A Török Fegyveres Erők (TSK), azaz a hadsereg hatalomgyakorlásban való történelmi szerepe megkérdőjelezhetetlen. Atatürk regnálásától kezdve 2010-ig a demokrácia, az állambiztonság és a szekuláris állam letéteményesének számított. A TSK az utóbbi néhány évtizedben összesen négy – két fegyveres és két ultimátumos – beavatkozást, puccsot hajtott végre, mert a regnáló kormányok nem tudtak megküzdeni a komolyabb belpolitikai válságokkal vagy épp centralizálni akarták hatalmukat. Így a politikusok autokrata törekvéseivel az ’50-es években, a szélsőséges csoportok összecsapásaival a ’60-as évek végén, a ’80-as évek kurd szeparatista törekvésekkel, továbbá az iszlamizmus permanens erősödésével (1997) „kellett” felvenniük a küzdelmet. Nyilvános beavatkozásnak minősül még a 2007-es e-memorandum is, mikor az elnökválasztást akarták befolyásolni.
Négyes beosztás létezik a civil-katonai kapcsolatokat illetően - megkülönböztetünk professzionális, nemzeti, irányító praetorianus és népi praetorianus hadsereget. A professzionális kategóriában a hadsereg teljes mértékben civil ellenőrzés alatt áll, míg a nemzeti hadsereg és az állam között elválaszthatatlan a kapcsolat, hiszen gyakran katonai vezetők is politika szerephez és pozícióhoz jutnak. Az irányító praetorianus típusú hadsereg pedig a hatalom megszerzésére tör, és ellenőrzése alá akarja vonni a civil társadalmat. Ezek alapján
a TSK-ról elmondható, hogy „népi praetorianus”, ugyanis a katonaság csak akkor avatkozott be a politikai életbe, amikor már veszélyben volt belpolitikai stabilitás vagy az atatürki szekuláris állam. Ráadásul beavatkozásaik legtöbbször a kulisszák mögött zajlottak, nyíltszíni állásfoglalásra vagy katonai intervencióra csak a fenti esetekben került sor, a hatalom kizárólagosságára sosem törekedtek, „rendteremtéseik” után azonnal visszavonultak a barakkokba.
A kemalista örökség megőrzése miatt a hadsereg mindig is komoly erőfeszítéseket tett azért, hogy tagjai közül kiszűrje az iszlamistákat, a felmerülő szimpátia gyanúja elegendő volt ahhoz, hogy bárkit elbocsájtsanak köreikből – 1995 és 2000 között 745 tisztet függesztettek fel, majd az AKP győzelme után újabb tisztogatásra került sor. Komoly befolyást és függetlenségét jelent, hogy a hadseregnek saját költségvetése van, az állami hozzájárulások mellett négy, a TSK finanszírozását szolgáló holding felett rendelkezik, így az évek alatt konglomerátummá fejlődött OYAK (Hadi Kölcsönös Segélyező Egyesület) felett is. Papíron az OYAK egy nyugdíjalap, azonban számos nagyvállalatot olvasztott magába, többek között bankokat és olajvállalatokat, sőt, korábban piacvezető pozícióba került az OYAK-Reanult révén az autóiparban is. Erdogan regnálása óta a cég portfóliója erősen legyengült.
Nemcsak a gazdaságban, hanem a döntéshozatalban is komoly befolyásra tettek szert. Az 1961-es, népszavazáson elfogadott alkotmány egy új intézményt hozott létre: a Nemzetbiztonsági Tanácsot (MGK). Szerepét az 1982-es puccs során megerősítették. Az MGK lényegében egy döntés-előkészítő csúcsszerv volt, amelynek elnöke a köztársasági elnök, továbbá a miniszterelnök, a külügy-, belügy- és védelmi miniszter, a vezérkari főnök, a szárazföldi erők, a légierő és a hadiflotta, illetve a csendőrség főparancsnoka volt a tagja.
Az EU számára paradox módon a demokrácia letéteményesének számító hadsereg mindig is dilemmát jelentett a tagfelvételi eljárás során, ezért támogatták Erdogan törekvéseit arra nézve, hogy csökkentse a fegyveres erők politikai befolyását. Az első intézkedést regnálása második évében foganatosították, az MGK civil kontroll alá került és elvesztette a fontosabb intézmények feletti ellenőrzési jogkörét, így ki kellett vonnia képviselőit az oktatási valamint a médiát ellenőrző tanácsból. A konfrontáció pattanásig feszült, amikor Ahmet Necdet Sezer államfő megbízatása lejárt és a hatályok szerint nem indulhatott újra a tisztségért. A kormányzó párt Abdullah Gült jelölte a posztra, aki a nyilvánosság előtt vállaltan közelebb akarta hozni egymáshoz a vallást, illetve az államot. Ekkor került sor a fegyveres erők e-memorandumára, amiben deklarálták, hogy hajlandóak megvédeni a szekuláris államot. Gült megválasztották, a hadsereg ezután kivonult a belpolitikai szférából.
A társadalom hadseregbe vetett bizalma már az 1999-es törökországi földrengés után megrendült – ugyanis tétlenül nézték az eseményeket – és az ún. Ergenekon-ügy minderre rátett egy lapáttal. (Egy 1999-es felmérés szerint a társadalom 81%-a abszolút megbízott a Török Fegyveres Erőkben, míg csak 16%-a mondta el ugyanezt az állami intézményekről.) Az Ergenekon egy állítólagos titkos szervezet, amelyhez ultranacionalista katonai vezetők és civilek csatlakoztak, akiket azzal vádoltak meg, hogy a kormány megbuktatására akartak törni. Százakat tartóztattak le, köztük regnáló tábornokokat, sőt, Ilker Basbug volt vezérkari főnököt, majd elődjét, Yasar Büyükanitot is, így eljárás alá került a ’80-as és a ’97-es puccs vezetője is. 2013-ban sokakat életfogytig tartó börtönbüntetésre ítéltek, s mindössze 21 embert mentettek fel. Bár később a vád teljesen összeomlott és szinte mindenkit(!) felmentettek, Erdogan nyíltszíni offenzívája bőven elég volt arra, hogy lecserélje a TSK teljes vezérkarát.
A szekuláris elit befolyásának csökkentése intézményi szinten is megtörtént, hiszen 2010 szeptemberében népszavazást tartottak egy alkotmánymódosítási tervezetről, amely korlátozó intézkedéseket tartalmazott a hadseregre nézve. A részvételi arány 77%-os volt, a szavazók 58%-a pedig igennel szavazott. A módosítás értelmében a hadsereg jogállása megváltozott, már a civil törvényszék is felelősségre vonhatja a fegyveres erők szolgálatában lévőket.
