A huszár-telepi iskola és a Balog Zoltán-féle törvénytervezet kapcsán ismét-fellángolt az iskolai szegregációról szóló vita. Ahogy korábban írtuk: a vita jelenleg értelmetlen, ugyanis a tanárok általánosságban nincsenek eszközeik a cigánysorokról érkező gyerekek kezelésére, függetlenül attól, hogy szegregált vagy integrált osztályokban tanítanak. És egyelőre az sem látszik, hogy mi lenne a koncepció az oktatási tárca „szeretetteljes felzárkóztatás“-projektje mögött.
Az alábbiakban egy lehetséges módszert mutatunk be egyfajta felzárkóztató oktatáshoz, ami évek óta működik, szinte mindenféle állami támogatás nélkül. A Ped2 projektben többségében pedagógiával foglalkozó fiatalok önkénteskednek.Hajdú-Bihar megyében, nem messze a román határtól. Egy kis faluban, Toldon foglalkoznak 30-50 hátrányos helyzetű gyerekkel. Az Igazgyöngy Alapítvány alatt, de önállóan működtetik a tanodát 2013. szeptembere óta. A heti három nap tanoda mellett a szünidőben táborokat is szerveznek. Munkájuknak látványos eredménye is van, a módszert pedig máshol is lehetne alkalmazni, ha lenne rá pénz és munkaerő. Az egyik önkéntessel, Péterfi Julcsival beszélgettünk.
A programban részt vevő gyerekek mi alapján választódnak ki?
Bárki jöhet a táborba, meg tanulni is. Mindenki számára nyitott, de a tanodában vannak olyan gyerekek, akikkel külön foglalkozunk, akiknek mentorjaik vannak. Négy mentor van, egy mentor alá 4-5 gyerek tartozik: követjük a tanulásukat, megnézzük, hogy mit kellene a következő héten tanulniuk, mire lenne szükségük. Őket úgy választottuk ki, hogy előző évben ők jártak a legtöbbet, úgy gondoltuk rájuk lehet építeni. Voltak, akiket kiválasztottunk, de idén teljesen eltűntek.
Milyen a gyerekek háttere?
A szegregátumban (szegénysoron) laknak, a szülők iskolai végzettsége alacsony, és többségében cigány származásúak. Nincs a településen iskola. Ez zsákfalu, az öt kilométerre lévő iskolába kell bejárni. Régebben volt iskolabusz, most menetrendszerinti busszal járnak.
Told címere
Nem minden családot érünk el a faluban. Voltak, akiket szerettünk volna bevonni, de nem tudtuk. Vannak nagyon együttműködő családok, akik örülnek a lehetőségnek, viszont vannak, akikkel hiába szeretnénk foglalkozni, nem tudunk. Ahhoz nagy a falu, hogy minden egyes gyerekért elsétáljunk, pedig úgy biztos sokkal több gyereket el lehetne hozni. Aki hajlandó is eljönni, azzal tudunk érdemben foglalkozni. Télen egészen más, mert korábban sötétedik, és sötétben nem szívesen jönnek el.
Volt olyan eset, hogy a gyerekben lett volna készségmenni, de a szülei nem voltak együttműködőek?
Több családban is előfordult már, hogy nem engedték hozzánk tanulni a gyereket. Deezeknek nincsen komoly oka,lehet, hogy egy idő után újra engedik. Van, akit táborba sem engednek mindig, mert tartanak attól, hogy bajba keveredik majd a többi gyerekkel. Régebben tényleg sok konfliktus volt, de szerencsére ezek visszaszorultak, most, az őszi szünetben egyáltalán nem volt balhé.
Melyik készségekkel vagy tárgyakkal foglalkoztok elsősorban? Mire van szükségük?
Sok alapkészség hiányzik a gyerekekből. Az ovisokkal elkezdtünk foglalkozni az iskolaelőkészítő csoportban, nekik egészen alap dolgokat kell tanítani, mint például az irányok vagy olyan alapismereteket, mint az évszakok. Vagy, hogy kicsit tovább tudjanak egy helyben ülni – ezt például társasjátékokkal lehet jól fejleszteni. Tantárgyakból a matekot és a magyart helyezzük előtérbe, és ha érkeznek külön kérdések, akkor még természettudományos tárgyakkal is foglalkozunk. Szövegértés, szorzótábla, osztás, törtek, negatív számok – ezek pl. nehezen mennek. Idén az idegen nyelvekkel iselkezdtünktöbbet foglalkozni, de nem csak a nehézségek miatt, hanem mert sokan szeretnek angolul tanulni.
Említetted, hogy a nyári táborban több dologgal is foglalkoztok. Ott milyen készségek fejlesztéséről van szó elsősorban?
Nagyjából ugyanazokról, mint a rendes képzéseken, persze sokkal kisebb a hangsúly a tantárgyakon. Vannak olyan dolgok, amik csak táborokban kerülnek elő, például a drámafoglalkozás vagy a beszélgetőkör. Az utóbbit nagyobbaknak szervezzük, az önkifejezés, az önálló gondolat-, vélemény, érzelemformálás a cél többek között. Fontos dolgokkerülnek szóba, például, hogy mi az, hogy haver, mi az, hogy barát, vagy a szexualitással kapcsolatos témák. A kinti, szabadtéri foglalkozásokcélja elsősorban az,hogy jól érezzük magunkat, de próbálunk azért értelmetis adni a dolgoknak.
A tapasztalataitokból kiindulva meg tudsz fogalmazni egy-két olyan dolgot az intézményi oktatásban, ami látványosan nem működik?
A legtöbb iskola nem tud mit kezdeni azokkal a gyerekekkel, akik ilyen környezetből érkeznek. Nagyon gyors haladást követelnek, amit nem tudnak tartani azok, akik alapkészségeket is csak az iskolában tanulnak meg. Például egy másodikos gyerek már nem számolhat a kezén, csak fejben. Sok iskolának nincsenek saját eszközei, például körzők, azt a gyerekeknek otthonról kéne hozni, nekik pedig gyakran nincs, amiért egyest kapnak.
Leginkább azzal törődnek, hogy továbbrugdossák őket a következő osztályba, az mindegy, hogy ő elsajátította-e a tudást, amiket kellett, tovább kell menni. Ezt mi is tapasztaljuk, amikor például elénk kerül egy hetedikes gyerek, akit fel kell készíteni pótvizsgára, és egyenleteket kell tanulnia, és kiderül, hogy a szorzótábla sem megy, a két dolog pedig egymásra épül. A pótvizsgán persze így is átmennek kettessel, így viszont semmi értelme.
(forrás: Ped2.hu)
Az egyéni igényeiket abszolút nem veszik figyelembe. Van egy család, ahol a legtöbb gyerek értelmi fogyatékos, de ők sem kapnak semmilyen speciális oktatást: annyi a különbség, hogy a negyedikes gyerekük már három éve elsős tankönyvből tanul, de olvasni sem nagyon tud.
Pedig nemcsak a fogyatékosoknál fontos a személyre szabás, hanem mindenkinél. Például van egy nagyon okos kisfiú, aki hat évesen tudja a kettes szorzótáblát, van érzéke a matekhoz, nagyon ügyes benne. Tavaly csak figyelte, hogy kell játszani az iskolásoknak való logikai játékot, és most már kicsit félek, hogy meg fog verni benne… Neki például jó lenne, ha nehezebb feladatokat is kapna.
Mondasz konkrét példákat, ahol jól látszik a változás?
Volt egy srác, aki másodszorra vagy harmadszorra járta az ötödiket, amikor eldöntötte, hogy „kipróbálja a hatodikat is” (előtte nem akart hatodikba átmenni, mivel az nehezebb), ami sikerült. Egyik tizenhat éves lány hetente háromszor jár hozzánk, másfél-két órát tölt a foglalkozáson. Most két könyvet olvas párhuzamosan, egyiket otthon, másikat meg közösen olvassuk. Van egy nagyon okos kislány, akivel most pályáztunk egy meseíró versenyre.
(Forrás: Ped2.hu)
A többieknél főleg a koncentrációs készség javul: egyre hosszabb társasokat kibírnak, szeretik és várják az újat. Hozzászoktak, hogy négyig vannak iskolában, és utána még eljönnek egy órára tanulni.
Hosszú távon milyen kilátásaik vannak ezeknek a gyerekeknek?
Akik már tizenévesek, náluk már túl sokat nem tudunk változtatni. Van, aki nyitott a segítségünkre, van, aki nem. Van egy tizenöt éves srác, aki az én mentoráltam, és kétszer volt csak idén, mit lehet tenni.
Beszéltünk arról, hogy a pályaorientáció is fontos lenne a számukra. A kicsikre nyilván jobban lehet hatni: ha ők ahhoz szoknak hozzá, hogy tanulnak, akkor sokkal messzebbre jutnak ők is. A cél, hogy minél tovább tudjuk őket segíteni, minél jobb kilátásaik legyenek. Adott esetben gimnáziumba segíteni, érettségire felkészíteni, szakmunkásképzésbe irányítani őket.
Ez a modell, amiben dolgoztok, ezkiterjeszthető lenne? Mi hiányzik hozzá?
Pénz és ember. Természetesen jó lenne kiterjeszteni. Ehhez át kellene gondolni és le kellene írni, hogy mi mit csinálunk, a másik közösségre, gyerekcsoportra szabni kicsit a dolgokat.
Szinte mindent önköltséggel csinálunk, kivéve az utazási költségeket, de azt is csak hetente két embernek tudjuk fizetni Időben mindenkinek annyi ez, amennyit rááldoz a szabadidejéből. A táborra mindig megpróbálunk pályázni, ez az eszközköltséget, utazást, ennivalót fedezi. A munkát a szabadidőnkben végezzük, ki mennyit tud épp ráfordítani.