Magyarország új nézőpontból, mellébeszélés nélkül.

A Körúton Kívül

A Körúton Kívül

Az önkormányzati kampány 8 legpofátlanabb húzása

2014. október 12. - AKörútonKívül

Mérsékelten izgalmas, de aljas húzásokban bővelkedő kampányt láthattunk idén ősszel is. Az önkormányzati választások ugyan szinte mindenhol lefutottnak tűnnek, ez azonban nem akadályozta meg a pártokat, és különösen a regnáló polgármestereket néhány igazán pofátlan kampányfogás bevetésében. Ezekből gyűjtöttük össze a leginkább bicskanyitogató eseteket. Az itt összegyűjtött történetek tanulságait nagyjából három pontban tudnánk összefoglalni: 1. Gyerekekkel kampányolni még mindig menő. 2. A szavazatok könnyebben megvásárolhatók, mint valaha. 3. Amin nincs pártlogó, az nem is kampány!

8. Önkormányzati tej, krumpli, sonka, okostelefon stb.

csiga.jpg

A sajtó az elmúlt hetekben döbbenten számolt be róla, hogy egyes önkormányzatok milyen pofátlan osztogatásokba kezdtek a kampány hajrájában. Újbudán krumplit, a VII. kerületben tejet, az V.-ben sonkát, Siófokon pedig okostelefont osztogattak, alig burkoltan a polgármester újraválasztási kampányának részeként. Mi nem nagyon értjük egyébként a sajtó hirtelen felháborodását: ezt a szavazatvásárlási módszert kevésbé szerencsés helyeken már hosszú évek óta alkalmazzák. Kelet-Magyarországi kistelepüléseken az önkormányzat felállít egy gulyáságyút a cigánysoron, osztogatják a levest vagy a pörköltöt, esetleg ételcsomagokat szórnak szét, vagy végigjárják az idősek otthonait és tűzifát ajándékoznak, közben finoman jelzik, hogy kire kell szavazni, ha akarnak még ilyen osztogatást. Most csak annyi történt, hogy ezt a módszert meghonosították budapesti kerületekben és felkapott üdülőhelyeken, vagyis azokon a helyeken, amelyek a korábbiakkal szemben ott vannak az ellenzéki értelmiség látóterében.

Ettől persze még ugyanúgy rendkívül pofátlan és cinikus dolog így kampányolni, ráadásul ijesztő tünete is a társadalom folyamatos lecsúszásának: már nemcsak a csóró borsodi cigányok és nyugdíjasok szavazatait lehet megvásárolni pár szem krumplival, hanem budapesti polgárokét is.

7. Kádár János, Fidesz-reklámarc

kadar.png

Egy ideje lehet látni, hogy a Fidesz kezd eltávolodni a régi, polgári és antikommunista imázsától, és lassan már jobban építenek a Kádár-nosztalgiára, mint az MSZP. Ezt a benyomásunkat erősíti a fóti Fidesz kisfilmje, ahol maga Kádár János biztatja az embereket a kormánypárt támogatására – amivel egyébként egy az egyben lenyúlták a Munkáspárt(!) tavaszi videóját. Az igazi vicc viszont az, hogy Kádár egy másik fideszes (fidelitasos) plakáton is felbukkant, viszont ott éppen az ellenfelük besározására.

6. Semjén Zsolt lovasszobra a Mészáros Lőrinc térenlovejoy-think-of-the-children-16nov131.jpg

A politikai pedofíliánál kevés visszataszítóbb dolog van, és ezt érzésünk szerint a magyar társadalom nagyjából már fel is ismerte. A választási kampányokból lassan, de biztosan kezdenek kikopni a kisgyerekes plakátok, kampányfilmek, Vona Gábor is inkább kiskutyákat simogat a cukiságkampány csúcsán, igaz, helyi szinten azért még mindig dívik a gyerekek kampánycélra való felhasználása (ld. lentebb). Az úgynevezett baloldalnak különösen szép hagyományai vannak ezen a téren (gondoljunk csak Kovács Pistire és a köteles beszédet felolvasó kislányra), amiket 2014-ben sem szeretne feladni, így a napokban bejárhatta az internetet Kunhalmi Ágnes elhíresült videója. A kisfilm tulajdonképpen csak a benne szereplő gyerekekkel szemben aljas húzás, egyébként nagyjából az derül ki belőle, hogy Tarlós tevékenységén és programján annyira nem tudnak fogást találni, hogy egy ilyen bizarr sci-fivel kell támadniuk.

5. Iskolai kampány Kispesten

fuzet.png

Ebben az ügyben kivételesen elmarasztaló ítélet is született. Gajda Péter, Kispest MSZP-s polgármestere még szeptemberben osztott szét 10 ezer füzetcsomagot a helyi iskoláknak, mindegyiket ellátva személyes levelével – ami véletlenül pont úgy nézett ki, mint a választási plakátja, csak az MSZP-logó hiányzik róla. A kispesti MSZP egyébként is eléggé rányomult az iskolákra, az említett plakátot közvetlenül az egyik kerületi általános iskola kapuja elé is kifeszítették, ha esetleg valaki nem értené, mire utal a levél.

4. Kampány-mesekönyv

terezv.png

Mi a pofátlanabb annál, mint amikor kisiskolásokat használnak fel kampánycélra? Hát amikor óvodásokkal teszik ugyanezt. Itt jön a képbe a terézvárosi polgármester által osztogatott mesekönyv. Nem, nem a választási brosúrákról van szó, hanem valódi gyerekkönyvekről, amelyeket külön előadáson osztottak szét a kerületi óvodások között. A könyv nagyjából arról szól, hogy mennyire fantasztikus hely Terézváros – az elején a Hassay Zsófia, az újraválasztandó polgármester fényképével és előszavával. Vagyis a képeskönyv tulajdonképpen a „Magyarország összefog/jobban teljesít!” kampányok belvárosi, gyerekeknek szóló változata.

3. Templomi hirdetmény: szavazzatok a Fideszre!

templom.png

Az egy hosszabb vita tárgya lenne, hogy jó-e, ha a papok politizálnak (bár a Bibliában valami olyasmi olvasható, hogy „adjátok meg a császárnak, ami a császáré, és Istennek, ami Istené”), az semmiképp nem normális, ha a plébános közleményben szólítja fel gyülekezetét, hogy szavazzanak a jelenlegi polgármesterre. Márpedig Pajor András zuglói tiszteletes pontosan ezt tette, majd rendkívül gerinces módon letagadta az egészet, mondván, „a templomban semmilyen kampány nem folyik” (biztos, mivel megint nem volt pártlogó a hirdetményen), és hogy különben is, a szabad véleménynyilvánításba belefér, hogy a templomban politizáljanak.

2. Háborús emlékmű mint plakátfelület

hosszup.jpg

Ehhez nem is szükséges magyarázat, a kép mindent elmond: választási plakát a két kopjafa közé kifeszítve, a II. világháborúban elesett katonák neveit megörökítő oszlopokra támasztva. Mi járhatott a fejében a Fidesz hosszúpályi kampányfőnökének, aki ezt jó ötletnek tartotta?

1. Magyarország összefog!

kozszolgalati hirdetes.jpg

Kormánypártnak lenni azért is jó, mert a párt hivatalos kampánybüdzséje mellett a teljes államkassza a rendelkezésedre áll. Persze közpénzből elvileg nem lehet pártok mellett kampányolni, de se baj: ha a kampányt nem kampánynak, hanem mondjuk közszolgálati hirdetésnek hívod, már rendben is vagy. Így aztán (a 800 millió adóforintból készült „Magyarország jobban teljesít!”-sorozat mintájára) ősszel is elindulhatott a kormány eredményeit hangoztató „Magyarország összefog!” plakát- és tévéreklám-kampány, ezúttal a gonosz gyarmatosító EU támogatásával. Az pedig csak a véletlen műve, hogy most is ugyanúgy néznek ki a fideszes plakátok is, mint a közszolgálati, és még a jelszavak is egyeznek. Ne feledjük: ha nincs rajta pártlogó, nem kampány!

A bejegyzés trackback címe:

https://korutonkivul.blog.hu/api/trackback/id/tr156783005

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Mandiner blogajánló 2014.10.12. 19:39:02

Ezt a posztot ajánlottuk a Mandiner blogajánlójában.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

maxval a bircaman · http://maxval.co.nr 2014.10.12. 09:31:29

A papok politálása kötelesség, bár a pártpolitizálás hülyeség egy pap részéről.

czegledyroli 2014.10.12. 17:08:54

Mondjuk, amit Juhász Péter csinált, az sem volt semmi. Egy magánház ablakába, erkélyére rakta ki a hirdetését...de nem ez volt ez egyetlen ilyen példa. lehetne beszélni a csepeli esetről is, amikor a nagy ellenzéki összeborulás emberei a fideszes plakátra ragasztották rá az ő plakátjukat...erről videófelvétel is készült...

Észervétel 2014.10.12. 17:14:21

Gajda nem csak emiatt az ügy miatt lehet szarban...van még vaj a füle mögött...viszont a Kunhalmi videó szórakoztató lett, mármint nem az eredeti, hanem az átiratok! A kis mémgyáros! Sokan eddig azt sem tudták, hogy ő a budapesti mszp vezetője, na most megismerték! :) 15 perc hírnév! :)

Gézuka66 2014.10.12. 17:16:58

Olyat kb 20 éve látok Pesten, hogy a szocialisták, régebben a liberálisokkal együtt, osztogatnak sok mindent, sőt kb bármit, de most már arra a pofátlanságra vetemedtek, hogy egy nagyon népszerű és szinte zsúfolt játszótér közvetlen bejáratánál(!) állítottak fel standot, kihasználva a mai jó időt és az oda kilátogató kisgyerekes szülők áradatát. Azért a pofátlanságnak is van/lehetne határa!

zila5 2014.10.12. 17:18:04

@czegledyroli: Úristen. Szegény Fidesz. :(

zila5 2014.10.12. 17:19:22

@Gézuka66: Úristen. Szegény gyerekek. :(

OkoskaTo:rp 2014.10.12. 17:26:42

5. Az iskolai kampányanyag-osztás Zuglóban is megvolt.
1. Aztán a közpénzen, az alpolgármester nevében (aki azóta polgármester-jelölt) levélben szétküldött kampányanyag szintén.

czegledyroli 2014.10.12. 17:36:11

@zila5: Mi a bajod? Az nem jogsértő, amit leírtam? Mocskos banda ez a juhász-féle társaság? :)

tisztapista 2014.10.12. 17:42:18

Szerintem Kovácsra, Nagyra és Szabóra kell szavazni. Ők pártoktól függetlenül velünk voltak, vannak, és lesznek.

bandurrrr 2014.10.12. 18:03:19

Úristen, gyerekek vannak egy kampányfilmben! Úristen, valaki egy magánház erkélyére lógat egy plakátot?

Az már sehol, senkinél nem veri ki a biztosítékot, hogy kinyírták azt a szerencsétlen alcsúti juhászt?

Tragikus, rémisztő hely ez az ország, agyhalott gonosz birkákkal. Sikíthatnékom van.

zila5 2014.10.12. 18:08:57

@czegledyroli: Nőci vagyok, úgyhogy csak együttérzeni vagyok képes, okoskodni nem annyira.

czegledyroli 2014.10.12. 18:09:55

@bandurrrr: Kinyírják? Ez valami krimi? Ezt komolyan gondolod? Sajnálom az öreget, de ahogy néztem a baleset egy ki nem világított útszakaszon történt...ha nem vette fel a láthatósági mellénye, akkor hatalmas kockázatot vállalt...:(

czegledyroli 2014.10.12. 18:10:47

@zila5: Együtt-érezni? :D Juhász Petivel? :D

gizmo266 2014.10.12. 18:11:18

Jó kis cikk volt ez, lendületet adott a nyelvtanuláshoz.

zila5 2014.10.12. 18:11:19

@bandurrrr: A juhász ügy agyon lesz hallgatva. Én még dolgozom fölfelé, de sajnos nem lehet. :(

zila5 2014.10.12. 18:13:41

@czegledyroli: Mér, aztat írtam, hogy szegény Peti? Hol?

Fecus 2014.10.12. 18:17:59

@bandurrrr: Már bocsánat, de te hülye vagy! Senkit nem nyírtak ki. Sajnálatos a mi történt, Isten nyugosztalja, de nehogy már rögtön gyilkosságról írjon bárki is, ez a legnagyobb baromság, amit az elmúlt hetekben olvastam.

Az viszont igenis felháborít, ha valaki magánlakást/házat használ fel hirdetésre, az pedig egyenesen undorító, hogy a szocik kisgyerekek szájába adnak blőd, alaptalan, hazug mondatokat!

Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló ! · http://www.youtube.com/watch?v=Fe_6EavXIwA 2014.10.12. 18:23:00

Az a kajaosztás cseppet egyoldalúan lett feltüntetve.

Botka ugyanúgy osztotta a kaját Szegeden, mint Molnár Gyula Gazdagréten, és ahogy a cikkben szereplő Fideszesek.

Szerintem csak véletlen hogy az MSZP-s kajaosztókat kihagyta a blogger. :DDD

Netuddki. 2014.10.12. 18:26:16

Magyarország összefog! Ja, lehet körmöt rágni, hogy az 50%-os részvét meglesz-e! B+ orbán!

A fidesz, természetesen közpénzből fizetett, nyilacskás önreklámjáról meg mindig ez jut eszembe:
www.youtube.com/watch?v=M1owcncKCHg
Aki még nem látta volna...

Netuddki. 2014.10.12. 18:33:36

@Fecus: "A rendőrség késő esti közleménye szerint az áldozat az úttesten volt, amikor elgázolta a 84 éves sofőr a Mercedesével."

Hát nem tudom, én azért utánanéznék...

dadddd 2014.10.12. 18:34:39

@nicktolvajmentesítő_kovi1970: "Ja, lehet körmöt rágni, hogy az 50%-os részvét meglesz-e! B+ orbán!"

Miért nem mentetek el szavazni?

Steve the Great 2014.10.12. 18:36:16

Én azért a legpofátlanabb vagy akár legaljasabb húzásnak azt tartom, amikor egyes kormánypárti politikusok azt emlegetik, hogy akkor jön az adott településre sok pénz, ha a lakosok a megfelelő jelöltet választják. Nem fideszes találmány ez sem (emlékezzünk Lamperth Mónikára), de szokás szerint ők továbbfejlesztették a módszert.

deruyter 2014.10.12. 18:43:42

@czegledyroli: Kérem, hogy magyarázd már el, hogy az miért probléma, ha vki magánházra rak hirdetést! Pl. a sajtájára vagy barátjáére, aki ezt neki megengedi. Tényleg nem értem. Különösen, hogy egyesek iskolában templomban kampányolnak, ami ugyebár mind középület. Lehet, hogy Juhász azért rakta oda, mert minden felületet elfoglalnak a fidesz cégei? Hmm. erre nem gondoltál?? Simicska plakát-cége. Ugye erről még nem hallottál? És arról, hogy a kampányköltés nagy része a fityisz adófizetői pénzen folytatott önfényezése?

bandurrrr 2014.10.12. 18:44:58

@czegledyroli: Megrendelni egy két vadkant jó pénzért mindig lehet. Szegény öreg amúgy is igen balszerencsés figura volt, véletlenül pont a maradék földjét is szétbaszta egy azóta is beazonosítatlan kombájn, véletlenül pont azután, hogy nyilvánosan is fel merte emelni a hangját (végső kétségbeesésében amúgy)...

Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló ! · http://www.youtube.com/watch?v=Fe_6EavXIwA 2014.10.12. 18:45:33

@nicktolvajmentesítő_kovi1970:

Ostoba MSZP csicska..

- Nincs ingyen segíly, van közmunka,
- Nincs ingyenes gyerekgyártási pótlék, van családi adókedvezmény.
- Nincs bőrt is lenyúzó második harmadik kulcs az SZJA-n.
- Nincs beazonosíthatatlan karhatalmisták által rommá vert ellenzéki tömeg.
- Nincs elkúrás, hanem van gazdasági növekedés, adósság csökkenés.
-Nincs háromszoros gázár és villanyár emelkedés, mint a szociknál, hanem van rezsicsökkenés.
-Nincs bankoknál végletekig eladósodás, hanem van a bankoktól visszakövetelt kártérítés, törlesztő részlet csökkenés.
...

A Sor végtelen.

Csak az agyhalott birkák szavaznak az MSZP-re,

Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló ! · http://www.youtube.com/watch?v=Fe_6EavXIwA 2014.10.12. 18:47:50

@deruyter:

Elmagyarázom neked ostoba MSZP csicska.

Arról van itt nagyban szó, hogyha egy Budapesti lakásra molinót akarsz kihelyezni, akkor kell kérni ehhez engedélyt a megfelelő önkormányzati hivataltól.

Ha ez nem így lenne, mindenhonnan lógnának a belvárosban az MSZP-s és Fideszes plakátok és a reklámok.

Örömmel nyugtáztam, hogy a szabályokra, és a városképre magasról szaró ballib tetvek se tehetnek meg akármit !

♔bаtyu♔ 2014.10.12. 19:09:00

@zila5: Ja, annyira agyon lesz hallgatva, hogy az Index 22 pontos betűkkel közli.

El kellene kapcsolnod az ATV-ről, azon túl is van élet.

Kandabula 2014.10.12. 19:11:10

Amennyiben valaki folyamatosan figyeli az ország történéseit, már rég kialakította véleményét. Őket egy választási plakát és egyéb cirkusz nem fog befolyásolni.

♔bаtyu♔ 2014.10.12. 19:14:01

Nem tudjátok e, de az önkormányzati választásokat magasan a balliberális pártok nyerték.

Ugyanis akik otthon maradtak, azok is rájuk szavaztak:)))))))))))))

Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló ! · http://www.youtube.com/watch?v=Fe_6EavXIwA 2014.10.12. 19:17:29

@♔bаtyu♔:

Ez így nem teljes..

Választások elötti ballib mantra: - Aki nem megy el szavazni, az a Fideszre szavaz.

Választások utáni ballib mantra: - Akik nem mentek el, azok tiltakoztak a FIdesz választási rendszere ellen.

Lakatos Baltazár 2014.10.12. 19:18:59

@czegledyroli: menjel setalni a belvarosba, aztan szamold meg hany nagypolgari lakas ablakaban virit fidesz logo. idiota

♔bаtyu♔ 2014.10.12. 19:23:00

@Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló !: Nahát, most nézem, Kovinak elklónozták a nickjét. Micsoda emberek vannak.

milliliteratura · http://milliliteratura.blog.hu/ 2014.10.12. 19:23:57

a pléhbános nem követett el gerinctelenséget. semmilyen kampányról nincsen szó, amelyben egyik vagy másik másik párt mellet/ellen agitálnának. itt kérem egyszerűen írásban fel lettek szólítva a hívek, hova kell szavazni.

♔bаtyu♔ 2014.10.12. 19:27:42

Azzal együtt nekem Hassay Zsófia nagyon bejön.

zila5 2014.10.12. 19:34:12

@♔bаtyu♔: Nincs tévém hál istennek. Én is indexet olvasok, mint te. Nem is értem, miért nem értünk egyet. :D

lutria 2014.10.12. 20:29:39

Nálunk a szavazókör környékén felfestették az aszfaltra egy ellenzéki jelölt nevét-valaki nemsokára átfújta fekete festékkel(jogosan,mert 150 méteren belül voltak)viszont a szavazókör ajtajától 10 méterre kitették egy fideszes jelölt 1 m2-es választási plakátját (furnérlapra ragasztva és a legvastagabb kábelkötözővel rögzítve)és senki nem távolította el...

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2014.10.12. 23:01:38

Választás után erre a posztra már csak annyit mondok: Naés?

vackor1 2014.10.12. 23:02:54

Jelzem, hogy Siófokon nem csak a választásIG van lehetőség a telefonigénylésre, bár kétségtelen, hogy október 1-től lehet élni a lehetőséggel.. :))
süti beállítások módosítása