A közélettel foglalkozó, önmagában legalább egy csipetnyi szolidaritást érző magyar ember ösztönösen kíváncsi arra, hogy milyen a társadalom anyagi helyzete, természetesen azon kívül, hogy szar. Ezeket az embereket általában olyan kérdések érdeklik, mint hogy megközelítőleg hány honfitársa kényszerül napi nélkülözésre, vagy hogy hogyan alakult ezeknek az embereknek a száma a tavalyi évhez képest, jobb vagy éppen rosszabb lett-e a helyzet. Ezeket az információkat a közpénzből működő statisztikai hivatal szolgáltatja. Elvileg.

A statisztikai hivatalok szerepe a demokráciákban megkérdőjelezhetetlen: az állampolgárok innen kapnak megbízható tájékoztatást többek között az ország gazdaságának teljesítményéről, és a társadalom anyagi helyzetéről, ami által közvetve mérhetővé válik az ország irányítóinak teljesítménye is. Ez az oka annak, hogy a függetlenség a Statisztikai Hivatal egyik legfontosabb kritériuma. Rendkívül sajnálatos módon az utóbbi időkben ez a kitétel itthon egyre inkább csorbulni látszik.

A Laeken-i indikátorok és a relatív szegénység

Az EU Bizottsága 2001-ben, Laeken-ben tartott ülésén fogadta el a szegénység, valamint a társadalmi kirekesztettség mérésére vonatkozó mutatókat, a Laeken-i indikátorokat. Tették ezt azért, hogy az Európai Unió szintjén mérhetővé és összehasonlíthatóvá váljon a tagországok társadalmi helyzete, és közvetve mérni tudják az Uniós felzárkóztató programok sikerességét vagy sikertelenségét is. A KSH 2007 óta közöl részletes elemzéseket ezekről az indikátorokról, idén azonban ez eddig elmaradt, mert - állításuk szerint – a hivatal túl szegény.

Ráadásul kampány is van.

A Laeken-i indikátorok közül a legfontosabb fogalom a relatív szegénység. Relatíve akkor számít szegénynek valaki, ha a jövedelme nem éri el az OECD2 skálán mért jövedelem mediánjának 60%-át, ami 2012-ben 66 399 Ft volt.A 2012-es évre vonatkozó mérés szerint a magyar társadalom 14%-a élt ez alatt a jövedelem alatt.

A felmérésből azt is megtudhatjuk, hogy a szegénység kockázata az életkor előrehaladtával fokozatosan csökken, ami egyúttal azt is jelenti, hogy a szegénység fiatalabb korban (0-24 év) a legnagyobb, a legkedvezőbb helyzet pedig a 65 év felettieknél tapasztalható – köszönhetően a korábbi cikkeinkben már említett nyugdíjas szavazóbázisnak.

Szintén ebből a felmérésből derül ki, hogy a szegénység a munkanélküliek között a legnagyobb, az ő csoportjukon belül a relatív szegénység 2010-ben még csak a csoport tagjainak 44,9%-át, 2012-ben már 49,5%-át érintette. Az aktív keresőknél ez a rész 4% körüli, nem változott szignifikánsan.

Kiszolgáltatottság: Amiről nem beszélünk, az nem is létezik

De vajon mekkora lenne a relatív szegénység, ha a szociális ellátásokat (nyugdíjak, gyes, gyed, családi pótlék, aktív korúak ellátása, stb.) nem számítanánk a jövedelmekbe? Az eredmény 49,7%. Ez azt jelenti, hogy az állam a szociális ellátórendszer segítségével a harmadára tudja csökkenteni a szegénységet, de ugyanakkor azt is látni kell, hogy ezáltal ezeknek az embereknek az élete rendkívüli mértékben kiszolgáltatott az éppen regnáló hatalom felé. El tudjuk azt képzelni, hogy milyen érzés lehet hallani Varga Mihály 1700 milliárd Ft-os megszorító csomagjának burkolt bejelentését, miközben összeszorul az ember gyomra, és arra gondol, hogy ugye nem a családi pótlékot fogják elvenni? Ha igen, mit fogok adni a gyermekemnek ebédre? Ezek valós problémák, és ehhez - a közhiedelemmel ellentétben - nem feltétlenül kell roma származásúnak lenni. Elég a családba egy sérült gyermek, elég, ha a fő kereső (apa) otthagyja a családot, elég egy hirtelen betegségben/balesetben elhunyt szülő, de az egyén felelősségét sem lehet elvitatni természetesen. A lényeg, hogy ezek az emberek kiszolgáltatottak.

Az, hogy ezzel a kiszolgáltatottsággal visszaélnek a politikusok – de különösen a Cinizmus Egyházában isteneknek számító Fidesz-tagok – az az egyik leggyomorforgatóbb dolog ma Magyarországon. De nem volt ez másként 2010 előtt sem sajnos (gondoljunk csak arra az Őszödi beszéden is megénekelt eseményre, amikor 2006-ban a Gyurcsány-kormány a negyedéves államháztartási adatok közlését bátran a választások utánra tolta). A politika természete a hatalomban rejlik, amelyet a jó politikus a nép szolgálatába állít, nem úgy a magyar politikus! A magyar politikus az oligarcháit szolgálja ki, hogy a következő választáskor be tudja szedni tőlük az ezért járó pénzbeli párt-támogatást, ami fedezetül szolgál az olyan népbutító propagandához, mint a „Magyarország jobban teljesít” vagy az „Igen. Megcsináltuk.” kampányszlogenek, garantálva ezzel újabb tömegek újabb 4 évnyi kiszolgáltatottságát.

Ezért mérhetetlenül cinikus az, hogy a KSH „emberi erőforrás hatékonyság és költségtakarékosság”-ra hivatkozva próbálja elodázni a szegénységet leíró Laeken-i indikátorok elemzésének kiadását. Pedig az adatok, amiket fel kellene dolgozni rendelkezésre állnak. Sok munka volna ezeket összefoglalni és fogyasztható formába önteni? Nem hiszem.

Inkább az inflációról szóló statisztikákat nyomassátok, fiúk

Az igazi aggodalomra azonban az ad okot, hogy a fenti eset nem egyedülálló. Idén harmadik éve nem közölték[3], hogy hány ember élt a létminimum alatt, pedig korábban ez hagyományosnak számított. A jelenlegi kormánypárt politikáját az egykulcsos SZJA, a rezsicsökkentés, a hajléktalankérdés miatt gyakran nevezik szegényellenesnek, sőt, az agresszió sem áll távol tőlük. Miért ne érkezhetne felülről egy „erős, jószándékú javaslat”, hogy inkább az inflációról szóló statisztikákat nyomassátok, fiúk, az úgyis jó alacsony – miközben arról hallgatunk, hogy hazánkban 3,3 millió szegény ember él.

A másik szakmailag erősen vitatható, de a kormánynak gyanúsan kedvező gyakorlat, hogy a munkanélküliségi rátába nem számítják bele a közmunkásokat és a külföldön dolgozó (de itthon „háztartással rendelkező”) magyar állampolgárokat. Ezek nélkül a „munkaügyi hókuszpókusz”-ok nélkül viszont egészen más foglalkoztatottsági adatok rajzolódnak ki előttünk.

Vigyázni kellene rá, hogy a nagy illiberalizmus közepette nehogy visszarepüljünk az időben egészen az orwelli 1984-ig… Nem lenne szabad elfelejteni, hogy a KSH missziója végső soron „a magyar társadalom, a gazdaság és a környezet állapotáról, illetve változásairól megbízható statisztikák készítése és közreadása, mivel a KSH adatai lényeges eszközei a demokrácia és a gazdaság működtetésének”.

Ahogy mondani szokták: a statisztikákkal lehet trükközni, csak nem érdemes, mert előbb-utóbb hiteltelenné válik tőle az ember.

Zárásként pedig álljon itt egy idevágó fiktív dialógus egy Hivatali Munkatárs és egy Gyanútlan Állampolgár között: