Orbán Viktor hazatért külföldi útjáról, meghallgatta a forrongó nép panaszait, és eltörölte az igazságtalan adókat (amiket nem is a jó király, csak a gonosz tanácsadók akartak bevezetni a háta mögött, nyilván). Aki olvasott, vagy látott már bármilyen Robin Hood-feldolgozást, az már ismeri ezt a happy endet: amikor Richárd király végre megjön a keresztes-hadjáratról, megbünteti a korrupt, a népet túladóztató Lázár János herceget, és megjutalmazza a sherwoodi lázadókat. Ügyes színjáték, már csak az hiányzik, hogy Orbán lovaggá üsse Gulyás Balázst. Csakhogy.
Van néhány dolog, ami miatt nem áll most jól Orbánnak az Oroszlánszívű Richárd-jelmez, és átlátszóvá válik az egész színjáték. Például az, hogy az elmúlt napokban senki, de senki nem követelte, hogy a miniszterelnök jöjjön haza rendet tenni. Sőt, mi inkább valami olyasmit hallottunk, hogy „Orbán takarodj!” Ugyanis már a tiltakozás első napjaiban világossá vált, hogy az internetadó pont Orbán Viktor ötlete volt. Nem a „gonosz tanácsadóké”, hanem a most „jó király” szerepében tetszelgő Orbán Viktoré.
Aki most arról beszél, hogy a néppel szeretne kormányozni, és konzultációt tervez az internetadóról. Hát, köszönjük, valahogy azelőtt még nem akart a néppel kormányozni, hogy berepült pár monitor a Fidesz-iroda ablakán. Az internetadóról a kutyát sem kérdezték meg, sem a felhasználókat, sem a szolgáltatókat, sem szakmai szervezeteket, csak bejelentették a törvényjavaslatot, volt némi trükközés az „enyhítéssel”, és remélték, hogy zavartalanul le tudják majd tolni az emberek torkán. Nem sikerült.
Valójában annyi történt, hogy Orbán (aki egyébként büszke rá, hogy egy számítógépet nem tud bekapcsolni) bedobott egy a valóságtól egészen elrugaszkodott adójavaslatot, ki tudja, milyen okokból (a legvalószínűbb, hogy barátai és üzletfelei szeretnének maguknak egy-két netszolgáltatót), a Fidesz pedig két lábbal beleállt ebbe. Aztán barnára fosták a nadrágszárukat, amikor látták, hogy az emberek finoman jelezték: nem akarják, hogy még egy bőrt lehúzzanak róluk.
Mindenesetre gratulálunk, és köszönjük a tüntetések résztvevőinek a bátor kiállást. Olyasmit értetek el, ami eddig szinte senkinek sem sikerült: a kormányt, legalábbis egyelőre, visszavonulásra kényszerítettétek. De korai még, hogy nyugodtan hátradőlnjünk: a kormány bizonyára nem áll el ilyen könnyen attól, amit elterveztek, főleg, ha pénzről van szó. Januárig kapott időt mindkét fél, hogy rendezzék soraikat, ekkor indul a „nemzeti konzultáció”. Ez jó alakalom lesz elbeszélgetni arról, hogy mit keres még mindig a költségvetésben az internetadó, mint bevételi forrás, vagy, hogy hogyan kell majd megadóztatni a szolgáltatók „extra profitját” (amúgy melyik szolgáltatók? Azt már tudjuk, hogy a Telenor nincs köztük.)
Addig pedig lássuk be, hogy Orbán Viktor nem Oroszlánszívű Richárd. Ha a brit kultúrkörből szeretnénk párhuzamot vonni, akkor (némi képzavarral élve) inkább hasonlít a Gyalog Galopp Sir Robinjára:
Robin a bátor elfutott,
Bátran elszaladt el ő!
A vész láttán, ahogy tudott
Farkát behúzva elfutott
úgy messzire s ina szakadt
midőn nyúlként bátran szaladt
előre csak lassan jutott
mert közben többször elcsúszott
a bátrak bátra hőőős Sir Robin!
Nyúlként futott a hegyen is túl
Porba hasalt és talpat is nyalt
Hány embert megkúrt, hány seggbe bebújt
Leszúrta őt ki éppen arra járt…