Magyarország új nézőpontból, mellébeszélés nélkül.

A Körúton Kívül

A Körúton Kívül

Én a vandálokkal vagyok!

2014. október 27. - AKörútonKívül

ablakonbebaszparty.pngMég szinte el sem kezdődött az internetadó elleni tiltakozás, de az úgynevezett „demokratikus ellenzék” már most igyekszik lenyúlni. Ebben a közmédia is besegít, Németh Gábor, az MSZP-s Egyenlítő blog volt szerkesztője másnap reggel meg is jelent a királyi adón, és azt állította, a blog szervezi az internetadó-ellenes tüntetést.

És ott van még Gulyás Balázs, a tegnapi tüntetés egyik szervezője – aki egyébként igen homályos körülménye között lett szervező – akiről mára köztudott, hogy MSZP-tag, és aki a tüntetés óta nem győz elhatárolódni a résztvevőktől, legalábbis a tömeg azon részéről, aki nem azt csinálta, amit ő mondott.

Reality check, kedves Balázs: a tüntetők nagy része nem azért volt ott, mert te szervezted, hanem annak ellenére. Ha valamelyik levitézlett „baloldali” párt nevében jelented be a rendezvényt, te is tudod, hogy tizedannyi ember sem lett volna rá kíváncsi. Nyilván ezért is jelentetted „magánemberként”. De hiába próbálja a pártod lenyúlni a tiltakozást, az úja adónem miatti tömeges felháborodást párszáz szavazatra váltani, a tömeg nem azért volt ott, hogy egy szoci káder párton belüli pozícióját erősítse. Hanem, mert nem akarnak 150 forintot fizetni minden letöltött gigabájtért, illetve végignézni, hogy a kormány egy újabb iparágat játsszon át a maffia kezére.

Az az igazság, hogy a Fidesz székház ablakát monitorokkal bedobáló dühös fiatalok sokkal inkább képviselték a tömeget, mint az MSZP-s szervező, Gulyás Balázs. Aki annak az MSZP-nek a tagja, akik 2008-ban ugyanezt az adót készültek bevezetni. A tüntetés vége óta ő, és az ellenzéki pártok nem győznek elhatárolódni a „vandáloktól”, „szélsőségesektől”, meg „provokátoroktól”, Pedig elhatárolódásra is sokkal inkább lenne oka a résztvevőknek Gulyástól és párttársaitól. A „huligánok” betörtek pár ablakot, az MSZP egy egész országot tett tönkre, hazugsággal nyert választásokat és többmilliárd adóforintot nyúlt le. Döntsék el a kedves olvasók, melyik a súlyosabb, és hogy kinek kéne kitől elhatárolódnia.

Az ellenzéknek láthatóan kényelmetlen ez az egész ügy. Szigetvári Viktor, az Együtt-2014 (vagy hogy hívják most éppen őket) vezére egyenesen a parlament nemzetbiztonsági bizottságának összehívását kezdeményezte néhány betört ablak miatt. Nyilvánvaló, hogy az MSZP és utánfutói mitől félnek: nem néhány dobálózótól, hanem attól, hogy valakik a saját feltételeik szerint is lehetnek ellenzékiek. Ennek a megakadályozása az, ami már évek óta lekötik ezeknek a pártoknak szinte minden energiáját: ők azok, akik elsőként próbálnak kooptálni minden kormányellenes tiltakozást, átlátszó ígéretekkel becsatornázni minden elégedetlenséget, pár szavazatért feláldozni és hiteltelenné tenni bármilyen ígéretes megmozdulást.

Mi kint voltunk vasárnap, mert nem értünk egyet az internetadó szervezetével. De se Gulyás Balázs, sem az Egyenlítő, sem az MSZP nem képvisel minket. És kint leszünk a keddi, Kossuth téri tüntetésen is, tökmindegy, ki jelenti be. De azt hiába várja akár Gulyás Balázs, akár az Egyenlítősök, hogy majd engedelmeskedjünk az utasításaiknak. Mert akármit is hazudnak, a tömeget nem ők hozták, hanem maga az internetadó.

Ez itt a reklám helye

https://scontent-a-fra.xx.fbcdn.net/hphotos-xpa1/v/t1.0-9/10421472_791638110897764_55876834618893159_n.jpg?oh=266ab37cc611ec5123369a6fd657199f&oe=54ED288C

A bejegyzés trackback címe:

https://korutonkivul.blog.hu/api/trackback/id/tr36836977

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Sajnos csak az erőszakból értetek 2014.10.27. 19:44:51

Ha valamit megtanultunk az elmúlt évek kormányzásából, akkor az a tegnap esti masszívan cinikus Fidesz közlemény pontos ellentéte: kurvára nem vagytok nyitottak az érvekre, békés párbeszédre, és hallgatjátok meg barátsággal és türelemmel azokat, akikne...

Trackback: Népszavazást a információközlés szabadságáért! 2014.10.27. 17:11:52

  Hősök tere tele és az Andrássy út nagy része is tüntetőkkel. Ez bizony akkora tömegtámogatás, amivel nem csak lehet, de kell is ledönthetetlennek állított falakat döntögetni. Ekkora támogató tömeggel már biztosan át lehet vinni egy érvényes népszava...

Trackback: Internetadó Best Of 2014.10.27. 17:11:34

  Oldal látogatási vizitdíj? Ebből nagy bukta lesz! Stadionadóhoz mit szólnál Viktor? Vagy meccsadóhoz? Magyarország lesz az első ország ahol olcsóbb lesz kurvázni, mint netes pornót tölteni. Újabb álláslehetőség valakiknek. Router-leolvasó. "...

Trackback: 2006 és 2014 2014.10.27. 12:48:31

Na, letudtuk ezt is. Végre meglett a ballibek saját székházrombolási ügye, mely miatt immár 8 éve irigykednek a Fideszre. A recept profi volt, a ballib agytröszt – követve a 2006-os példát – szélsőjobbos futballhuligánokat szerződtetett. Megvolt a pá...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Pan Modry 2014.10.27. 16:05:56

Pontosan, a jelenlegi ellenzeki nimandok valojaban a Navmaffianak kedveznek. Ha nem tetszik nekik az internetado akkor menjenek ki ok is maganemberkent de ne probaljak magukat mint initiator feltuntetni.

Gazz 2014.10.27. 16:35:14

Korrekt írás!
Én egyébként arra is számítottam, hogy Gyurcsány meg fog jelenni, de hála az égnek más dolga volt.
Remélem kedden se teszi tiszteletét.
A balhé meg egy nagy túrót okozott tízmilliós kárt. Ma reggel ott voltam fényképeztem, legalább tízzel kell osztani.

sanyix 2014.10.27. 16:38:16

el kell kergetni onnan a libsibolsikat! Nem zabad hogy a magukévá tegyék ezeket a tüntetéseket is.

szigetipotyautas · http://kommentanemkommentalhatora.blog.hu 2014.10.27. 16:38:23

Te seggfej, ne is zavarjon, hogy jóval előtte épp az elvtársaid háborogtak rajta, uogy az egész tüntetés csak maszop akció, mert abpárt valamelyik tagha/tisztségviselője szervezi.

szigetipotyautas · http://kommentanemkommentalhatora.blog.hu 2014.10.27. 16:39:18

@sanyix: ja, ja, meg kell hagyni a söpredéknek, akik most a fidesz székzázát kezdték bontogatni, igaz?

szigetipotyautas · http://kommentanemkommentalhatora.blog.hu 2014.10.27. 16:41:34

@Gazz: tökmindegy, mennyi a kár. A fideszes elvtársak mindig hazudnak, ugyanakkor a csőcselék most, hogy nem talál más okot, beszivárog az ilyen tüntetésekre. Na ez utóbbit kéne megakadályozni.

szigetipotyautas · http://kommentanemkommentalhatora.blog.hu 2014.10.27. 16:45:03

Poszterkének úgy mellékesen: voltál szavazni?
a) nem -> akkor kussolj!
b) igen, és erre a kormányra szavaztál -> szintúgy kuss!
c) igen - ezt nem hiszem

otapi 2014.10.27. 16:56:05

@szigetipotyautas: d) erre a kormányra szavazott, de a választási programban nem volt szó internetadóról. Igaz, az egész választási program kimerült egy szóban :)

alvito 2014.10.27. 16:57:18

A cím ("én a vandálokkal vagyok") - hiába próbálja metaforába emelni - mindent elárul. Tény, hogy a vandálokkal van. A vandálok pedig nem vízilovak.

Nbl 2014.10.27. 16:59:24

Van olyan kör még ezek szerint ahol ez a libsibolsizás sikknek számít? Csak mert akkor tessék már következetesnek lenni és OV-t meg az evltársait meg exlibsi nácinak titulálni... következetes ostoba fasznak még mindig jobb lenni mint szimplán ostoba fasznak, nemigaz?

inreallife 2014.10.27. 17:01:28

úgy látszik az mszp sem fogta fel, ahogy a kormány sem, hogy ez nem egy kormányváltó tüntetés volt. ez a politikai elit elleni tüntetés volt, mégha orbánbűnözést is skandáltak egyesek. a bérből és fizetésből élők már nem fogadnak el újabb adókat. csökkenteni kell a költségvetést, hogy ne kelljen ennyi adó.

az inaktívak menjenek munkát keresni, az aktívak meg fizethetnek majd kevesebb adót. ez baloldali program lenne? kétlem. mindegyik csak az adókat emeli, amíg tűri a nép. orbánék egyenesen futószalagon gyártják a az álcázott adóbombáikat, amit természetesen a nép fizet meg így vagy úgy, mert az államnak nincs más bevétele. ha a cégektől veszi el, azt csak azt jelenti, hogy a cégeken keresztül az emberektőúl veszi el, adó és megszorítás.

Peppone Botazzi 2014.10.27. 17:07:18

@szigetipotyautas: D pofád befogod és nem te döntöd el más hogy szavazott. Most pedig eltakarodsz anyádba te féreg.

Világnézet Netes Napló · vilagnezet.blog.hu 2014.10.27. 17:13:09

Ekkora támogató tömeggel már biztosan át lehet vinni egy érvényes népszavazást, amely a jelenre és a jövőre nézve is biztosíthatná, hogy egyik kormány, egyik párt se próbálkozzon a szólás és információközlés alap emberjogi normáit semmilyen módszerrel sem korlátozni. Sem a bloggerek az egykor volt fénymásológépekhez hasonlóan nevetséges regisztrációjával, sem nemzeti internetboltokkal, sem trükkös és népnyúzó adóval.

polyvinyl · http://beszelomajom.blog.hu 2014.10.27. 17:15:35

"Nyilvánvaló, hogy az MSZP és utánfutói mitől félnek: nem néhány dobálózótól, hanem attól, hogy valakik a saját feltételeik szerint is lehetnek ellenzékiek. "

Ugye nem hiszed, hogy egy, már a legelső fellépése alatt is tomboló csürhe valaha is szerezhet akkora támogatottságot, hogy ellenzéki párttá tudja kinőni magát?

KUHULIN 2014.10.27. 17:17:35

@Nbl: Nem nagyon vágod, hogy honnan ered a libsi kifejezés? Nem baj, még biztos nagyon fiatal vagy.

sanyix 2014.10.27. 17:18:16

@Nbl: nem sikk. Írjam azt hogy maszop-dk-együtt? nem lövidebb az hogy libsibolsi. Milyen náczykról beszélsz? Jaj megint egy hivatásos rettegő? Nincsenek itt náczyk csak libsibolsik/vörös komcsik, és narancs komcsik...

szigetipotyautas · http://kommentanemkommentalhatora.blog.hu 2014.10.27. 17:20:49

@sanyix: testvér(e a jobbikos csürhének)! A bolsik, azok a fideszes elvtársaitok.

polyvinyl · http://beszelomajom.blog.hu 2014.10.27. 17:20:57

"Nyilvánvaló, hogy az MSZP és utánfutói mitől félnek: nem néhány dobálózótól, hanem attól, hogy valakik a saját feltételeik szerint is lehetnek ellenzékiek. "

Ebben egyébként tévedsz. A balos politikusoknak azért kínos, ami történt, mert ha a Fidesz úgy akarja, a következő négy évre rájuk ragasztja a címkét, hogy "a baloldal csak rombolni tud". És hülye lenne a Fidesz, ha nem ezt tenné.

Úgyhogy szerintem a csillogó tekintetű ifjú titánok, meg a hamvas leánykák nagy szívességet tettek a Fidesznek a tegnapi akciójukkal az egyébként is erőtlen és komolyan nem vehető ellenzék további erodálásában. Pontosan emiatt feszengenek a balos politikusok.

szigetipotyautas · http://kommentanemkommentalhatora.blog.hu 2014.10.27. 17:22:50

@polyvinyl: na ja. Ahogy akkor is igyekeztek a maszopra fogni, amikor vekker úrék lázították a söpredéket.

ex-dr. vuk 2014.10.27. 17:28:48

"MSZP egy egész országot tett tönkre, hazugsággal nyert választásokat és többmilliárd adóforintot nyúlt le"

Most helyettesitsuk be az "MSZP" helyere a "Fidesz"-t. Hmm.. igy is stimmel.

ex-dr. vuk 2014.10.27. 17:29:57

@polyvinyl: erdekes, amikor 2006-ban a fidesz berelte fel ugyanezeket a huliganokat, akkor az rendben volt, es a rendorok voltak a kocsogok h hozzajuk mertek nyulni...
A segg-szaj versenyt a fidesz evszazadokra elore megnyerte szerintem :D

inreallife 2014.10.27. 17:30:31

@vilagnezet.blog.hu: az ötlet jó, csak lehetetlen. az alkotmányban rögzítve van, hogy a költségvetést érintő tételek esetében nem írható ki népszavazás...
a 300 forintos vizitdíj országában nem lenne kétséges az internetadó népszavazáson való megmérettetésenk a végeredménye, alkotmányt kell módosítani hozzá...

igaz_ember 2014.10.27. 17:34:14

A tiltakozás bármi ellen egy demokratikus alapjog...a vandalizmus ellenben büntetendő...ennyi. Sokkal inkább arra számítottak egyesek, hogy ez a vandalizmus majd jóval keményebb rendőri erőszakot szül. Nos tévedtek ez nem jött be és nem is fog. Isten hozta a vandálokat a demokráciában, amelyet diktatúrának akarnak beállítani. Jegyzem meg a kedves vandálok által okozott kárt is majd az adófizetőknek kell megfizetnie ugye, mert kétlem, hogy ők a vandálok amúgy erre képesek lennének. Amúgy meg :) se gumibot se könnygáz? se kordon? se gumilövedék? Egy kis 2006-os nosztalgia ugye? De tessék üvölteni, hogy Putyin meg diktatúra. Na ez az igazán beteg....erről mikor lesz poszt? Ez így nem az Internetadóról szólt, hanem egy provokáció volt az ellenzék részéről... és most tök mindegy mit gondolok az Internet adóról. Megsúgom nagyon helyesen Kedden sem fogják csak a megfelelő mértékben kezelni a tisztelt vandálokat...úgyhogy fel a Putyin táblákat és előre a hiteltelenség lenini útján:) A tisztelt tüntetést szervezők és egy amúgy demokratikus tiltakozás lett lejáratva...amiért csak "gratulálni" tudok ahogy a poszt írójának is. Ja és külön öröm hogy az amerikai ügyvivő a tiszteletét tette, csak a független tiltakozás jegyében ugye.:)

inreallife 2014.10.27. 17:42:41

@igaz_ember: nem baj, ha hülye vagy, a te érdekedben is mentek, nem kell megköszönni ;)
2006 után erre vandalizmust kiáltani?

igaz_ember 2014.10.27. 17:45:26

@inreallife: Ok én hülye vagyok...de ezek szerint a te szótáradban a törés-zúzás a babzsúr néven van emlegetve...:) na azért nem mennék még véletlenül se a jelenlegi ellenzék közelébe sem...

igaz_ember 2014.10.27. 17:47:25

@inreallife: Amúgy meg ugye igazán megköszöni valamit a szavazáskor kell...ezt hívják demokráciának...

szigetipotyautas · http://kommentanemkommentalhatora.blog.hu 2014.10.27. 17:49:40

@igaz_ember: nyugi seggfej, ha a csürhétek újrakezdené az akkori balhét, akkor lenne gumilövedék is. Csakhát eltérően a birkáktól, itt viszonylag kevesen vevők rátok.

szigetipotyautas · http://kommentanemkommentalhatora.blog.hu 2014.10.27. 17:50:33

@inreallife: hagyd rá, a fidesz székházból rángatják a zsinórjait.

igaz_ember 2014.10.27. 17:52:24

@szigetipotyautas: Nyugodtan seggfejez:) a kettős mércétek miatt és honfitársaid csürhézése miatt pont a FIDESZ malmára hajtod a vizet...sok sikert hozzá.

32FNewYork 2014.10.27. 17:53:44

Jó poszt, abszolút egyet lehet érteni vele. Egyelőre ennyi elég is, hogy utcára menjenek. De azért ki kell nőnie belőle a többnek, mert különben elhal.

sanyix 2014.10.27. 17:54:05

@szigetipotyautas: nekem nem elvtársaim a fideszesek, gyűlölöm őket, nézd csak meg a mai hozzászólásaimat az egyik fidióta agitproposhoz. De a hozzászólásodból látom már vérbe fordult a szemed mikor libsibolsiztam (mivel nyilván magadra vetted), és rögtön előjött az "ahol nem mi vagyunk ott az ellenség(fidesz)" mentalitás, szóval elárultad magad libsibolsi :)
Én a hozzád hasonló tetveket, és a fideszes tetveket is utálom, ezért írtam hogy minden tetű pártot ki kell utálni az ilyen tüntetésekről, de eddig még csak a libsibolsi elvtársaid próbálkoztak meg vele.
Tegyél fel egy alufóliacsákót a fejedre, nehogy lehallgathassák a gonosz náczykok az értékes gondolataidat. (segítek, keress a házakban keresztespókot, valószínűleg az is náczy ügynök, csak a horog már nem fért rá :), valószínűleg a titkos náczy holdbázisról küldte személyesen III. Adolf führer).

polyvinyl · http://beszelomajom.blog.hu 2014.10.27. 17:54:46

@ex-dr. vuk:

"erdekes, amikor 2006-ban a fidesz berelte fel ugyanezeket a huliganokat"

Nem huligánok vandálkodtak, hanem mama-hoteles szarjankók. Az egyik szintén címlapos blogger-kollégád írja is, hogy mennyire bejött neki a cingár kis picsa, aki alig bírta átdobni a kerítésen a húszkilós monitort :D

Bobby Newmark 2014.10.27. 17:57:00

@Gazz: Elfelejted, hogy hol vagyunk... Amit egy családi házon rendbe hozol egy milláért, az egy közintézményen legalább tíz.

nnnnnnnn 2014.10.27. 17:58:01

keddi tüntire le kéne szerződtetni a libsiknek valami erősebb embert aki 50 centinél magasabbra is képes feldobin egy monitort, mert ezen röhögött tegnap a fél ország.

Netuddki. 2014.10.27. 17:59:45

@vilagnezet.blog.hu: "egyik kormány, egyik párt se próbálkozzon a szólás és információközlés alap emberjogi normáit semmilyen módszerrel sem korlátozni."

"Ebben a blogban jelenleg nem kommentezhetsz!"

Szólásszabadság mi ige? Bezzeg te bármikor kitilthatod a blogodból a zembereket akiknek a hozzászólása neked nem tetszik? te kis takonygerincű moderátor, te!

Netuddki. 2014.10.27. 18:02:54

Fideszcsicskák! Nem maszopozni kéne hanem utánanézni hogyan lopják az ÁFA-t a fideszközeli cégek! Ha befizetnék az ÁFA-t talán még internetadót sem kéne beszedni, hogy az egyre jobban teljesítő Magyarország költségvetési lukait legyen mivel befoltozni. Balfasz fideszesek, fideszes balfaszok!

csak egy néző 2014.10.27. 18:04:35

@$$$=$$$:
A fidesz meghirdette, hogy az elavult számítástechnikai eszközöket bárki leadhatja a fidesz székháznál. Inkább megköszönnék a sok lelkes környezetvédőnek, hogy odahordták és nem össze vissza eldobálták volna.

béla a görög (törölt) 2014.10.27. 18:10:55

Elmondom mi a helyzet. Az ellenzék dolga akár szereted őket akár nem az, hogy felszínre kerüljön és véleményt alkosson bepróbálkozzon valamint a szélsőségektől elhatárolodjon. A tüntetők feladata az hogy tiltakozzanak illetve betörjék a Fidesz székház ablakait illetve lerázzák akik nem akarnak maguk mellett látni. A Fideszé meg hogy szopjon, mivel ő van hatalmon.
Ez egy ilyen egyszerű leosztás mindenki csinálta a dolgát.
A tied az hogy utólag megoszd / megmásisd / finomítsd a történteket?
Ez most nem fog összejönni. Jó volt ez úgy ahogy volt. Nem kell magyarázni.
Attól, hogy utálod a baloldalt az még van és lesz.
Nekem mindegy ki hozta kölcsönhatásba a monitort az ablakkal. A lényeg hogy megtette.
Úgyhogy törödj bele, hogy vannak tüntetők van baloldal és mindenki csinálja a dolgát.

inreallife 2014.10.27. 18:17:18

@igaz_ember: látom te sem érted. az ellenzék ugyanúgy internetadó mellett kardozgatott annó, mint a főnökeid, akik fizetnek neked. mi értelme lenne visszacserélni rájuk, hogy ők vezessék be? felőlem az összes politikai párt mehet a levesbe, csak egyéni képviselők legyenek a parlamentben, ahol mindenki úgy nyomogat, ahogy az emberek elvárják tőlük. aki nem azt nyomja, ahelyett majd küldenek másikat gombot nyomni, más funkciója (gondolkodás) nem lenne...

inreallife 2014.10.27. 18:18:32

@igaz_ember: nem szavazás után másfél héttel? ja, te azt hiszed a fasz másik végén állsz?

igaz_ember 2014.10.27. 18:22:57

@inreallife: Senki sem fizet...de ha neked ezt kell hinned, hogy meggyőzd magad. Hmmm....mondj nekem egy olyan országot ahol nem pártok hanem egyéni képviselők vannak és idézlek úgy nyomogatnak ahogy az emberek elvárják. Szerintetek lehetséges mindenki kedvére tenni? :) Na ilyen még nem volt max a diktatúrákban, ahol addig vertek amíg csak bólogatni maradt erőd.

gigabursch 2014.10.27. 18:25:04

Címe alapján nem ilyen írásra számítottam, de a fröcsögést meghozták a szokásos egyének, akik szerint mindenki aki nem kér az idiokrációból, az csak nácifasisztarasszistatúristaterroristakultúristatrappistabesenyőpista.

Ennyi...

Persze a tüntetők java részénél szívesen feltenném a kérdést, valahogy úgy, mint a Markos-Nádas Felvonulók kérték-jében:- és mi a helyzet az adóbevallásával?

igaz_ember 2014.10.27. 18:32:36

@inreallife: Szerinted mire való a szavazás? A tragédia igazából az, hogy nincs hiteles ellenzék. Ez nagyon-nagyon veszélyes. Az igazi kontrollt az adja a demokráciákban, hogy mindig ott van a kormányokban a félsz, hogy ha ezt meghúzom akkor az ellenzék mit fog mondani...ergó milyen alternatívát tud adni...mivel fogok veszíteni a népszerűségéből, hogyan veszíthetem el emiatt a következő választást. A dolog eljutott oda ami szerintem szégyen, hogy a jelenlegi hatalmon lévőknek olyanokat kellene sorozatban húzniuk 2018-ra hogy maguk verjék szét a saját alap bázisukat és kisebb rossznak tűnjön fel a jelenlegi ellenzék. Ehhez kellene belső viszálykodás, széthúzás is. Ergó a jelenlegi ellenzék olyan erővel zúzta szét magát, amilyet szerintem normális országban nem szokás. Vagy tehát ez... vagy elölről kellene felépíteni valami hiteleset. Itt viszont sok kérdés van ez mennyi idő? kikből? Egy országnak egy teljes elit csere esetén max még egy lépcsője van, aztán snitt. Értem én hogy seggfej vagyok meg hülye meg szerinted fizetett fidesz bérenc...de a tények makacs dolgok.

William Kidd 2014.10.27. 18:41:23

Ez az iras korrekt, a faszom a partpolitikaba, es a ballibes pocskoszorukbe.

Itt a 150/1 GB plusz adorol van szo, nem partpolitikarol, arrol hogy egy eleve adozott szolgaltatasert (27% AFA van rajta) miert kellene nekunk meg fizetni?! Aktualisan 700 Ft-ra csokkent az ado merteke maganszemelyekre, na de mirefel? Ez nonszensz, ott van mar az AFA, 7000 Ft eseteben ez 1890. Most meg plusz 700, a kurva anyjat Orbannak meg a hiveinek.

Balogh Torrente Tibi de la Omlás (törölt) 2014.10.27. 18:43:18

@otapi:
Nem volt szó internetadóról, de a telefonadó és a tranzakciós adó után nyilvánvaló volt a narancskommunista párt véleménye a technikai vívmányokról. 2010-ben én azt mondom, aki ezekre szavazott, az tévedett, aki viszont 2014-ben is, az vagy buta, vagy nagyon durván tájékozatlan, vagy haszonélvező, vagy hazaáruló.

polgári kór 2014.10.27. 18:50:25

világos hgy a ballenzék rámozdul erre a dologra, hiszen ez a legnagyobb Orbánellenes megmozdulás több mint 8 éve. Mondjuk én biztos nem leszek 700ft miatt szoci szavazó de biztos van aki de.

Balogh Torrente Tibi de la Omlás (törölt) 2014.10.27. 18:51:28

Egyet is értenék a cikkel, de egy probléma van, hogy nem ez az első különadó, amivel gond van, meg nem a különadó az egyetlen probléma. Vajon egy 100%-ban önszerveződő ellenállás az internetadó ellen elég ahhoz, hogy ne legyen internetadó, ha elég ahhoz, akkor elég ahhoz is, hogy további extrém ostoba ötleteket ne akarjon megvalósítani a kormány? Mert ha nem, akkor bizony alternatívát kell felmutatni a kormánnyal szemben, még ha most nincs is választás, mert épp most volt. Akkor viszont két lehetőség van, vagy új mozgalmat majd pártot létrehozni, úgy hogy a valamikori baloldalból senki ne legyen ott, vagy pedig nem rinyálni, ha ezek beállnak a tüntetők mögé. Én előbbit preferálnám, de azt tudni kell, hogy ehhez nem elég a narancskomcsik intézkedéseit támadni, mert a 2 millió zombi így is, úgy is a Fideszre fog szavazni, és amíg ez a bázis megvan, a másik oldal meg szabdalt, addig bármit meg fognak tenni, mert bármit megtehetnek. Az kell, hogy az új mozgalom majd párt ennél a 2 milliónál több szavazót tudjon összeszedni, ráadásul mindezt úgy, hogy a falvakban, kisvárosokban is meg tudjanak jelenni, szemben az eddig új pártokkal, akik erre nem voltak képesek. Erre lehetőséget adhat egy-egy narancskomcsi ostobaság elleni tüntetés, de okosan kell élni vele.

Balogh Torrente Tibi de la Omlás (törölt) 2014.10.27. 18:52:38

@KUHULIN:
Közöd? Azt azért gondolhatod, hogy nem a narancskommunistákra.

alvito 2014.10.27. 18:54:38

@vilagnezet.blog.hu: Költségvetést érintő dolgokról - úgy tudom - nem lehet népszavazást tartani.

Balogh Torrente Tibi de la Omlás (törölt) 2014.10.27. 18:55:14

Egyébként most kellene alapítani egy erősen technokrata pártot, és elmagyarázni a "zembereknek", hogy miért jó irány az információs társadalom, és miért nem jó irány annak akadályozása.

Balogh Torrente Tibi de la Omlás (törölt) 2014.10.27. 18:56:02

@alvito:
Elvileg a hülyenépszavazás idején sem lehetett, aztán mégis...

2014.10.27. 18:58:41

@Peppone Botazzi: Támogatom a felvetést. Mindkét oldalon létezik sajnos a menetelő nyugger állat, akit nem zavarnak a tények, s a már nem csak úriembereknek kínos jelenségek, emberek.
Demszky kicsit sok volt már azon az estén különben, tényleg.

nnnnnnnn 2014.10.27. 19:02:23

@Balogh Torrente Tibi de la Omlás: ha nem mered felvállalni kire szavaztál akkor általában az van mögötte, hogy valamelyik baloldali pártra húztad az x-et. hosszászólásaidból én a demokratikus koalícióra tippelnék.

KUHULIN 2014.10.27. 19:07:46

@$$$=$$$: Vagy ha űber-értelmiségi (hehe), akkor az lmp-re. Mert azok cukik... :D

2014.10.27. 19:20:11

Vajon mennyire fájhat a 50-150 ezres okostelefont lóbálóknak a nem is általuk fizetendő havi maximum 700 Ft? Mert nyilvánvaló, hogy ez az adó az igazán szegényeket nem érinti...

2014.10.27. 19:21:06

Egyébként a 21. században tényleg baromság a netadó...

KUHULIN 2014.10.27. 19:21:51

@IKDFA: Cúnya demagóga vagyol! :)

átlátó 2014.10.27. 19:31:55

Az van véreim, forradalmárok, hogy a hintalovak, - politikusaink - mérlegelés nélkül kúrják meg a kedves édesanyjukat 2 ruppóért...hogy most éppen ez a Rogán gyerek és társaik akarják telibe baszni 2 ruppóért az édesanyjukat , - hát majd ez is elmúlik és lesznek helyettük mások. Akik már 1.8-ért is megtennék, a baj az, hogy az 1.8-t is tőlem akarják majd. Ezek a gyíknyálak.

átlátó 2014.10.27. 19:35:38

@IKDFA: Khmmm... elvi kérdés ez. Hogy nem kúrok egy sertéssel, az nem elvi kérdés, az a vonzalom hiánya. De az internetadó, az elvi kérdés.

alvito 2014.10.27. 19:36:17

Az Együtt–PM-es „focihuligán”

A 444 értesülései szerint a balhé kapcsán gyanúsított hat ember egyike Rózsa Milán, az Együtt–PM aktivistája. Ismert, ő volt az, aki korábban felmászott a Sándor-palotára, és a paksi bővítésről népszavazást követelő molinókat feszített ki, illetve melegjogi aktivistaként ő szervezi évről évre a szexuális kisebbségek budapesti menetét. Nem először járt a Lendvay utcában, társaival korábban már egyszer elfoglalta a Fidesz székházát.

KUHULIN 2014.10.27. 19:37:59

@alvito: Elhatárolódtak tőle, állítólag már nem az aktivistájuk. De most akkor mi van a "focihuligánokkal"?

alvito 2014.10.27. 19:47:47

@KUHULIN:
Az ultrák atrocitás nélkül lezajlott tüntetése 15 órakor kezdődött, és szűk fél óra alatt véget is ért, órákkal az internetadó elleni tüntetés, pláne a Fidesz-székháznál történt rongálások előtt. A szurkolók maguk pedig az Ultras Liberi nevű portálukon elhatárolódtak a Lendvay utcában történt erőszakos incidensektől. Azt pedig Császár Attila, a Hír Televízió riportere – aki az eseményt élőben közvetítette – is megerősítette: ő maga nem találkozott futballszurkolókkal, és a tévéstábjukra támadó tüntetők sem fociultrák voltak.

Hozzáfűzték még: ha ők lettek volna, már rég bent lennének az épületben.

no_successful2 2014.10.27. 20:08:11

@igaz_ember:

"Ja és külön öröm hogy az amerikai ügyvivő a tiszteletét tette, csak a független tiltakozás jegyében ugye.:) "

Ott volt ?
Pénzt nem osztott ?
Legközelebb én is elmegyek, és biztosítom róla, libsi vagyok. Éljen Amerika, szabadságot a buziknak, le a diktatúrával meg minden. Hátha csurran cseppen valami.

Komolyra fordítva a szót, ez tényleg ciki. És itt folyamatosan tolják hogy á, Amerika semleges, meg hogy gondoljuk, hogy amerikának köze lenne a civil szervezetekhez ?
Meg hogy a szocikat libsiket sem támogatják.

Krumpli Bogart 2014.10.27. 20:13:50

A tüntetés demokráciában alapjog. Én is kint voltam, mert tele van a tököm a komplett politikai elitünkkel és szerettem volna a tudtukra hozni.
Az, hogy tízezres tömegben vannak vandálok IS, az a nagy számok törvénye alapján természetes. (Felettébb érdekes ugyan, hogy minden ilyen tüntetésnél valahogy éppen véletlenül előkerülnek a focibuzik, de ezen nem is lehet csodálkozni egy olyan országban, amelynek idióta miniszterelnöke a kertvégi budija mellé stadiont építtet közpénzböl.)

Az a körülmény, hogy nagy tömegben vandálok is akadnak, semmilyen módon nem minősíti magát a tömeget, annak egyes tagjait. A tömeget alkotó egyes emberek demokratikus jogukat gyakorolták, az pedig hülye, aki tucatnyi vandál miatt lecsürhézi a tüntetőket.
Én Gyurcsány ellen is tüntettem, Orbán ellen is tüntettem, mert 25 éve folyamatosan utálom a politikai bűnöző osztályt.
A Klubrádió mellett is tüntettem, mert bár nem szeretem a magyar liberálisokat, de magam valóban liberális ember vagyok, ezért úgy gondolom, hogy "hadd szóljon".
A tömeg hadd tüntessen, ha nem tetszik neki valami, a vandálokat pedig elfogják és felelősségre vonják.

Ennyi.

Kedden is ott leszek a Kossuth téren és nagyon szeretném, ha a politikai hullák nem telepednének rá erre a dologra. (Maoistából liberálissá vedlett Demszky is ott pucsított. Polgárként ehhez joga van, de ne gondolja, hogy visszajöhet Viktor helyett zabrálni.)

no_successful2 2014.10.27. 20:15:39

@Balogh Torrente Tibi de la Omlás:

"2010-ben én azt mondom, aki ezekre szavazott, az tévedett"
Jaj de kis okos vagy, és kire kellett volna akkor szavazni szerinted ?

alvito 2014.10.27. 20:16:53

@no_successful2: "...Pénzt nem osztott ?..."

Ezen a meetingen nem osztották, hanem beszedték a pénzt - várom a nyilvános elszámolást kedd estig.

no_successful2 2014.10.27. 20:21:29

@Krumpli Bogart:

"Maoistából liberálissá vedlett Demszky is ott pucsított. Polgárként ehhez joga van, de ne gondolja, hogy visszajöhet Viktor helyett zabrálni."

:))) Legközelebb azért megy el feleannyi ember, mert egyszerűen gáz lesz ezekkel mutatkozni.

alvito 2014.10.27. 20:26:14

@Krumpli Bogart: "... Az, hogy tízezres tömegben vannak vandálok IS, az a nagy számok törvénye alapján természetes...."

És amikor százezres nagyságrendben vannak együtt, és még sincsenek vandálok?
Aki kutyával hál, bolhával kél.

Krumpli Bogart 2014.10.27. 20:32:00

@IKDFA: Annyiban fáj, hogy nem helyeslem azt a gondolkodást, hogy lófaszjancsikának nyíg az asszony a 120 milliós villa miatt, mert 250 milliósaz szeretne és akkor reggel hugyozás közben apa kitalálja, hogy megadóztat ja a multit (aki persze rám hárítja) és két nap múlva a maffiabanda meg is szavazza.

Mennyiben fáj neked az, ha benyúlok a zsebedbe és kiveszem az aprót?

Ennyire nem lehetsz sötét b+!

Krumpli Bogart 2014.10.27. 20:36:08

@alvito: Az jó, ha éppen nincsenek vandálok. A villamoson is mindig vannak zsebtolvajok, de mégsincs mindig alkalom lopni.
Ki nem szarja le a vandálokat, meg a zsebtolvajokat. Arra tartjuk az adómból a rendőrséget, hogy elkapják őket. Attól án még nyugodtan tüntethetek és utazhatok a villamoson. Nincs közöm hozzájuk.

Kedden ott leszek a Kossuth téren.

Krumpli Bogart 2014.10.27. 20:39:29

@no_successful2: Sajnos ebben igazad van. Nem a vandállal gáz mutatkozni, hanem ezekkel. :(

De azért én elmegyek. Mert ha nem megyünk el, a politikusbűnözők azt hiszik, hogy mindent megtehetnek. Tartok tőle, hogy nem csak a budija mellett lesz egy stadiok, hanem a szerszámoskamra mellé is felhúzat egyet az idióta barom.

mrs. white 2014.10.27. 20:43:26

Van egy lehetőség ebben az egész történetben. jelenleg kb 220.000. kedvelője van az oldalnak. Ez már parlamenti bejutási küszöb, és ez pár nap alatt csak azoknak a száma akiket az elmúlt 25 év és a netadó zavar. Ide még aktív netes szervezéssel becsatornázhatók a jelenleg passzívak de akiknek elege van az egészből. Egy havi netadó előfizetéssel már könnyedén lehetne pártot alapítani tüntetéseket szervezni. Mindenki párttag lehetne. Amolyan rendhagyó párt ami nem a lenyúlásra jönne össze. Árnyékkormányként kizárólag pártokhoz nem köthető, vagy semleges szakértőket megnevezni, akik képviselhetnék a szakmai vonalat. A jelenlegi fidesz bázis mögött a második erőnek lenni pár hét alatt. Volna alternatíva a hiteltelen baloldal helyett. Talán négy év múlva volna értelme elmenni szavazni. Az első párt ami nem érdek alapján, hanem civil szerveződésként jönne létre. Nem hierarchikus szervezet lenne. Pusztán pár ügyvivő vinné a dolgokat. Ha szarul csinálják vagy valaki ráakarná tenni a kezét az egész összeomlana mert pont olyan lenne mint a többi párt. Kb addig működne amíg megmaradna ilyennek. Valószínűleg nem lehet megcsinálni de már a gondolatától összeszarnák magukat mindkét oldalon. Már ezért megérné. Talán valami elrettentő erőt is jelenthetne, hogy bármikor összelehet rántani pár százezer embert.

Krumpli Bogart 2014.10.27. 20:43:27

@no_successful2: Hát a "demokratikus ellenzékre" természetesen. Amelyik sosem lopott, csalt, hazudott, azt sem tudja, hogyan kell azt csinálni. :)))) Nem is értjük, hogy miért hajtották el őket, mint a bélférget.

Krumpli Bogart 2014.10.27. 20:49:13

@mrs. white: Szép elképzelés. A mindenkori hatalom éppen ezért tartja a mindenkori korrupt NAV-ot és KEHI-t, meg a többi idióta hivatalát, hogy csírájában eltepossanak minden ilyen kezdeményezést.
Nem jelentettél be valamit, nem tetted ki a dohányozni tilos táblást, rossz helyre soroltál egy számlát és már mész is a börtönbe.

SzíjÁRTÓ pedig már keresi a nagyobb villát, mert ezt már unja az asszony.

alvito 2014.10.27. 20:59:43

@Krumpli Bogart: "... Kedden ott leszek a Kossuth téren...."

Szíved joga. A villamoson kényszerből utazol, a tömegekhez szabad akaratodból csatlakozol.
A csilliárdos osztalékú netszolgáltatók meg szétröhögik magukat, hogy a már eddig is jól lehúzott felhasználó ÉRTÜK tüntet.
A legfontosabb dolog, hogy jól ismerd fel, hogy ki a valódi ellenséged. /Bono, Manu Chao/

ex-dr. vuk 2014.10.27. 21:06:00

@polyvinyl: nincsenek blogger kollegaim.

na meg a vegen kiderul, hogy nem berelte fel oket senki :D de akkor miert hangoztatjak ezt a narancsek?
a 2006-osok jo reszet viszont tenyleg felbereltek vandalkodni. erdekes a fidesz szemeben azok bekes tuntetok voltak.

mrs. white 2014.10.27. 21:06:57

@Krumpli Bogart: Én mondtam , hogy nem lehet megcsinálni, már csak azért is mert ilyen tömeg nem működig egységesen, bármily egyszerűnek tűnne is. Bár Asimovnak az alapítvány novellái pont ezen alapulnak. Minél nagyobb egy ember tömeg annál inkább lehet a viselkedésükre a törvényeket alkalmazni. ezt nevezte Ő pszichohistoriának. Valószínűleg a szervezőknek kell lenni egyfajta maga mutató képességnek, az pedig már majdnem politikusi tulajdonság, valamint a beépített kémek jobb és baloldalról biztos ráakarnának telepedni. Biztos, hogy több lenne a titkos maszopos fideszes az önjelölt ügyvivők között, mint az eredeti pártban.

♔bаtyu♔ 2014.10.27. 21:12:57

"Demokraták ha beindulnak:"

A Hetek információi szerint is tart az Orbán-kormány egy esetleges CIA felforgató művelettől Magyarországon.

karpatiharsona.info/index.php?option=com_content&view=article&id=13941:orbant-nyugatrol-puccsolhatjak&catid=34:belfoeld&Itemid=58

Krumpli Bogart 2014.10.27. 21:21:41

@alvito: Nem értük tüntetek. A vizitdíjat sem a szaros 300 forintért szavaztam le. Más kérdés, hogy egyesek szeretik orrom alá dörgölni, hogy ha azt a 300 forintot megszavaztam volna, milyen jó lett volna.

Bármikor adok a koldusnak 300 forintot, a vizitdíj elleni szavazás NEM ARRÓL SZÓLT.

Ez sem az internetadóról szól. De ezt te is tudod. Arról szól, amiről nem kérdeztek meg a mocskos gecik. Nem hagyom, hogy áttolják alólam az országot a Putyin-szférába.

Krumpli Bogart 2014.10.27. 21:27:14

@♔bаtyu♔: Én meg az Orbán felforgatásától tartok. Nem karok orosz érdekszférába tartozni. Én Európai ember vagyok, Szent Istvántöbb, mint zer éve eldöntötte, hogy a nyugati kereszténységhez tartozzunk.
nem akarom, hogy a Csuti Vitya felülírja ezt a döntést, különösen a megkérdezésem nélkül.

alvito 2014.10.27. 21:50:09

@Krumpli Bogart:"... Nem hagyom, hogy áttolják alólam az országot a Putyin-szférába...."

Sajnos, ez a felület nem alkalmas arra, hogy a nagyobb összefüggéseket megvitassuk. Úgy vélem, a távolabbi összefüggések másról szólnak, mint amit te főproblémának látsz. A részletekről lehet vitatkozni, mert ugye az ördög a részletekben van, de az sem mindegy, hogy mi a cél.
A gyarmatosítás nem múlt el, csak a módszerek változtak. Vonzóak vagyunk gyarmatosítási szempontból.

winterrain 2014.10.27. 22:40:18

Az internet a legjobb dolog ami a rendszerváltás óta Magyarországon történt.
Azért mert lehetőséget ad mindenkinek hogy hallassa a hangját.
Akár csak efféle kommentben mint amit most írok.
Ha nem lenne internet akkor maradna a négyévenkénti választás ahol ugyanannyira tudod befolyásolni az ország sorsát mint az az analfabéta akitől egy üveg sörért és két pár virsliért veszik meg a szavazatát. Aztán akiben megbízol és rá voksolsz, az a választás után elővesz valamit a cilinderből amiről a választás előtt még szó sem volt.
Egy felvilágosult, haladó kormány aki komolyan veszi a szavazóit, segítené az internet terjedését hogy az élet minél több területén, minél többen használhassuk.

Reszelő Aladár 2014.10.27. 22:41:40

Ctrl+F majd így be hogy 700. Eleddig 5 azaz 5 találatot dobott, vagyis kb ennyien tartják fontosnak kiemelni, hogy ennyit kell fizeni maximum. Lefogadom, hogy ezzel tegnap este sem voltak a legtöbben tisztában. Jah, és a szolgáltató fizeti. De megérte az ő pénzéért is az utcára menni.
Ugyanaz mint a telefonadó: a percenként 2 forint rohadt zavaró, a kiszámlázott 45 forintos percdíj persze bagatell. Venni kellett soktíz rugóért okostelefont, meg sokezerér pár giga adatcsomagot, csak nehogy percenként 2 forint menjen a közösbe.
Pár éve szó volt valami digitális közműröl, hogy az állam oda is el tudja vinni a szélessávot, ahova a szolgáltatónak nem éri meg. Ha erre költenék, annak volna értelme. Ez a körúton kívülieknek szól leginkább.
Mondjuk nem láttam hőzöngést még sehol, ahol bevezették teljes 4G lefedettséget, sőt a mai hullámok már rákot sem okoznak.

Persze sokan vannak, akik nem akarnak hinni a kormánynak, leginkább gyűlölni szeretnek, sőt a (ritkán balos) futballhuligánokat is megtűrik, akik ugye az anoním randalírozás jogárt vonultak fel. Én anno egy Fradi-MTK-n tanultam káromkodni 7 évesen és évekig voltam menő a megszerzett tudással. Mondjuk örülnék ha a gyerekemre nem ez a sors várna, és mégis mehetnénk együtt meccsre.

Amúgy meg a ballibek úgyis rátelepszenek majd a bulira, és körömszakadtuk védig a külföldi szolgáltató érdekeit a magyar állammal szemben, komoly hetesszáz forintért. Tudom, hogy a körúton kívül ez is pénz, de azért ott sem túl sok.

annamanna 2014.10.27. 22:53:08

kedves blogger, szimpatikus a hozzáállásod, de.
el sem képzeled, milyen tökéletesen végrehajtottad azt, amit gurmai zita fia akart.
ő kért meg mindenkit arra, hogy hozzon a tüntetésre valami "szart".
és hogy a "szart" vigyétek el a fidesz-székházhoz.
szerinted mégis miféle célja volt a "szar"-nak a székházhoz való cipeltetésével, ha nem az, hogy dobálózzatok vele?
eleve azzal indította a "beszédét" (ami inkább értelmetlen rikácsolás volt, mint beszéd), hogy aggyál, aggyál, aggyál.
mégis mire kért pénzt? már jó előre tudta, hogy a tüntetésnek rongálás lesz a vége.
ki találta ezt ki?
gurmai zita fia.
ki határolódott el tőle?
ki kente a saját szarát másra?
gurmai zita fia.
egy valódi mocsok.
ugyanolyan szarcsimbók, mint a fidesz.
a helyetekben 200 méteres körzetben elkerülném ezt a nyomingert, mert a végén gumilövedékkel találkozik az arcotok, de ő persze addigra már messze fog járni, ti pedig soha nem jöttök rá, hogy azt is ő hozta rátok.
egy rohadék kis seggdugasz, jellemtelen senkiházi semmirekellő söpredék, anyukája pici fia.
a pártok - egyik kutya másik eb, amit erről írtál, az tökéletesen igaz.

Reggie 2014.10.27. 23:11:42

@Reszelő Aladár: "(2) A hívószámról indított hívások, küldött üzenetek utáni adó összege nem lehet több, mint :
a) magánszemély előfizető előfizetéséhez tartozó hívószám esetén 700 Ft/hó/hívószám ,"

Mivel a haztartasokban megtalalhato internet elofizeteshez nem feltetlen tartozik hivoszam, igy kivancsi vagyok, hogy hogyan vonatkozik ra a 700 forintos korlat.

csak egy néző 2014.10.27. 23:23:23

@♔bаtyu♔:
"Idióták, ha beindulnak"

Gratulálok batyukám!
hid.net-re hivatkozol,
Hajrá.

csak egy néző 2014.10.27. 23:26:36

@annamanna:
Nem is értem, hogy miért e nagy cirkusz. A fidesz köszönettel tartozik a sok környezetvédő focihuligánnak,(akik a parlamentnél megtartott színes tűzijáték után, fáradtságot nem kímélve), hogy az elavult, korszerűtlen számítástechnikai eszközöket odahordták a fidesz székházhoz, újrahasznosítás céljából.

alvito 2014.10.28. 00:50:07

@csak egy néző:

Nem tom mit néző. NEM focihuligánok voltak.

2014.10.28. 00:57:24

„Mert akármit is hazudnak, a tömeget nem ők hozták, hanem maga az internetadó.”

Történtek már rémségesebb dolgok is kis hazánkban: például bagóért kiárulták az anyaföldet, jöttment idegenszívűeknek. Leépítették a gazdaságot, a termelőcégeket. Kilóra eladtak stratégiai fontosságú állami cégeket. Giganagy elszámoltató akció után végülis senki sem ment sittre. III/III ügynökök kapják tovább a megérdemelt luxusnyugdíjukat. Az egészségügy, és a közbiztonság a béka segge alatt, de legalább minden porfészekben két stadion is áll. A teljesség igénye nélkül, a felsorolást órákig lehetne folytatni… Ezekért SOHA EGY LÉLEK nem emelte fel a zsibbadt picsáját a kényelmes kis foteljéből. De most a netadó elevenébe talált a csőcseléknek. Mi lesz velünk fészbúk nélkül, hogyan szörfölünk munka helyett a napiszaron minennap, úristen… Mindamellett, hogy az internetadót ugyanolyan elítélendőnek találom, végtelenségig szomorú vagyok, hogy a többihez képest, pont ilyen jelentéktelen fiaskó baszta ki a biztosítékot. Mikor a fenti felsorolás elemei, már önmagukban egyenként is megérnek egy-egy lájtos szombat esti lámpavasazást. Szánalmas.

Menekülés Mutyisztánból (törölt) 2014.10.28. 02:24:18

Ez a tüntetés erőszakosságában semmi nem volt a 2006-os fasiszta rendbontáshoz képest.
Én örülök, hogy a tüntetők egy elvért mentek utcára, nem egy párt hívására. És hogy az MSZP-t ugyanúgy seggbe rúgnák, mint a Fideszt, ha ilyen őrült ötletekkel állna elő, mint az internetadó.
Kezd betelni a pohár az embereknél, az MSZP és a Fidesz egykutya a szemükben.

@Reszelő Aladár: azt tudod, hogy te most hazudozol itt? Nem a 700 forintért mentek ki az emberek, hanem a pofátlanságért, amire a Fidesz az utóbbi időben vetemedik. A 700 forint bagatell, de a FideSS már rendszert csinál abból, hogy más faszával veri a csalánt.
Tudod a 27%-os ÁFA és más aljasságokon felül már minden fillért az emberek szembeköpése.
Közben az internetadókból a velejéig korrupt NAV-osokat akarják luxusfizetésekhez juttatni. Na ez a felháborító. Hogy semmi nem elég nekik és cinikusan csak elmosolyodnak a kritikák hallatán, és odasziszegik az ellenfeleiknek, hogy mindenki annyit ér, amennyi pénzt összeharácsolt és hogy nem szégyellik, hogy a szüleik keményen dolgoztak (azok a szülők, akik kartell-ügyben el lettek marasztalva, csak a bírságtól menekültek meg, mert besúgtak, azóta is közbeszerzéseken híznak zsírosra).

És mindezek a népnyomorító adók mire mennek el? Van látszatja? Nincs. Magyarország egyre szarabb hely, ahol képtelenség megélni.
A Fidesz egy fasisztoid képződmény, igazi korporatív államot épített ki, ami szarik mindenkire, csak a saját uralkodó rétege fenntartásával törődik. Na ebből volt elég. És remélem a jövőbeli kormányzó pártok is tudomásul veszik, hogy nem kellene a Fidesz útjára lépni, mert ez az üzenet nem csak a Fidesznyikeknek szól, hanem mindenkinek, aki hülyének nézi az embereket.

torró 2014.10.28. 07:06:27

Ki látta a tegnap esti híradókat? Na kedves tüntetők . Egyébként , ok, én sem örülök az internet adónak.Egy a baj. A baloldali politikusok már ma felhasználnak benneteket.Gyurcsány bejelentette, hogy támogatni akarja tüntetést, ő is kint lesz, és aláírásgyűjtést akarnak szervezni a net adóról, de úgy tudom Orbánnal kapcsolatban is. A szervező meg akár tetszik akár nem mégiscsak MSZP-s. Tehát máris rátok ültek. Én értem a jó szándékot de fordítva fog elsülni. Valóban a politikát nem volna szabad odaengedni, mert akkor roppant könnyű más irányba terelni a szándékot. El fog sikkadni!!!!!

Nzoltan 2014.10.28. 07:44:51

@torró: Ez bizony így van.
Mostmár hátradőlhet a fidesz. Nem lesz ebből semmi komoly.

Nzoltan 2014.10.28. 07:46:12

@Jankove: Tökéletes meglátás.

Nzoltan 2014.10.28. 07:50:11

Valahol már leírtam, hogy igazából a lakosság kb leglustább rétege küzd a politikusokkal.
Aztán, ha valami komolyabb dolog történne, az összegyültek fele szaladna haza a mamahotelbe.

EddieCivic4g 2014.10.28. 08:41:39

@Reszelő Aladár: Ez nem a 700 Ft-ról szól. Pontosabban nem ERRŐL a 700 Ft-ról, mert ez már nem az első "jajj, csak párszáz Ft, mi az az embernek" adó. Ez arról szól, hogy megint sikerült az összes pénzt elbaszniuk, amit valahonnan pótolni kéne. Lenyúltak 3000milliárt manyup pénzt, sokszáz milliárdot vontak ki az ágazatokból, és mit látni belőle? Pár stadiont, meg üres államkasszát. El lehet hinni, hogy ők csak a gonosz multik pofátlan extraprofitját akarják megvágni, de ideje lenne megkérdezni, hogy mégis hová tüntetnek el ennyi pénzt.

otapi 2014.10.28. 10:33:12

@Reszelő Aladár: Csak a pontosság kedvéért: _előfizetéssekként_ 700 forint, illetve amit te is elsunnyogsz, hogy üzleti előfizető után pedig 5000 forint az a 700. Márpedig rengeteg interneten keresztül dolgozó távmunkás egyéni vállalkozói formában dolgozik... Ha csak ezt kéne fizetni, akkor jó világ lenne, de ott van a többi adó is. Nem mindenki szeretne ill. tud úgy érvényesülni hogy adót - pl. áfát - csal, bár lassan túllép egy határt az adócunami.

Buktattak már meg kormányt nem is olyan rég 300 forintért is és most azért sokkal többről van szó. Ha vennéd a fáradságot és utánanéznél hogy az internetadón kívűl hány adót emeltek és kreáltak csak az elmúlt egy hétben...

2014.10.28. 10:35:55

Az a baj hogy akárki akármit mond, kell egy adott típusú ember az ilyesmit megszervezni. Az olyan valószínűleg már aktív így vagy úgy. Ugyanaz a dilemma, ha a politikusaink mind felakasztanánk akkor nem lenne ki vezesse az országot, mert normális ember ilyen negatív presztízsű melót nem vállal el.
Rendezze aki akarja, én azt gondolom azért ma is kimegyek mert baromságnak tartom a netadó ötletét is, max ha Gyurcsány vagy valami hasonló vállalhatatlan pofa kiáll szónokolni hazajövök.

annamanna 2014.10.28. 13:26:41

@csak egy néző: www.facebook.com/728209673893710/photos/a.728238220557522.1073741827.728209673893710/728243290557015/?type=3&theater
ráadásul megrendelést biztosítottak ablakosoknak, redőnyösöknek (a hazai kisvállallkozók támogatása a fidesz kiemelt célja! mint tudjuk), na és nem utolsósorban a közmunkásoknak is feladatot biztosítottak. emelték a GDP-t, szóval a kormány igen elégedett lehet.

annamanna 2014.10.28. 13:36:03

@annamanna: ja igen, még annyit, hogy a kép nagyon vicces, de nem értek egyet sem a tüntetéssel, sem a szemeteléssel, pláne nem a dobálózással.
ez a törvény akkora baromság, hogy rá kell hagyni a kormányra, hadd rohadjon rájuk.
sokkal többre mennénk, ha nem tartanánk vissza a kormányt a saját végzetétől.
nem teszem meg orbánnak azt a szívességet, hogy miatta utcára vonulva óbégassak.
Aki a feddésekre is nyakas marad, egyszer csak összetörik, gyógyíthatatlanul. - írja a Biblia.
www.youtube.com/watch?v=04domJ7F0oY
süti beállítások módosítása