Az előző cikkben összefoglaltuk, hogy milyen intő jelekből lehet arra következtetni, hogy a nyugdíjrendszerünk összeomlóban van, ebben a részben pedig arról lesz szó, hogy ebbe a képbe hogyan illeszkedik a Népesedési Kerekasztal javaslata, aminek a lényege, hogy az öregségi nyugdíjat a ledolgozott éveken és a fizetés mértékén felül a felnevelt gyermekek száma és iskolai végezettsége is befolyásolná.

A javaslat alapgondolatával akár egyet is lehetne érteni, egy probléma van vele: az éppen nem az előző cikkben bemutatott sokkal égetőbb problémákra kínál megoldást, amit a javaslatot kidolgozók sem rejtették véka alá. Úgy tűnik ez megint egy gumicsont, vagy legalábbis egy olyan „felesleges” ügy, amin lehet csámcsogni, olyan szürreális értelmezéseket adva neki, minthogy csak a gyerekesek fognak kapni nyugdíjat. Pedig az igazság az, hogy senki sem fog.

„Gyermekességi adó”

Gál Róbert Iván, a Kerekasztal meghívott szakértője, a javaslat egyik kidolgozója a hvg.hu-nak adott interjújában hangsúlyozta, hogy a javaslat

„elsősorban nem egy népesedési javaslat, hanem egy újraelosztási problémát akar kezelni”.

Ez az újraelosztási probléma abban gyökeredzik, hogy a felosztó-kirovó rendszer fenntartásához, ha egy család többel járul hozzá (értsd: több gyermeket nevelnek fel, azaz több járulékfizetőt állítanak maguk helyett), akkor minden más tényező változatlanságát feltételezve a szülők a mostani rendszerben ugyanannyi nyugdíjat fognak kapni, mint azok, akik kevesebb gyermeket neveltek fel. Ezt érti Gál „gyermekességi adó” alatt. Ugyanez a gondolatmenet húzódik meg a mögött is, hogy azok a szülők magasabb nyugdíjat kapjanak, akik gyermeke magasabb iskolai végzettséggel rendelkezik, ugyanis ezek a magasabban képzett gyermekek munkába állva jó eséllyel magasabb bruttó bért fognak kapni, így több lesz a befizetett járulék is. Gál szerint a „gyermekességi adó” nem egyeztethető össze a társadalmi igazságossággal.

Azt gondolom, hogy ez egy teljesen korrekt elgondolás… volna, ha a rendszer, amit mindenáron fenn akarunk tartani, valóban jól működő és fenntartható volna. De nem az. Ráadásul a javaslat nem igazán illeszkedik a kormány oktatáspolitikájába sem, ahol a kevésbé tehetős rétegeknek sokkal nehezebb az egyetemi szintű oktatást finanszírozni, meg egyébként úgy általában gyermeket vállalni. És ha már az egyenlőség és igazságosság jegyében hozunk egy javaslatot, akkor azt illő lenne kontextusban vizsgálni. A Gallup közvélemény-kutató által 2013-ban készített felmérése szerint a gyermekkel rendelkező magyar családok 47%-ánál fordult elő, hogy nem mindig jutottak hozzá a megfelelő mennyiségű élelmiszerhez. A jelenlegi gazdasági körülmények között a gyermekvállalás komoly anyagi megterhelést és áldozatvállalást jelent a családoknak. Az érem másik fele persze az, hogy „aki nem vállal gyereket, az a gyerekre szánt pénzt tegye félre nyugdíjas éveire” - bár valószínűleg aki anyagi megfontolásból nem vállal gyermeket, az a nyugdíjas évekre való spórolást sem engedheti meg magának.

A javaslat ezen felül számos más igazságossági kérdést is felvet:

-          Először is, mi van a meddő családokkal?

-          Hogyan kompenzálná a rendszer a mentálisan sérülten született gyermekek szüleit? Az ő gyermekeik nem valószínű, hogy egyetemi diplomáig jutnak.

-          Hogyan kezelné az új rendszer azon szülők esetét, akik elvesztették gyermeküket?

-          Azok a családok, akik anyagi okokból nem engedhetik meg maguknak, hogy gyermeket vállaljanak, jogosultak lesznek kompenzációra?

Gál többször is utalt arra, hogy a fenti kérdések közül az első hármat megfelelő szabályozással kezelni lehetne, ugyanakkor az utolsó felvetésre vonatkozóan az „erősebb kutya b*szik” elvet éreztem a nyilatkozatokból: ha nem tanultál, nem vagy elég talpraesett, hogy több gyermeket is felnevelj – így jártál.

Több járulék vagy több munka

A javaslat végső megítélése egyébként erősen függ a részletektől, amik még egyáltalán nincsenek kidolgozva. A portfolio.hu meglátása szerint nem mindegy például, hogy mennyivel „jutalmaznák” a gyermeknevelést. Egészen más társadalmi visszhangja lehet, ha relatíve kicsi (10-15%), vagy ha nagy (30-50%) lenne a differencia a gyermekesek és gyermektelenek nyugdíja között. Ez véleményük – és véleményünk - szerint politikai értékválasztás függvénye lesz majd, ha úgy dönt a kormány, hogy elismeri a gyermekvállalást a nyugdíjak megállapításánál. A nyári sajtóinformációk szerint mostanában fogja tárgyalni a kormány a javaslatot, de legutóbb például Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter cáfolta, hogy a kormány elfogadná a Kerekasztal javaslatát, sőt azt is, hogy egyáltalán hozzányúlnának-e a nyugdíjrendszerhez. Igaz, Varga Mihály mondott már sok mindent politikai karrierje során.

Összességébena Kerekasztal alapötletével (habár a részletek még nem kidolgozottak) egyet lehet érteni. Aki több gyermek felnevelését vállalja, az többet tesz a felosztó-kirovó rendszer fenntarthatóságáért, az kapjon érte kompenzációt, ugyanakkor úgy gondolom, hogy a rossz rendszer erőn felüli fenntartása helyett az előző cikkben említett problémákkal kellene inkább szembenézni.

A helyzetet ahhoz tudnám hasonlítani, mint amikor van egy nagy falad, amiből a falat alkotó téglák közül vészes gyorsasággal mállik szét a kötőanyag, de potyog a vakolat is, te pedig elkezded a vakolatot helyretenni. Persze derék dolog, hogy lefested a faladat, tettél valamit azért, hogy jobb legyen, de attól a fal még egyszer össze fog omlani, ami ki tudja, milyen következményekkel jár majd.