Amióta a Fidesz hatalomra került, a baloldali gondolkodást meghatározó értelmiségiektől és politikusoktól mást se hallunk, csak azt, hogy mennyire rossz nekünk, illetve, hogy a demokrácia egyre inkább átváltozik „népi demokráciává”, vagy már teljesen át is változott azzá.
Félreértés ne essék, ebben igazat adok nekik, ugyanakkor érdekelne, hogyan hoznák el a demokráciát, mondjuk a Hős, a Sobieski, vagy a Diószeghy utcába? Na, igen, kurva szép dolog elfilozofálgatni a nép jogain, meg az eszményi demokrácián, de egy átlag negyvenes magyar ebből még életében nem látott semmit. (Hangsúlyozom az átlag, ezzel együtt többségit is jelentő szót, nem kell a Hős utcában laknod ahhoz, hogy jogfosztott legyél, sőt tulajdonképpen biztos, hogy valami különleges helyen kell laknod ahhoz, hogy ne legyél az.) 15 évesen örült annak, hogy végre kiszabadultunk a kommunista diktatúra markából, majd 25 évig folyamatosan arra várt, hogy: na, talán most! Azonban lassan kezd rájönni (vagy már rájött) arra, hogy neki már a büdös életben nem lesz jobb az órabére 800 forintnál, sőt tulajdonképpen más se lesz jobb, s csak egy dolog lesz állandó: a káosz és az ebből fakadó feszültség.
Illene azt végre felismerni, hogy a Fidesz nem a sikeres propaganda, hanem a felelős értelmiség és az úgynevezett demokratikus ellenzék kudarcsorozta, töketlensége és elitista szelleme miatt nyerte meg kétszer egymás után is a választást. Hiába élveznek önmagukra, az elveikre, meg az álsikereikre a kormánytagok, még a szavazóik jó része is seggfejnek tartja őket. De Orbánék rendszere – ahogy anno Kádáré is – legalább képes fenntartani egy férfias imidzset azzal, hogy folyamatosan mondogatja (és néha mutatja is) az embereknek, hogy „elég tökös vagyok ahhoz, hogy elvezessem az országot”, ez pedig biztonságérzetet kölcsönöz a választónak.
Az idősebbek – néhányan – bíznak az Orbánék által felkínált féldiktatórikus rendszerben, persze csak abban az esetben, ha el tudnak vonatkoztatni a Kádár János és Lázár János közti különbségektől. Na, nem szeretnék nosztalgiázni, főleg nem húszévesen. A jóléti szocializmus árát még mai is nyögjük, csupán érzékeltetni akarom, mi az, aminek a megalakulást ünnepeljük, és mi az, amiét gyászoljuk. Mert hát Kádár „apánk” nem volt éppen az a kiművelt, egyetemet végzett satnya kurafi, de legalább megvolt a magához való esze, és, néhány apróságot leszámítva, nem nyúlt le mindent, ami mozdítható. Lázár ezzel szemben gyakorlatilag egy maffiavezér, kilő Monopoly őrgróffal 3000 fácánt, hobbiból. Kb. 7000 családnak az ebédje is lehetett volna. De persze, „aki nem dolgozik az annyit is ér”, mondta Lázár János a 12 órás éjszakai műszak után, amihez már hozzászokott, hiszen már 12 évesen építkezésen kubikolt, ott lett ilyen szép színe, ilyen szép sárga.
Az átlagembernek, így nekem is, teljesen mindegy, hogy ki fog lopni. A baloldali vezetők nyomorról beszélnek, miközben 2010 előtt eszükbe se jutott volna, hogy ilyen érzékenyek legyenek. Az elitnek és az értelmiségégnek a leghalványabb fogalma sincs arról, miből és hogyan tengődik ma egy átlagember ebben a fene nagy jólétben. 11 óra meló után még fusi (ha a NAV el nem kap, mert engem el tud), legalább a gyerek egyen ma, melyik számlát fizessem be? Miért hagyott el a feleségem? Melyik országba menjenek a gyerekeim? Miért meszesedik a gerincem 25 évesen? Miért nem fizeti a munkáltató a túlórát? Miért nem jelent be?
Nem akarok demagóg lenni, mert a szegénység és a kiszolgáltatottság problémája sokak szerint demagóg és közhelyes, na persze csak addig, amíg nem az illetékes elvtárs gondja. Egyszóval a helyzet az, hogy nem hogy vaj (margarin), de már kenyér se jut az asztalra, s nem hogy harmincadikán, már tizenötödikén se.
A baloldali értelmiségi álláspont szerint persze rasszista se legyél, mert a rasszisták tudatlan buta emberek, akiket karanténba kéne zárni. Brafó, igazi liberális szív dobog eme gondolatokban (ha már ész nem sok van), te vagy a tudatlan, hogy 16 óra munka után nem látod át a társadalom működésének bámulatosan összetett mivoltát. No persze, nem mondom, hogy a rasszizmus megoldás, elképzelni sem tudok ennél nagyobb hülyeséget, csupán azt mondom, nagyon könnyű a jakkuziban ülve, a kaviáros tégely és a pezsgőspohár mögül elveket puffogtatni a létért küzdő koldusoknak. Ne csodálkozzunk tehát, ha valaki közömbös egy olyan rendszer iránt, amelyik vagy tojik a fejére, vagy csak vegzálni akarja, és azon se ámuljunk el, ha valaki a diktatúrában bízik. Ez is egy lehetőség volt.
Propaganda mindig volt, meg demokrácia is, ha ezt annak hívjuk. Az 50-es, 60-as években a gyerekek ugyanúgy tanulták az osztályharc elméletét és a munkásforradalmat, mint mi most a demokráciát mint a létező világok legeslegjobbikát. Mert Abszurdisztán, a kommunizmus, a nacionalizmus, és a jelenkori Magyarország sosem állt egymással háborúban, csak önmaga volt. Álmában, félőrülten, kisemmizve, mindig ugyanolyan furcsán kattogva.
