Üdvözlök mindenkit az online értékesítési aukciónkon! Hadd mutassam be Önöknek legújabb termékünket, a Modern autokrácia 1.1-es rendszerét, melyet programozóink és ideológusaink évtizedeken keresztül fejlesztettek.

Nem tudja kifizetni számláit? Nyugtalanítják az ellenzéki média hírei? Felháborítják az emberi jogok? Esetleg magasról tesz a politikára? Pontosan Önnek találták ki termékünket. Ingyenes próbaverziónkat ugyan már 4+4 évre elérhetővé tettük, de most itt a vissza nem térő lehetőség!

Végre az Ön számára is elérhetővé vált a Modern autokrácia teljes verziója. Ahhoz, hogy egy stabil politikai és gazdasági rendszerben élhessen évtizedeken keresztül, nem kell mást tennie: 2018-ban is szavazzon a Fidesz-re!

Ideje komolyra fordítani a szót.

Az Indexen és a Blog.hu-n elindult egy új szolgáltatás, a feliratkozás. Ennek segítségével bárki figyelőlistára tehet bizonyos blogokat, amelyeken, ha van új poszt, automatikusan megjelennek az Index2 vagy a Blog.hu főoldalán.

Természetesen a KörűtonKívül blog is követhető, szóval ha nem szeretnél egy új cikkünkről sem lemaradni, kattints a jobb felső sarkoban látható "Követés"-gombra!

Az elmúlt napokban nagy figyelmet kapott két, a cigánysággal/mélyszegénységgel kapcsolatos, igen hasonló következtetésekre jutó eszmefuttatás: az egyik a Gumiszoba nevű Facebook-oldal Itt ne cigáyozz, bazdmeg! című cikke, amely a roma nők helyzetét elemzi. Érdemes elolvasni, akit érdekel, itt találja az írást, amiből most csak egy részletet emelnék ki, konkrétan a gyerekvállalás kérdéskörét. Hogy mennyire visszahúzza mid a roma nőket, és általában a cigányságot, hogy ezeket a nőket „szülőgépnek tartják”, és, hogy hogyan lehetne ennek véget vetni.

A témát sokkal direktebb módon tárgyalja a másik anyag, Puzsér Róbert Fehérek és cigányok II. című videója. A videó szintén többek között azt feszegeti: humánus-e, ha a társadalom hagyja, sőt, támogatja, hogy több és több gyerek szülessen rendkívüli nyomorba, tudatlanságba, normális kilátások nélkül?

"A történelem ismétli önmagát" - szól az ismert mondás. Nos, történészi szemmel nézve ez azért nem annyira egyszerű, de annyi bizonyos, hogy az emberi jellem nem sokat változik. Nos, erre a két ismert közhelyre hagyatkozva bátorkodtam összegyűjteni – Plutarchos után szabadon – nemes vezéreink párhuzamos, dicső életútjait.

1. Schiffer András – Kassák Lajos

Bár utóbbi inkább irodalmi személyiség, a korai szélsőbaloldali mozgalmakban betöltött szerepe megkérdőjelezhetetlen. Mindkettőjükben közös, hogy alapvetően olyan dolgokról beszélnek, amik baromi fontosak, de nem egy félbalkáni államban. Kassák vörös poloskái minden bizonnyal Schiffer agyában is dolgoznak, mivel 4 éve próbálkozik zöldlibsi dumával egy olyan országban, ahol a többség legszívesebben újranyitná a szénbányákat. Schiffer persze biztos jó fej, csak nem tud beszélni, kiabálni, segget nyalni, és naivabb, mint egy tizenkét éves tinilány. Ahogyan Kassák is. A kortársak egyikőjüket se értékelte senki igazán, és ez nem feltétlenül a kortársak hibája.

Mérsékelten izgalmas, de aljas húzásokban bővelkedő kampányt láthattunk idén ősszel is. Az önkormányzati választások ugyan szinte mindenhol lefutottnak tűnnek, ez azonban nem akadályozta meg a pártokat, és különösen a regnáló polgármestereket néhány igazán pofátlan kampányfogás bevetésében. Ezekből gyűjtöttük össze a leginkább bicskanyitogató eseteket. Az itt összegyűjtött történetek tanulságait nagyjából három pontban tudnánk összefoglalni: 1. Gyerekekkel kampányolni még mindig menő. 2. A szavazatok könnyebben megvásárolhatók, mint valaha. 3. Amin nincs pártlogó, az nem is kampány!

8. Önkormányzati tej, krumpli, sonka, okostelefon stb.

A sajtó az elmúlt hetekben döbbenten számolt be róla, hogy egyes önkormányzatok milyen pofátlan osztogatásokba kezdtek a kampány hajrájában. Újbudán krumplit, a VII. kerületben tejet, az V.-ben sonkát, Siófokon pedig okostelefont osztogattak, alig burkoltan a polgármester újraválasztási kampányának részeként. Mi nem nagyon értjük egyébként a sajtó hirtelen felháborodását: ezt a szavazatvásárlási módszert kevésbé szerencsés helyeken már hosszú évek óta alkalmazzák. Kelet-Magyarországi kistelepüléseken az önkormányzat felállít egy gulyáságyút a cigánysoron, osztogatják a levest vagy a pörköltöt, esetleg ételcsomagokat szórnak szét, vagy végigjárják az idősek otthonait és tűzifát ajándékoznak, közben finoman jelzik, hogy kire kell szavazni, ha akarnak még ilyen osztogatást. Most csak annyi történt, hogy ezt a módszert meghonosították budapesti kerületekben és felkapott üdülőhelyeken, vagyis azokon a helyeken, amelyek a korábbiakkal szemben ott vannak az ellenzéki értelmiség látóterében.

Ettől persze még ugyanúgy rendkívül pofátlan és cinikus dolog így kampányolni, ráadásul ijesztő tünete is a társadalom folyamatos lecsúszásának: már nemcsak a csóró borsodi cigányok és nyugdíjasok szavazatait lehet megvásárolni pár szem krumplival, hanem budapesti polgárokét is.

13 éves voltam, amikor először jártam a Zöld Pardonban, egy Alvin és a Mókusok koncert alkalmával. Nyilván, az idősebb generációknak nem sokat mond az együttes neve, bár valószínűleg sok kortársam családjában felmerültek hasonló kérdések: Milyen zenét nyom a Junkies? Veszélyes a pogó? Mennyi vbk-t iszik a gyerek? Miért jött haza vizesen a Kispál koncertről? És egyáltalán miből van pénze arra, hogy majdnem mindennap este a ZP-be menjen?

Érdemes volna egyből a legutolsó talányra választ adni. Én személy szerint összesen 6 nyarat töltöttem a Petőfi híd, majd kettőt a Lágymányosi híd budai lábánál üzemelő Zöld Pardonban. Eleinte csak egy százas volt a ’behopp’, majd lett 200, 300, 400 és végül 600 forint. Teljesen mindegy, hogy ki volt az aktuális fellépő: Hiperkarma, Bikini, Beatrice, Supernem, Edda estébé. Na persze, nem volt mindig teltház, a célzóvizet pedig általában mi is inkább a parkban ittuk meg. Persze csak miután eleget szemeteltünk, Krisztus szobrot égettünk, és intravénásan beadtuk magunknak egymás vérét. Ez nem a ZP-vel valós szembenállásunkat fejezte ki, egyszerűen csórók voltunk a 400 forintos sörhöz. Viszont volt egy hely, ahova néhány üveg 300 forintos bor elfogyasztása után betérhettünk egy kis minőségi élőzenére. És hogy van e élet most így a ZP bezárása után?

A közélettel foglalkozó, önmagában legalább egy csipetnyi szolidaritást érző magyar ember ösztönösen kíváncsi arra, hogy milyen a társadalom anyagi helyzete, természetesen azon kívül, hogy szar. Ezeket az embereket általában olyan kérdések érdeklik, mint hogy megközelítőleg hány honfitársa kényszerül napi nélkülözésre, vagy hogy hogyan alakult ezeknek az embereknek a száma a tavalyi évhez képest, jobb vagy éppen rosszabb lett-e a helyzet. Ezeket az információkat a közpénzből működő statisztikai hivatal szolgáltatja. Elvileg.

A statisztikai hivatalok szerepe a demokráciákban megkérdőjelezhetetlen: az állampolgárok innen kapnak megbízható tájékoztatást többek között az ország gazdaságának teljesítményéről, és a társadalom anyagi helyzetéről, ami által közvetve mérhetővé válik az ország irányítóinak teljesítménye is. Ez az oka annak, hogy a függetlenség a Statisztikai Hivatal egyik legfontosabb kritériuma. Rendkívül sajnálatos módon az utóbbi időkben ez a kitétel itthon egyre inkább csorbulni látszik.

Világszerte élő tévhit, hogy a szabad lehetőségek hazája az Egyesült Államok. Ezt azonban ideje lenne végre elfelejteni, és felismerni: a rendszerváltás óta egyértelműen Magyarország a szabad lehetőségek hazája! Hol máshol fordulhatna elő, hogy volt szkinhedsrácból a baloldal fővárosi vezére, komcsi csasztuskaszerzőből a keresztény-nemzeti mozgalom szószólója, Soros-ösztöndíjon kiképzett liberális pártvezérből az illiberalizmus pápája legyen? A KörútonKívül blog ezekből a csodálatos karrierekből, átváltozásokból válogatta össze a legizgalmasabbakat.

Az előző cikkben összefoglaltuk, hogy milyen intő jelekből lehet arra következtetni, hogy a nyugdíjrendszerünk összeomlóban van, ebben a részben pedig arról lesz szó, hogy ebbe a képbe hogyan illeszkedik a Népesedési Kerekasztal javaslata, aminek a lényege, hogy az öregségi nyugdíjat a ledolgozott éveken és a fizetés mértékén felül a felnevelt gyermekek száma és iskolai végezettsége is befolyásolná.

A javaslat alapgondolatával akár egyet is lehetne érteni, egy probléma van vele: az éppen nem az előző cikkben bemutatott sokkal égetőbb problémákra kínál megoldást, amit a javaslatot kidolgozók sem rejtették véka alá. Úgy tűnik ez megint egy gumicsont, vagy legalábbis egy olyan „felesleges” ügy, amin lehet csámcsogni, olyan szürreális értelmezéseket adva neki, minthogy csak a gyerekesek fognak kapni nyugdíjat. Pedig az igazság az, hogy senki sem fog.

Van egy ellenzéki aktivista- és internetes troll-körökben népszerű közhely, amivel érdemes lenne leszámolni, mivel nemcsak, hogy hatalmas szereptévesztés, de kimondottan demotiváló is, ellehetetlenít mindenféle valós tervezést, eltemetve azt a jól eső, de nem éppen hasznos önsajnálatban.

Az ominózus elgondolás valahogy így hangzik: a magyar társadalom passzív, hiányzik az emberekből az állampolgári öntudat, a nép észre sem veszi, hogy mekkora baj van, pedig már régóta fel lehet lázadni, csak hát az emberek nem hajlandók felemelni a seggüket a Barátok közt elől. Ezt rosszabb esetben követi egy eszmefuttatás arról, hogy ez itt a tízmillió fasiszta birka országa, vagy hogy minden népnek olyan kormánya van, amit megérdemel. Mindez különösen gyakran hallható különböző apró, alternatív ellenzéki (vagyis a meglévő pártoktól idegenkedő), félig vagy teljesen civil mozgalmak aktivistáitól, azoktól, akiket például Tamás Gáspár Miklós az Orbán-kormány valódi ellenzékének tart. Ezek általában jóravaló, de politikailag naiv népek, akik hajlamosak feltételezni, hogy ők, és az általuk preferált szervezet már nagyjából mindent megtett azért, hogy elérjen valamiféle országos változást (a vágyott cél többnyire azért a kormány megbuktatása, illetve a "rendszerváltás befejezése"), és most már „az embereken” van a sor, hogy ők is beszálljanak. Általában ezt követően szokott elhangzani a fenti gondolatmenet, mivel megint ugyanaz az ötven ember vett részt valamelyik csodálatos rendezvényükön – a lényeg, hogy ez nem a szervezők hibája, hanem az embereké, amiért nem jöttek el és nem vesznek részt az új ellenzéki pólus építésében.