: Te minden vitádban ilyen penge vagy? Ha nincs érved, bedobsz valami értelmetlen faszságot? Akkor te minden bizonnyal fideszes lehetsz... :)

EddieCivic4g 2014.10.23. 19:50:49

@eßemfaßom meg áll: Én tudom, mi a valóság. Te próbálod magyarázni, hogy hát ez izé, nem is akkora összeg, meg nem kell kétségbeesni...
Pontosan ezt csinálja a fidesz, mióta hatalomra került. Lenyúlnak mindent a haveroknak, amit mégse tudnak, arra kivetnek újabb adókat. Pl baleseti adó, csak azért, mert van egy autóm. Ok, de mire is fizetem ezt az adót? Ja, valamelyik narancssárga síkhülye a hasára ütött, és úgy döntött, hogy mostantól erre is kell adót fizetni. Ami úgy indult, hogy neeeeeem, még egyszer mondom, neeeeeeeeem lesz drágább a kötelező biztosítás, hogy úgy mondjam, nem lesz kgfb-áremelés. Ja de. Mindennel ezt csinálják, ti meg jöttök, hogy de hát ez csak 700 Ft, nem akkora összeg. Nem a faszomat, hányszor 700 Ft-ot vettek már el??? És hol van ez a pénz?????? És még az mszp lopott? Mit hol mikor? Keresnek rajtuk 1-200 milliókat, és még azok is lepattannak a bíróságokról? A fidesz meg ezermilliárdokat tüntet el, és az a válasz, hogy de az mszp miatt? Mi a megmeredt lókuki van ezzel az országgal???????????????

eßemfaßom meg áll 2014.10.23. 19:52:38

@béla a görög:

ad1 - De X%-ban az államnak termel. Úgy hívják : adózás. Persze a te világodban ez nyilván nem létezett eddig, csak most a mocskos fidesz találta fel az adófizetést.

ad2 - magánember kifizeti a 27%-os ÁFA-t az internetkpcsolat után utána meg az csinál amit akar mert a szolgáltatóval van megállapodása nem az állammal. A szolgáltató meg kifizeti az új adót és ebből amennyit akar átterhel magánemberre mert neki meg mindkettő irányba van kötelezettsége

További jó világvégét

eßemfaßom meg áll 2014.10.23. 19:55:26

@Fényezett Rézlábos: nem lehet mindenki ennyire penge, érvekkel, tényadatokkal és cicerói képességekkel megáldott, mint te:

Fényezett Rézlábos 2014.10.23. 19:49:52
@eßemfaßom meg áll: Te minden vitádban ilyen penge vagy? Ha nincs érved, bedobsz valami értelmetlen faszságot? Akkor te minden bizonnyal fideszes lehetsz... :)

Fényezett Rézlábos 2014.10.23. 19:42:09
@eßemfaßom meg áll: Helyesen: ma még sunyi kis adó, holnap ellehetetlenítés

Fényezett Rézlábos 2014.10.23. 19:38:43
Jahm, mindenki hátradőlhet, minden rendben van, ugye gizmo26 "barátom"?

eßemfaßom meg áll 2014.10.23. 19:59:51

@EddieCivic4g: egyszer próbálj meg kgfb-t váltani, szvsz te vagy az országban az egyetlen személy akinek az elmúlt években nem csökkent a kötelezője balesetivel összeadva is (ok tudom, mindjárt beírja béla aki görög is, hogy ö most 2x annyit fizet mint bajnai alatt de ez a trollok dolga, valós személyek létező kötelezőjére gondoltam)

EddieCivic4g 2014.10.23. 20:04:31

@eßemfaßom meg áll: Megint félrebeszélsz. Vagy terelsz, ahogy tetszik. emelkedett a biztosítás díja egy plusz, felesleges adóval? Igen. Nincs több kérdésem, ezt úgyse tudod megvédeni.

Hmm.. 2014.10.23. 20:04:44

Osztom a cikkíró véleményét.

eßemfaßom meg áll: te pedig örülj annak, hogy újabb adót fizethetsz. Biztos azért vetik ki, mert "Magyarország jobban teljesít"

egysmás 2014.10.23. 20:06:21

@eßemfaßom meg áll: A facebook az adatcsomag után is müttyög. Azon simán összejön.

gizmo26 2014.10.23. 20:08:02

@deruyter: Idekeverted az Áfacsalást, amit én nem is kérdőjeleztem meg, ugyanúgy, ahogy az evolúciót sem. Csak azt írtam le, hogy nagyobb a hiszti ez az aprócska adó miatt, mint amit a téme megérdemel. Körülbelül a vizitdíj miatti hisztihez lehetne hasonlítani, csak ott 300 Ft-ról volt szó, itt meg 700-ról.

gizmo26 2014.10.23. 20:14:01

@deruyter: Amúgy meg hogyan ne lenne szó a gazadasági racionalitásról. Hisz több millió ember fog 700 forintot fizetni.

béla a görög (törölt) 2014.10.23. 20:15:02

@eßemfaßom meg áll:
mert ám a szolgáltató nem terheli tovább az őt érő adóemelést?!
mert ám nem a szolgáltatókon keresztül feji az állam a magánembereket?!
"amennyit akar átterhel " - még a választás jogát is megadod neki, te egy áldott jó ember vagy.
persze hogy átterhel. hülye lenne ha nem tenné. gazdálkodó szervezet mégis mit kéne csinálnia
Beruházott, épített, szolgáltat, fenntart - persze hogy kaszálni akar.
És nem önköltségre kijönni. És nem egy fideszes kormány fogja eldönteni mennyi nyeresége legyen. (Ami után IS úgyis fizet) Hanem többek között a piac. NINCS szükség állami/kormányzati/fideszes piacszabályozásra! NINCS szükség fideszes államkapitalizmusra!
Ti probálnátok meg megélni a piacon! Csak jobban fostok tőle mint a szociktól!

eßemfaßom meg áll 2014.10.23. 21:22:11

@EddieCivic4g: kgfb+balbizt együtt kevesebb mint előző évben csak a kgfb érted? Nem olyan komplex ez.

@béla a görög: minden szolgáltató minden adót a szolgáltatást igénybevevőre terhel (vagy a varázsgömbre de onnan keveseknek van bevételük), de attól még ezt az adót is a szolgáltatóra vetnék ki te viszontz azzal jöttél, hogy a zállam ne pofázzon bele a magánember dolgába. Nem is abba pofázik bele.

Jó, hogy igy elmondod, hogy mit kellene a fideszkormánynak csinálni, mi is elmondtuk, hogy mit kellene a szoci kormánynak csinálni, pont annyira leszarták ők is, ez egy ilyen játék.

@egysmás: senki mobilfészbukozásáért nem fogok könnyet ejteni. Aki nem birja ki a buszon, hogy posztolja a hajléktalant, az kezeltesse magát.

micsoda? 2014.10.23. 21:22:34

@gizmo26: " ........valójában messze nem ilyen drámai a helyzet, és nem kellene rajta lovagolni, meg az internet szabadságát félteni."

Valóban:) Igaz, hogy többek között ezért vándorol el az országból több százezer ember, mert sosem drámai helyzet. Volt ár példa történelmünkben, amikor szintén azt hitték, hogy nem drámai helyzet.

Sajnos a trafik mutyi élő, mindenki által megismert előjátéka, nem bizalom gerjesztő:).

Lehetséges az a maxi. 700 forint, meg ahogy mondják a szolgáltató nem háríthatja át. Azért az utóbbi nagyon-nagyon sértő, mert óvodásnak néznek bennünket.

Sequoyah 2014.10.23. 21:32:02

Lehet, hogy folosleges mogottes gondolatot keresni az internetado mogott. A teljes kormanyzatra (a helyi onkormanyzatoktol kezdve) jellemzo, hogy nincs belso kontroll. Barmilyen hulye otlet amit valaki benyog egy ulesen, kepes eljutni a megvalositasig ugy, hogy barki leallitana, hogy ez hulyeseg.
Es az az otlet rettenetesen atgondolatlan, ugy talaltak ki hasrautve egy szamot (150 HUF / GB), hogy 10 percet nem toltott el senki, hogy utananezzen mennyi forgalmat is szoktak generalni a felhasznalok.

Sajna ez a jobbik eset, ha csak ilyen rettenetesen butak... A rosszabbik, ha tenyleg valami osszeeskuves van a hatterben...

Hmm.. 2014.10.23. 21:39:08

eßemfaßom meg áll:
"Jó, hogy igy elmondod, hogy mit kellene a fideszkormánynak csinálni, mi is elmondtuk, hogy mit kellene a szoci kormánynak csinálni, pont annyira leszarták ők is, ez egy ilyen játék."

Melyik fideszes politikushoz van szerencsénk?

tisztviselőként dolgozó arcszörzet szakállamtitkár 2014.10.24. 02:58:20

@béla a görög: " Kádár puritán volt és a környezetében is puritánsságot követelt."

Kadar egyszeru puritan ember volt, ezert jart vadaszni olcso 1 millio forintos vadaszpuskaval az elvtarsakkal.
süti beállítások módosítása